Torockó


Rimetea

A legfiatalabb történelmi székely széken, Aranyosszéken járunk, és azon belül is azon a helyen, ahol az egész történet kezdődött.

Történt ugyanis, hogy a falu mellett található Székelykő tetején állott egy vár, amelyet a tatárok nem tudtak bevenni. A várba Toroczkói Ilyés húzódott vissza családjával, rokonságával és a közeli lakókkal, majd amikor már majdnem sikerült a várat elfoglalnia az ellenségnek, akkor megjelent egy székely csapat, amely megtámadta a tatárokat és nemcsak a várat szabadította fel, de még a menekülő tatárok után is eredt és több, mint ezer keresztény foglyot szabadított ki.

Ezen hősi cselekedett jutalmaként kapták meg a területet és a rajta átfolyó Aranyos folyó után nevezték el a vidéket Aranyos-széknek. Térjünk hát mi is vissza a hegyről a faluba és látogassuk meg az annak központjában található múzeumot, hogy többet tudjunk meg a falu múltjáról.


Néprajzi Múzeum Torockón

A polgármesteri hivatal épületének bal szárnyában található a torockói Népművészeti Múzeum. A múzeum meglepő módon rendelkezik nyitvatartási programmal és bár ottjártunkkor csak hárman voltunk, Lassel Ágnes múzeumigazgató számunkra is ugyanúgy tartott tárlatvezetést, mintha csak egy busznyi ember tért volna be hozzá. Ezért külön köszönet, és további sok sikert kívánunk a múzeum működtetéséhez.

Mint megtudtuk Torockó jelentése a vassal hozható összefüggésben, a troszk szó vaskövet, vassalakot jelent, és a település fénykorában a vasérc megmunkálásából élt. A múzeumban megtalálható egy kohó makettje is, aminek a legérdekesebb eleme egy vízkerék volt. Ugyanis az itt élő emberek felhasználták a víz hatalmas erejét és a fújtatókat, vas kalapácsokat ezzel működtették csúcsra járatva a kézi megmunkálást.

Az ipari forradalommal már sajnos nem tudták felvenni a lépést a lakósok, így megkezdődött egy egyfajta elvándorlási hullám. Az 1870-es tűzvészben sok család faháza porig égett, ezért kezdték el építeni a ma már oly híres fehér, kőházakat és alakult ki az egységes utcakép Torockón.

Az Unesco várólistán

Kisebbfajta csoda, hogy Torockó meg tudta őrizni sajátos arculatát a történelem viharaiban, nem épültek tarka-barka emeletes házak vagy tömbházlakások. Ezen bravúr elismeréseként kapta meg Torockó az Europa Nostra-díjat 1999-ben és került fel az Unesco várólistájára is.

Minekutána meghallgattuk a falu múltját és jelenét, valamint megcsodáltuk a szemet gyönyörködtető torockói népviseleteket is, elköszöntünk tárlatvezetőnktől, hogy még időben elérkezzünk a pár utcával arrább található vízimalomhoz is.

A Torockói Vízimalom

A század-elei öt vízimalomból mára csak egy maradt fenn Torockón, ezért mindenképp érdemes meglátogatni. A gerendába vésett adatok alapján 1723-ben épült malom tulajdonosa Toroczkai Klára vala.

Volt mit forognia a malomkeréknek a Kárpát-medence legkorábbi felül csapos patakmalmában az elmúlt 295 esztendőben, így mára csak múzeumként szolgál, ahol megtekinthetjük a malomház mellett a molnár egyszobás lakrészét is.

Torockói programok

Bár elsőre úgy tűnik, hogy megállt az idő Torockón, de ez nem igaz. Érdemes hát megjegyezni a következő programlehetőségeket is: Torockói farsangtemetés, Duna Nap, Double Rise Fesztivál. Ugyanakkor a siklóernyőzés és rafting szerelmesei is kell, hogy ismerjék a település nevét, hisz számukra is sok kalandot tartogat a vidék.

Mivel én magam is Molnár nevezetű vagyok és még igazi molnár felmenőim is voltak, ezért engedjék meg, hogy egy kis énekléssel búcsúzkodjak önöktől, Torockótól, Erdély ezen meseszép sarkától:

Befogom a hat ökröm a járomba,
Elviszem a búzámat a malomba,
Édes kicsi molnárom, őröld meg a búzámat,
Három évig nem látom a babámat…



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program Néprajzi Múzeum: Kedd-Vasárnap 09:00-17:00
Belépő: van
Belépőjegy ára: 4/2 lej (2021)
Nyitvatartási program vízimalom: amikor otthon vannak a tulajdonosai
Belépő vízimalom: van
Belépőjegy ára a vízimalomba: 3 lej (2021)
Torockó megközelítése: saját autóval
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: igen a központ, a malom, a vajor
Nehezítő körülmény: köves utcák
Egyéb szolgáltatások: ajándéküzletek, siklóernyőzés, rafting
Torockó webkamera (élő): meteoblue.com
Elektromos autó töltőállomások Torockó közelében: ro-evmap.ro

Adatok frissessége: 2024.08.16
Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Torockó unitárius temploma
  • ƒ/7.1
  • 55 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D
Torockó unitárius temploma
Torockó központja este
  • ƒ/5.6
  • 18 mm
  • 100
  • 1/100
  • Canon EOS 100D

Torockó központja este

A székek állása szerint nincs béke a házban
  • ƒ/5.6
  • 18 mm
  • 1600
  • 1/20
  • Canon EOS 100D

A székek állása szerint nincs béke a házban

A Kárpát-medence legöregebb felül csapos vízimalma
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 2500
  • 1/30
  • Canon EOS 100D

A Kárpát-medence legöregebb felül csapos vízimalma

A Molnár lakása
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 320
  • 1/30
  • Canon EOS 100D

A Molnár lakása

A vízimalom őrzője
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 4000
  • 1/30
  • Canon EOS 100D

A vízimalom őrzője

Csorgó és vajor Torockón
  • ƒ/7.1
  • 18 mm
  • 100
  • 1/50
  • Canon EOS 100D

Csorgó és vajor Torockón

Utcakép Torockón
  • ƒ/8
  • 24 mm
  • 100
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 100D

Utcakép Torockón

Kávézó Torockó főterén
  • ƒ/7.1
  • 37 mm
  • 100
  • 1/80
  • Canon EOS 100D

Kávézó Torockó főterén

Látnivalók Torockó környékén:

Székelykő túraSzékelykő túra +1.2 km
Torockószentgyörgy váraTorockószentgyörgy vára +3.2 km
A Tordai-hasadékA Tordai-hasadék +15.8 km
A Túri-hasadékA Túri-hasadék +20.1 km
A Tordai SóbányaA Tordai Sóbánya +23.1 km
HavasnagyfaluHavasnagyfalu +44.2 km
Sztyeppei bazsarózsa rezervátum – MezőzáhSztyeppei bazsarózsa rezervátum – Mezőzáh +45.6 km
MezőzáhMezőzáh +46.1 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás Torockó közelében:

-2.91 ℃ fok 06:59-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.