Nyárádszereda

Miercurea Nirajului

Hosszasan bámulom a térképet…

Na nem azért, mert nem tudnám, hogy hol helyezkedik el Nyárádszereda a térképen, hanem mert válaszokat keresek. Válaszokat olyan kérdésekre, amelyek a miért kérdőszóval kezdődnek, de ha egész pontos akarok lenni, akkor a kérdések formája a Miért nem? Ha pedig velem tartanak, akkor rájönnek, hogy ilyen kérdésből akad egy pár a Nyárád mentén.

Na meg olyan emlékeket is fogok mesélni, amelyeket nekem is nagyapám mesélt annak idején, és ha egy kicsit megengedjük a túlzást magunknak, akkor elmondhatom, hogy Nyárádszereda mentette meg az életemet 1942-ben. Csak halkan súgom meg, hogy mindössze 1991-ben születtem.

Szóval tartsanak velem dalolva a Nyárád-mentére:

Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni,
Haragszik a rózsám, nem akar szólani,
Majd megszáll a Nyárád s a lovam megissza,
Ha megbékélsz rózsám hozzám gyere vissza.

Nyárádszereda története

Nyárádszereda története minden kétséget kizárólag legalább 1493-re nyúlik vissza, hisz ekkor említik először az írások Oppidum Zereda néven.

De bátorkodhatunk ennél jobban is visszamenni az időben, hisz ha Nyárádszentannára gondolunk, amely ma már eggyé vált Nyárádszeredával, akkor tudunk egy 1332-es pápai jegyzékről, amely Sancta Ana néven említi a helységet.

A történészek szerint Zsigmond király emelhette városi rangra Nyárádszeredát. Ez pedig azt is jelenti, hogy Maros-szék legelső és legrégebbi városáról beszélünk. Bár a Nyárád-mente határai Vármezőtől Nyárádtőig húzódnak, amely szakasz hossza kb. 75 km, és ennek a közepén fekszik Nyárádszereda, mégis a történelem során szeretettel hívták Marosszeredának is.

Így történt meg az eset, hogy 1605 február 21.-én országgyűlést tartottak Marosszeredán. A gyűlés keretén belül az erdélyi rendek Bocskai Istvánt Erdély fejedelmévé kiáltják ki. Eme eseményre pedig mind a mai napig büszkék a nyárádszeredaiak és híven ápolják az emlékét ünnepnapok keretén belül.

Ezt követően az 1600-as, 1700-as években szépen fejlődhetett a város, 1790-ben II. Lipót kibővíti a jogait. Fontos tudni, hogy sokáig Maros-szék közigazgatási és igazságszolgáltatási központjaként működött a város.

És ezzel el is érkeztünk az első Miért nem? dátumig, azaz 1876-ba, amikor is a várost községgé fokozzák vissza. Szóval adott a kérdés, hogy miért nem tudott fejlődni?

Vajon túl közel volt Marosvásárhely, amelyet az írások már 1323-ban Novum Forum Siculorum-nak, azaz Székelyújvásárhelynek neveznek? De vajon ez elégséges indok? Vagy a Maros és Kis-Küküllő szorításában levő Nyárádnak egész egyszerűen nem jutott elég tér és a területeit mezőgazdaságra akarták használni az emberek? Vagy a Felső-Nyárád mente térben közelebb érezte magát a szászok lakta Szászrégen vonzásához? Vagy éppenséggel a Sóvidékhez? Minden bizonnyal nehéz lehetett ebben a háromszögben létezni.

De most egy pillanatig ne Marosvásárhellyel hasonlítsuk össze a várost!

Ha emlékeznek még, meséltem volt, hogy 1897 az a dátum, amikor Csíkszeredában megépül a vasút. Csíkszeredában pedig ekkortájt mindössze 3 ezren laktak, míg Nyárádszeredában körülbelül fele ennyien, de mindkét szám eltörpül amellett, hogy Csíkszereda egészen 46 ezerig tornászta fel magát az évek során. Ugyancsak ebben az összehasonlítási időszakban, azaz 1992-ben Nyárádszeredának csak 4 ezer lakósa volt.

Persze a tény, miszerint nem sikerült nagyot dobbantani, amikor másoknak sikerült, nem jelenti azt, hogy a nyárádszeredai emberek kevésbé lettek volna szorgosak, munkaszeretőek, életrevalóak.

1919-ben ecetgyár nyílik, 1920-ban bőrgyár, majd 1924-ben szeszgyár.

De még egy másik érdekes adatra is bukkantam a világhálón, miszerint 1966-ban, az országban először faliszt gyártásába kezdenek Nyárádszeredában. Ez annyira új volt, hogy világszinten is csak pár ilyen gyár létezett.

A Nyárádszeredai vásár

Úgy gondolom, hogy a mi nem volt Nyárádszereda helyett, inkább térjünk vissza egy kicsit arra, hogy mi volt Nyárádszereda. Mert mint azt a bevezetőben is mondtam, Nyárádszereda hatása mégiscsak messze elért.

Ezt pedig személyesen egy 91 éves néni mesélte el nekem Alsósófalván (Nyárádszeredától 40 km.-re), amikor még 2011-ben a falut jártam, és számomra idegen emberekhez kopogtattam be, hogy a régi időkről meséljenek nekem.

Történt ugyanis, hogy mint megannyi porta kapuján, az övékén sem volt zár. Se pénz nem volt rá, se szükség nem volt nagy. De eljött a világháború és a félelem arra késztette az embereket, hogy bezárkózzanak éjszakára. Zárat pedig csak Nyárádszeredában lehetett venni.

De haricska lisztet se lehetett máshol találni 42-43-ban, s ezt már nagyapám mesélte el többször is nekem, hogy jól megjegyezzem.

Történt ugyanis, hogy 42 pünkösdjekor jégeső verte el a határt, és az emberek szűkölködtek élelemben. Konkrétan egy egész nyáron csak hagymaszárat, túrót és ha volt puliszkaliszt, akkor puliszkát ettek nagyapámék is.

Ekkor történ meg az, hogy egyik testvére elment a szeredai vásárba, és eladott egy szekér fát mindössze 4 kg. haricska lisztért. Bevallom sosem ettem én olyant, és látni se láttam. De ha önöknek se ismerős, akkor talán a hajdina szó többet mond, amely igazából egy ázsiai növényfaj és a hódító mongol és török csapatokkal került be Európába.

Persze tudom, hogy se nem a zárszerkezet, se nem a 4 kg. haricska liszt volt az, amely megmentette a nagyszüleim életét és így megszülethettem én is, de a Nyárádszeredai-vásár fontossága ebben az időszakban elvitathatatlan.

Legnagyobb örömömre pedig egy 1944-es vásári felvételt is megoszthatok most önökkel: youtube.com

Nyárádszereda a jelenkorban

Lehet, hogy most azt reméli a kedves olvasó, hogy arról fogok írni, hogy a rendszerváltás után berobbant az élet Nyárádszeredában is, de nem így történt.

Először is kellet pár év, hogy magához térjen a település és vállalkozni kezdjenek az emberek.

2003-ban viszont vissza tudta szerezni a városi rangot magának. Azóta pedig szép csendesen fejlődik tovább.

És hadd említsek meg néhány olyan mozzanatot, amelyet talán a helyi emberek észre sem vesznek, mégis lekerülték ebben Marosvásárhelyt is, ha úgy vesszük.

A központban sétálva a helyi buszjáratok menetrendjére lettünk figyelmesek. Szépen kifüggesztve a megállóba. Le is fotóztuk magunknak.

Most talán kicsit furcsán néznek rám, ezért elmondom, hogy Marosvásárhelyen 2020-ban az ember nem tudta, hogy hova tartson, s melyik busszal, mert a buszmegállókba kb. 10-15 éve kihelyezett menetrendek már rég eltűntek. A jegyvásárlás is abból állt, hogy adtunk 2 lejt a sofőrnek és az két fékezés közben adott egy jegyet cserébe. Szóval, igen, számunkra egy kellemes tapasztalat volt a menetrend megléte. Reméljük, hogy az új marosvásárhelyi városvezetés nem csak az ígérettel hagy minket, és nekünk is lesz újra menetrendünk.

Amennyiben Nyárádszeredában járunk, rájövünk, hogy egy kis túlzással az egész település két út találkozásából áll. Szóval ahogy épp a főút óriási fekvőrendőrein bukdácsolunk át, arra leszünk figyelmesek, hogy hegesztett vasból nagy négyzetek vannak lerakva, dróthálóval körbeszőve. Hogy mik ezek? Szelektív hulladéktartályok műanyagpalackoknak.

Nem kell ide Európai Uniós támogatásból vásárolt tárolók, amelyet azért mennek tönkre, mert sose voltak kihelyezve, mint ahogy az történt Marosvásárhelyen. Veszünk egy kis vasat, összehegesztjük, s kész. Innentől az emberek jóindulatán múlik, hogy védjük a környezetet vagy sem. Szóval újabb piros pont Nyárádszeredának.

Egy másik pozitívum, hogy megépült a Sóvárad-Nyárádmagyarós útszakasz, így amennyiben kirándulás céljából utazunk Marosvásárhely és Szováta között, akkor érdemes Nyárádszeredán keresztül menni. Ez pedig némi lendületet ad a turizmusnak, viszont egyelőre ez is csak kibontakozóban van, többnyire a vásároknak és fesztiváloknak van turisztikai értéke.

És egy pár szó az oktatársról…

2006 óta, az 1956-ban alapított líceum, a Bocskai István Líceum nevet viseli. Elméleti és szakliceumi oktatás is zajlik az intézményben.

Illetve azt is meg kell említenünk, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara jóvoltából egyetemi oktatás is zajlott a városban. Persze a sors pikantériája, hogy megint Marosvásárhely fejlődése tett keresztbe az egyetemi élet fejlődésének, ha szabad így fogalmazni.

Tartja a mondás, hogy lassú víz partot mos. Azt, hogy mekkorák lesznek ezek a partok, majd elhozzák az elkövetkező évszázadok. De Nyárádszeredában mindig is lesznek tenni, és alkotni akaró emberek, így minden bizonnyal tovább fejlődik a város.

Én pedig most elköszönök önöktől, elköszönök a Nyárádszeredaiaktól, és tovább barangolok Erdélyben.

Tartsanak velem legközelebb is!