Lovaglás a Parajdi Sószorosban

Lófő Lovasudvar

Talán nincs is jobb, felemelőbb, megérintőbb módja Erdély megismerésének, mintha lóháton járnánk végig meseszép gerinceit, kacskaringóznánk víz menti ösvényein, és megtapasztalnánk hogy a csillagok alatt az ember és természet egyazon teremtett egység részei.

Ezért hát nagy örömömre szolgál bemutatni, hogy a Sóvidéken idén először lehetőségünk van lóháton végigjárni a Parajdi Sószorost, és még nagyobb örömömre esik elmondani, hogy egy olyan programlehetőségről van szó, amelyet bárki szabadon kipróbálhat, hisz életünkben először lovagoltunk a párommal, és minden egyes másodpercét élveztük a körülbelül 1 órás körútnak.

A lovaglás alapjai

A Lófő Lovasudvar a lovaglásban való részvételt 6-8 éves kortól ajánlja, és a helyszínen biztosít mindenki számára, fej, hátgerinc, és lábvédőt. Mindezek mellett azok számára, akik sose lovagoltak egy kis gyorstalpaló 5-15 perces leckét is ad, így mindenki maximálisan felkészülten ül fel a lóra.

Ez a maximálisan felkészültség gondolata viszont azon nyomban szétfoszlott, ahogy felültem a lóra és kezembe tartottam Csaga gyeplőjét. Úgy éreztem magam, mint amikor a filmekben meghalnak a pilóták egy repülőgépen, és a főhőstől várja el mindenki, hogy letegye a gépet.

De legnagyobb örömömre, pont mint egy utasszállító repülőgépnél is az autópilóta, úgy itt is 90%-ban tette a ló a dolgát anélkül, hogy én bármit is kellett volna tegyek. Végig követte a vezér lovat, és a túra első harmadában valószínűleg ha egy zsák krumpli lettem volna, akkor se estem volna le a lóról. Amikor pedig az első háromszáz méter után egyik kezemmel elmertem engedni a gyeplőt és megvakarni az izzadságtól viszkető arcomat, akkor éreztem, hogy megérkeztem, mostantól minden rendben lesz.

Vezetőnktől, Demény Elemértől menet közben is tanultunk. Pl. megtanultuk, hogy a lovat nem szavakkal irányítjuk, hanem ha a mozgásunkat összhangban tartjuk a ló mozgásával, akkor a ló ebből is érti, hogy mit várunk el tőle. Amikor egy hágón emelkedünk fel, akkor kissé előbbre helyezzük a súlypontunkat, és amikor lejtőn ereszkedünk le, akkor hátra. Vágtázás közben pedig mi magunk is ütemben kellene mozogjunk, hogy ne pattogjunk a nyeregben. Ez az a rész, amit nem tudtunk megtanulni elsőre, és most emiatt fáj a fenekünk, de valószínűleg ez sem állít meg abban, hogy újra felüljek egy lóra, ha legközelebb a Parajdi Sószorosban járok.

Nemcsak a felkészültségért illeti dicséret a Lófő Lovasudvart, hanem az útvonal kialakításában is. A pálya első harmada nagyon nyugis, időt ad, hogy összeszokjunk a lóval. Első kalandként a vízen vágtunk át kétszer is. Itt már tényleg elfogja az embert valami vadnyugatos, kovbojkalapos érzés, hisz a filmekben is mindig a folyókra hajtják inni a tehéncsordát, de még szinte ki se élveztük a pillanatot, máris újabb meglepetésben volt részünk.

A lovaink minden kérés nélkül, vagy mondhatni akaratunk ellenére vágtázni kezdtek a vezérló után. Ezt a mondatot olvasva, túravezetőnk biztos jól mosolyog magában, távol álltunk mi a vágtázástól, de számunkra nagyszerű új élmény volt. Ekkor éreztem valami különös érzést, amelyet nagyon sok ember, nagyon ritkán érez.

A lóban már bíztam, elvisz ő oda, ahova kell, hisz már kívülről tudja az utat, és amúgy is a vezérlovat követi. De most, hogy gyorsult a tempó, és nem volt időm lereagálni, hogy akarom-e ezt vagy sem, csak annyit tudtam tenni, hogy hinni kezdtem magamban. Hinni kezdtem abban, hogy meg tudom csinálni, nem esek le a lóról. És ez, hogy hinni tudtam magamban, hogy valamire képes vagyok, annyira jó érzés volt, hogy már csak ezért megéri mindenkinek elmenni a Parajdi Sószorosba lovagolni.

Ezek után, ahogy kiértünk a tetőre, tényleg lazábbra is fogtam. Példának okáért lóhátról fotóztam kitekert gerinccel. Sajnos a képek nem lettek tökéletesek, és közben a lovam is evésre használta a pihenésre szánt időt. De azt is meg mertem csinálni, hogy anélkül lovagoljak pár 10 métert, hogy a gyeplőt fogtam volna, vagy a nyeregben kapaszkodtam volna. A mertem szó kicsit itt is meredek, mert ez úgy jött össze, hogy amíg a lovam evett, végigcsúszott a gyeplő a nyakán le a földre. És ő újabb finom falatok után kutatva araszolt előre, így nem nagyon volt az irányítás a kezemben, de nem volt ellenvetésem, bíztam a lovamban, és hagytam, hogy keresse a finom falatokat.

Találkozás a medvével

Két dolgot szerettem volna már nagyon rég óta. Először is lovagolni egyet, hisz gyerekkoromban nem adódott lehetőségem erre. Szóval a mai fiatalok nagyon mázlisták, hogy van a Lófő Lovasudvar, ahol lehetőségük van lovagolni tanulni, lovas táborokban részt venni, lovas túrákra járni.

Másik vágyam pedig az volt, hogy medvét lássak a természetes környezetében. Valahogy ezidáig sose volt lehetőségem megfigyelni őket. Volt olyan, hogy a bokorból rám üvöltött a medve, volt olyan hogy előttem 10-20 perccel járt el ott, ahol én jártam, de sose találkoztunk.

Na de azt álmomban se gondoltam volna, hogy egyszer lóhátról fogom bámulni a medvét. Pedig ott állt a dombtetőn, azaz nem állt, hanem a fűben játszadozott, és hol kivillant a feje, hol eltűnt. Lovaink nem zavartatták magukat, megvolt a kellő távolság, mi megálltunk, ők egyből az evésre gondoltak. Mi pedig tanakodtunk, hogy mi legyen. Párat rikkantottunk, hogy felfigyeljen ránk. Ez sikerült. De nem mozdult. Vezetőnk azt tanácsolta, hogy maradjunk ott, ahol vagyunk, és ő közelebb megy. Mi szíves örömest ott is maradtunk volna, ha a lovaink is úgy gondolták volna. De ők mivel úgy érezték, hogy inkább a vezetőnknek kellene engedelmeskedjenek, mintsem nekünk, így a mi szavunk keveset vetett a latba. Hát mentünk négy-négyen előre, ami elég is volt a medvének, azon nyomban elhúzta a csíkot.

Itt azért megjegyezném, hogy Romániában a medvejárás minden napos. Ma itt, holnap ott…Bejár az a legnagyobb városainkba is, ezért medve szempontjából a Parajdi Sószorosban lenni se veszélyesebb, mint bármely más település környékén Erdélyben. Érdemes elolvasni egy-két tanácsot az interneten, hogy mit tegyünk a medvével való találkozás esetén, és nem lesz gond. És a legfontosabb, hogy ne hősködjünk, ne etessük a medvéket, és ne lépjünk túl agresszíven fel, megijesztve a medvét, mert higgyük el nincs az a medvespré, bicska, vagy mobilapp, amellyel győzedelmeskedni tudnánk egy közelről támadó medve ellen.

Túránk legizgalmasabb része, az útvonal harmadik szakasza volt. Itt bebizonyíthatja mindenki magának, hogy sikerült megtanulni valamennyit a lovaglásból. Ezt viszont, nem is mesélem el részletesen, hisz ezt csak átélni lehet, és hadd maradjon mindenkinek meglepetés. Nem szeretnék lelőni minden poént. Ki kell próbálni, mert megéri!

A lovaglás jótékony hatásai

Az internet mindig mindenkinél mindent jobban tud, és megannyi cikk született már a lovaglás káros hatásairól, amelyhez még jó pár doktor is a nevét adja. Ezért én nem szeretném szaporítani a szót. Én csak annyit mondok, hogy kérdezzen meg mindenki egy lovas embert, majd elmondja ő az igazat. A jót is a rosszat is.

Én annyit tudok, hogy igazi felüdülés volt a napi 12 órát laptop előtt üldögélő derekamnak ez a lovaglás, és ha közelebb lenne, hetente járnék lovagolni. Erősítő volt az önbizalmamnak, amire a mai gyerekeknek nagy szüksége van. És, hogy ez mennyire van így a valóságban? Amíg én, alig mertem felülni egy lóra, addig a mellettem álló kb. 8 éves fiú azon ujjongot, hogy a ló két lábra ágaskodott, a másik lány lehajolt a gyeplőmért a lóról, mert én nem mertem, és a lovas edzéseken szó szerint a ló nyakán csüngnek vagy menet közben megfordulnak a lovon.

Ezt a lovas programot csak ajánlani tudom kis cégeknek is, mint csapatépítő tréning. Egyedül azt kell tudni, hogy a lovak száma korlátozott, ezért előre kell egyeztetni, hogy az adott napon, hány lovat tudnak biztosítani, és ennek függvényében kisebb 4-6 fős csoportokra osztani a társaságot.

Egyébként azt még elmondom zárszóként, hogy idén nyáron minden szombaton van lehetőség lovagolni, amelyre előzetesen kell regisztrálni, mert nagyon nagy az igény rá. Jövő nyártól reményeink szerint minden nap lesz rá lehetőség.

Ezért hát sok sikert kívánunk a Lófő Lovasudvarnak , és a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület–nek, csak így tovább, csak előre!

Frissítés: Sajnos a járvány elkaszálta ezt a csodás kezdeményezést is, de bízzunk benne, hogy valamikor újraindul. Addig is kövessék a Lófő Lovasudvart a Facebookon.