Cornești
Egy japán tanítás szerint a nagy családok, amelyek több generáción keresztül együtt élnek, sokkal erősebbek. Ez pedig azért van így, mert át tudják örökíteni azokat a történeteket, amelyek velük történtek, és így az elődök hibáit már nem követik el az utódok újra. Bizonyos értelemben pedig egy egész falu is egyetlen nagy családnak tekinthető, ahol a történetek tovább adódnak akár évszázadokon keresztül.
Ráadásul az erdélyi falvak átalakulása az utóbbi 20-30 évben olyan mértéket öltött, hogy talán soha nem is volt fontosabb leporolni a régi könyveket és újra elmesélni a történeteket.
Ha pedig készen állnak egy újabb mesebeli falu megismerésére, akkor tartsanak velem a Maros-megyében található Somosdra. Útra fel!
Somosd rövid története
Somosd központjában egy hármas emlékmű áll, egy kis útkereszteződés közepén, hogy bárki, aki erre jár, az észrevegye. Ha pedig elolvassuk annak egyik oldalát, akkor megtudhatjuk, hogy a falu első írásos említése 1497-ből való, Zomoss néven.
És rögtön egy történetbe is tenyereltünk, mert egy olyan dokumentumról beszélünk, amelyet Mátyás király unokaöccse, Vingárdi Geréb László erdélyi püspök írt alá, és amely arról tanúskodik, hogy két nyárádszentbenedeki nemes megölte a marosvásárhelyi papot, ezért minden vagyonuktól megfosztatnak ők is, a segítőtársaik is és azok egész családjai is. És itt jelenik meg egy somosdi ember neve is.
Bár maga a történet részleteit nem ismerjük, viszont a levél felsorolásából tudjuk, hogy számos földről, erdőről, bányáról és gyümölcsösről van szó, amely emberek megélhetését adta. És máris megérthetjük, hogy nemesnek lenni nem csak kiváltság volt, de elsősorban hatalmas felelősség és kötelesség volt.
Amúgy Somosdon is évszázadokon keresztül a falubíró rendszer működött, összegyűltek az emberek a falugyűlésre, megválasztották a falubírót. Nekik voltak segédeik is, akiket, akárcsak a bírót, egy évre választott a falu. A bírót pedig az szerint választották, hogy megbírja a szolgálatot, és igazságosan irányítsa a falut.
A szájhagyomány szerint pedig nem mindig volt ez könnyű feladat, mert a falu nem csak erdőlopások esetén várta az ítéletet a bírótól, hanem olyan esetekben is, amikor például egy lány nem akart a szülei által választott legényhez menni. Köztük volt is egy, aki szüleinek ellenszegülve összeköltözött a szerelmével, gyereket szült neki. De a szülők ekkor ítéletért mentek a szék-tanácshoz, akik a szülők pártját fogták, és arra kényszerítették a lányt, hogy férjhez menjen a gazdag unokatestvéréhez. Ekkor viszont a lány elővette a kését és szíven szúrta magát. Nos talán jó lett volna, ha létezett volna akkoriban is másodfokú tárgyalás.
De számos történet van még különböző határnevekről, mint például Farkasverő (ahol a bárányt lopó farkas egy legény volt), Fehérítős (ahol egy törökök által megkergetett fiatal vesztette életét), vagy az Óriás nevű hely (visszatérő mese, hogy Erdélyben óriások is éltek), Hályogosok-pataka, Forintos-erdő és még sorolhatnánk.
A jó hír az, hogy a szájhagyományoknak mindig is voltak írnokai is, akik lejegyezték ezeket, segítve, hogy tovább fennmaradjanak. Közülük meg kell említenünk Bisztray Sándor lelkipásztort, aki 1976-ban mutatta be gyűjtését.
Ezt követően meg kell említenünk Botos Csaba lelkipásztort, aki 2005-ben adta ki Somosd falu monográfiáját. Ezt a könyvet pedig megvásárolták a somosdi emberek, rongyosra olvasták és nekem is ideadták, mondván, hogy ott sokkal jobban le van írva minden, mint ahogy el tudnánk mi mesélni.
És itt jövök én, aki arra tettem fel az elmúlt 10 évemet, hogy kikísérletezzem, hogy hogyan lehet ezen történeteket tovább mesélni az Internet segítségével, hogy lehet úgy megírni, hogy az se sok, se kevés, se unalmas ne legyen.
Na de! Időközben lépjünk párat az emlékmű körül, mert a második oldalán egy név áll, Kovásznai Sándor neve, aki 1730-ban született.
Mindössze két éves, amikor a család Somosdra költözik, ugyanis az apja, Kovásznai Kelemen, Somosd lelkésze lesz. Ennek köszönhetően van lehetősége tanulni, ő pedig egészen a Leideni Egyetemig jut el. Az 1575-ben alapított egyetem Hollandia legöregebb egyeteme.
3 év tanulás után, 1764-ben hazatér az egyetemről és haláláig, azaz 28 éven keresztül Marosvásárhelyen tanít. És annyira jól csinálta, hogy még Orbán Balázs is fontosnak vélte írni róla, mondván: a magyar történelmet oly érdekesen tanította, hogy óráit a vásárhelyi tanács tagjai, sőt mesteremberek is sokan járták.
Kovásznai Sándornak köszönhetően pedig mondhatni sok adathoz jutunk a falu 1700-as éveiről és apja 17 éves szolgálatáról. A somosdiak pedig köszönetképpen úgy döntöttek, hogy 2005 nyarán róla nevezik el a somosdi általános iskolát. Egyébként legalább 1649-től van iskola Somosdon.
Azt hiszem a mai fiataloknak is példakép tud lenni, hogy egy erdélyi, falusi gyerek is eljuthat a világ legnagyobb egyetemeire is akár, ha a tehetségéhez szorgalom is társul.
De lépdeljünk is tovább az emlékmű harmadik oldalához, amely szerint 200 éves a somosdi templom.
Somosd református temploma 1793 és 1805 között épült, az előző templomot pedig félúton, 1797-ben bontották el. A templom elé egy nagyon szép cinteremkaput is építettek 1848-ban. Orgonája az 1860-as években készült, előzőleg is volt egy orgonája a templomnak, de az már rég használhatatlan volt.
Az első világháborúban a falu a harangját és az orgona sípjait adta a háborúnak a hősi halottai mellett, a második világháború szó szerint végigvonult a falun ágyúkkal, tankokkal, a kommunizmus pedig a falu papját ragadta el.
De ideje is lassan visszaérkeznünk a jelenbe, ahol Somosdnak szép temploma és iskolája is van, kultúrotthona, családorvosi rendelője, játszótere, sportpályája. Utcái aszfaltozottak és tiszták, érdemes hát sétálni a tavaszi napfényben és saját orrunk után felfedezni a falut.
Látnivalók és érdekességek Somosdon
Kirándulásunkat Somosdon a Várhegy meglátogatásával kezdtük. Bár tudomásunk szerint kővár nem nagyon állott itten soha, viszont Orbán Balázs megjegyzi, hogy bronzkori cserepek és egyéb tárgyak szép számmal kerültek elő a földből.
A várhegyre a temető mellett elhaladva lehet kikapaszkodni, ahonnan szépen látszik a falu temploma is. Tiszta időben pedig a csúcsról egészen a Tordai-hasadékig látnak el a falubeliek.
De a csúcsig nem jutottunk el, mert előbb egy friss medve lábnyom ejtett gondolkodóba minket, utána pedig a felázott, szántott föld végképp utunkat állta. Így be kellett érjük pár őzike látványával és megforduljunk.
Visszatérve a faluba, a cinteremkapu alatt pihentünk meg, s szemléltük meg a falu központját.
Érdemes egy szó erejéig megemlíteni a buszmegállót is, mert a kék busz feliratú táblát itt hiába keresni, helyette a fából készített, fedett megállón székely rovásírást olvashatunk: jó utat, szerencsés hazatérést! Szóval ne felejtsenek el egy nyomtatott Székely abc-t magukkal hozni Erdélybe, mert gyakran szükség van rá.
Az iskolát is lefotóztuk. Szép, nagy, rendbe rakott udvarral, játszótérrel. Az iskola igazgató nőtől azt is megtudtuk, hogy körülbelül 130 diák jár iskolába. S bár a központosítások okán nem különálló iskola, a nyárádkarácsoni iskola része, de ennek ellenére egészen 8 osztályig tanulhatnak a diákok a faluban.
Vele szemben található a kultúrotthon és egy családorvosi rendelő. Előtte egy kis játszótér a gyerekeknek. Kicsit „arrébb” meg egy kis üzlet is van. Szóval minden van, ami kell.
Persze ebben a van mindenben az is benne van, hogy Somosdon is társadalmi és etnikai változások zajlanak, mint Erdély szinte összes kis településén. Éppen ezért fontos, hogy mint azt már a bevezetőben is említettem, a régi történeteket újra meséljük, hogy meg tudjunk maradni ebben a változó világban.
Erősen remélem, hogy önök is kedvet kaptak Somosd meglátogatásához, de azért, hogy biztosra menjek, még elmondanám, hogy van a falunak még egy különlegessége.
Van egy múzeum, amely a 2018-as megnyitásakor 264 írógéppel keltette fel az emberek érdeklődését. Mindezt pedig Székely Sándor gyűjtőnek köszönhetjük, akiről nem túlzás azt állítani, hogy megszállottja lett eme gépeknek, amelyekkel egykor a történelmünket vetették lapra. A múzeumnak a somosdi, régi iskola épülete ad helyet.
Mivel, hogy pont húsvétkor jártunk Somosdon, így az idő nem volt alkalmas az alkalmatlankodásra, de ha odafentről is segítenek, akkor egyszer még visszatérek, hogy a múzeumot is bemutassam önöknek.
De most sajnos mennem kell, mert máris vár a következő kaland. Hogy merre? Ne felejtsenek el követni a közösségi hálókon, és megtudják.
Tartalmas kirándulásokat mindenkinek!
