Rhédey kastélypark és kert

Erdőszentgyörgy

Azzal a céllal indultam el újra Erdőszentgyörgy fele, hogy majd leülök a Rhédey-kastély parkjának egyik padjára, és nem is csinálok semmit. Nem is fotózok sokat, nem is írok sokat önöknek.

De miután annyira elragadott a park szépsége, hogy a pad helyett is egy nagy diófa alá ültünk le, borítékolható volt, hogy a tervem többi felét sem fogom tudni tartani.

Ezért most mesélnem kell a székely emberről, a turizmus problémáiról, és magáról az életről.

Hát köszönöm, ha meghallgatnak!

Hogyan is élünk itt, Erdélyben?

Mi még egy olyan világban nőttünk fel, ahol az ember hétvégén dolgozott. Azért dolgozta át a hétvégét, mert hétköznap nem dolgozott. Mert hétköznap munkába járt.

Tehát, hogy némiképp jobban megmagyarázzam a munkába járás, és a dolgozás fogalmak jelentéseit, annyit kell tudni, hogy az akkori világnézet szerint a munkába járás az a szükséges rossz volt, amely megteremtett annyi pénzt, amely átsegítette a családot egy egészségügyi vészhelyzeten, iskoláztatta a gyerekeket, meg hasonlók. Amikor pedig nem munkába járt az ember, akkor biza kőkeményen dolgozott a ház körül, a kertben, a földeken, a kaszálókon. Dolgozni pedig mindig és megállás nélkül kellett annak, aki állatokat tartott és növényeket termesztett.

Lakodalomba is csak esti tehén fejés után lehetett indulni, vagy akinek fontos volt, hogy előbb ott legyen, az is büszkén szakította meg a programját azért, hogy haza szaladjon a tyúkokat berekeszteni.

Szép is volt ez az életvitel, de az olyan luxus dolgokat, mint például múzeumokba, kiállításokra járást, nem engedte meg. Egy kastély kertjében való sétálást pedig egyenesen szentségtörésnek neveztek volna.

Hát így alakult ki az is, hogy Erdélyben a vidéki múzeumok jelentős többségének nincs is nyitvatartási programja, de a városi múzeumoknak is jelentős hányada csak akkor van nyitva, amikor a magyarországi látogatókat remélik. De semmiképp sem akkor, amikor az azóta megváltozott helyzet okán a székely ember azt mondhatná, hogy most egy kicsit a dolgozunk helyett inkább művelődünk.

Ez pedig egy örök tyúk-tojás kérdés, hogy mi kellene előbb legyen. Ugyanis látogató nélkül nincs nyitvatartási program, de nyitvatartási program nélkül nincs látogató.

Nem tartom igazságosnak, hogy a kiránduló a kapura kirakott telefonszám alapján próbál kulcsot keresni, amelyet majd vagy egy kisgyerek hoz meg, vagy egy pálinkától bűzlő öreg, de a muzeológus sosem ér rá bemutatni a sokszor saját maga által gyűjtött és gondozott tárlatot.

Így a székely embernek sem marad más választása, minthogy minden tavasszal kimenjen valamelyik természetvédelmi területre, ott szedjen egy nagy csokor védett nárciszt, és büszkén posztolja a közösségi hálókon, hogy a szabályokra fittyet hányva milyen szép dologban volt része.

Ezt követi a nyári levendula látogatás, amely már annyival jobb, hogy magánterületen, szervezett körülmények között történik. Így nem esik annyi virág áldozatául a dolognak.

A sort a falunapokon, városnapokon történő sörivás követi, majd ősszel a szüreti báloknak van a szezonja. Ezzel pedig lassan el is telt az év.

Most pedig itt van egy csodás kastélykert, amely idén lett teljesen átadva a nagyközönség számára, mi pedig azt sem tudjuk, hogy miért kellene meglátogassuk, hogyan kellene meglátogassuk.

Na meg annyira nehéz kérés lenne a legtöbb ember számára az, hogy sétáljon békésen, csendben egy fél órát a kastélykertben, hogy még a végén engem is megvernének, hogy hogyan merem ezt kérni.

De ha úgy érzik, hogy szükségük van egy kis csendre, egy kis változatosságra, akkor tartsanak velem ezúttal is, mert a maratoni felvezető után következik a kastélykert bemutatása is.

És igen, van itt nyitvatartási program is.

Séta a Rhédey-kastély kertjében

Első és legfontosabb dolog, hogy elmondjam, hogy a Rhédey-kastély kertje két részből áll.

Van egy pazar kastélyudvar az épület körül, tágas térrel, padokkal, szökőkúttal, csodásan öreg fákkal.

Itt kapott helyett Rhédey Klaudia szabadtéri szobra. Illetve Petőfi Sándornak is jutott egy szobor, annak okán, hogy Bem Józseffel együtt Erdőszentgyörgyön pihent meg és cserélt lovat 1849. július 30-án. Egyébként erről az út túloldalán egy emléktábla is megemlékezik.

Na és van a kastélynak egy szép, nagy, csendes hátsó kertje, amelyet teljesen eltakar a kastélyhoz tartozó, felújításra váró melléképület együttes.

Ráadásul egy lépcsősoron kell lemenni, de semmiképp se hagyják ki ezt a mini tornát, mert megéri.

Ha pedig legalább virtuálisan megtették velem ezt a pár lépcsőfokot, akkor máris meg kell állítsam gondolatban a sétát, hogy egy kis kitérőt tegyek, és megkérdezzem azt, hogy…

Mi jut elsőnek eszükbe, ha arra kérem, hogy mondjanak egy csodaszép útszakaszt 100 km-es körzetben? Hát ha azt kérdem, hogy melyik Erdély egyik leglátványosabb útja?

A fenti kérdésre pedig nagyon sokan válaszolnak úgy, hogy a Bucsinba vezető út, illetve a Transzfogarasi út.

És nem ok nélkül teszik ezt. Mert mindkettő csodás kanyarokkal van teletűzdelve, egy jobb kanyar, egy balra, megint jobbra. És mi vigyorgunk, mint a kisgyerek, hogy mennyire élvezetes.

A Rhédey-kastély kertjében és a fenti útszakaszokban pedig az a közös, hogy mindegyikben felismerhetjük az S alakot többször is, többféle hajlításban. Az S vonal pedig a szépség vonala a művészetekben, sokkal izgalmasabbá teszi a kompozíciót, legyen szó az egy kerti sétány kialakításáról, vagy egy emberi alak elhelyezéséről a festővásznon.

Az egyetlen szomorúság annyi, hogy ezt a szabályt nem a Bucsin csodásan kanyargó útja ihlette, se nem a Transzfogaras, hanem egy William Hogarth nevű 18. századi angol festő és író alkotta meg, és írta le egy 1753-ban megjelent könyvében.

Szóval ha azt akarják kérdezni tőlem, hogy miért kell a kastély kertjében kacskaringózva haladni és nem egyenesen előre, akkor a válaszom annyi, hogy éppen ezért, hogy éltessük a művészetet sétálásunk lépéseivel is.

Sétálás közben pedig felfedezhetjük, hogy a kastélykertnek van egy kis sarka, ahol a kerti padok az amfiteátrumokhoz hasonló módon vannak elrendezve, így alkalmasak szabadtéri előadások megtartására.

Egy újabb szökőkút is található itten, amelynek nem csak mi emberek örülhetünk, de biza a nyári melegben a madaraknak is kedvence. Sajnos a gyors röptű fecskéket nem tudtam lefotózni a szökőkút körül, de nagyon jó volt hallgatni a csicsergésüket.

Egyébként madáretetők, madárházikók is találhatóak a kertben, így jó eséllyel, egész évben lehet szerencsénk egy kis madárleshez.

De ha a kisgyerekek nem bírják kivárni a madarakat, és azt találnák mondani, hogy unatkoznak, akkor játszótér is található a számukra itten.

Persze jó lenne megtanítani a gyerekeket arra is, hogy a kertben található vén diófák törzsén az apró hangyákat is észrevegyék, na meg számolják, hogy hányféle virágot lehet látni itten. Hallgassák a madarak csicsergését, és illatról ismerjék meg a friss levegőt. Na meg annak változását, ha eső közelít éppen.

Azaz cakkum-pakkum látni és értékelni tudják az egészet, ami Erdőszentgyörgyön vár ránk.

Ebben talán az is segíthet, ha elmondom, hogy egykor a kastélykert még ennél is nagyobb volt. Pontos méreteit korabeli iratokból, térképekből és fényképekből próbálják összerakni.

Viszont, ami ismert, hogy volt az egykori kastélynak egy kertésze. És ez a kertész akkor köztiszteletnek örvendett, annyira fontos ember volt, hogy amikor meghalt, a Vip osztályon kapott sírhelyet. Azaz a sírköve megtekinthető a szemközti református templom kertjében. Tudják, ez az az erdélyi templom, amelyben a jelenlegi angol király is járt.

Egyébként az angol és barokk stílusokban kialakított két park-részben összesen 9 lombhullató fafajta, 2 féle tűlevelű, 17 fajta cserje és 500 évelő növény került elültetésre.

A jövőre nézve talán nem volna buta dolog egy kis ismertető füzetecske, amelyben fel lenne tüntetve, hogy hol, milyen fa, illetve növény található, mi ezeknek a fő jellemzői, méretei, stb. És akkor a gyerekeknek lehetne szervezni valami kincskereső játékot általa.

A fiataloknak ajánlom, hogy csakis kimondottan a kastély után látogassák meg a kertet. Mert ha meghallgatták Klaudia csodás szerelmi történetét, akkor utána tökéletes helyszín lehet a kert az első csók elcsattanásához. Ezzel pedig nem csak az oly nehéz mikor és hogyan kérdések lesznek könnyedén letudva, de még a Rhédey család emlékét is ápoljuk.

Na meg az sem mellékes, hogy ha jól sikerül az első csók, akkor pár év múlva már az esküvői fotóst is visszahozhatjuk a kastélykertbe magunkkal, hisz esküvői fotózásra is tökéletesen alkalmas helyszín. Mégtöbb csók!

Még megannyi ötletem volna, hogy hogyan lehetne ezt a csodás kertet kihasználni, de nem ötletből kell sok legyen a mai világban, hanem emberekből, akik megvalósítják az ötleteket, és emberekből, akiknek megvalósítják a különböző programokat.

Hát ehhez kívánok én sok erőt, egészséget mindenkinek, hogy legyen minél több ember itt, Erdélyben. Jó kirándulást mindenkinek!

És szeretettel várjuk III. Károly brit királyt is a felmenői kertjébe!