Korondi madárkert

Az ember mindig anyagi stabilitásra vágyik, házra, autóra, nyaralóra, pénztartalékra a nehezebb időkre. Na és ennek fényében be is áll dolgozni, reggeltől-estig, hétfőtől-vasárnapig, éveken keresztül.

Majd egyszer eljön a pont, amikor megáll, és megkérdi: most akkor mi van? Mi van az életemben?

Töprengés közben meglát egy állatfajt, valamiért megtetszik neki, elkezdi tanulmányozni annak életét és viselkedését. Rájön, hogy mennyire törékeny lények, mennyire ki vannak szolgáltatva a természet viszontagságainak. Rájön, hogy mennyire törékeny a természet maga is, és mégis valahol ott a káoszban a rendszer, és a harmónia.

“Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket…”
Viszont ha mindössze azért hívnám önöket Korondra, hogy a természet törékeny egyensúlyáról elmélkedjünk, akkor ez a történet még túl lapos lenne. Ezért még megtoldom egy kis magyar népmesével is, mert hol máshol kellhetnének életre a mesék, játszódhatnának le újra a történetek 2023-ban, ha nem Erdélyben?

Remélem mindenki ismeri azt a magyar népmesét, amikor az ifjú legény elmegy a vásárba a szüleitől kapott pénzzel, és hazaállít egy kakassal. Azok pedig megijednek, hogy a fiúk mennyire bolond ember, hogy egy kakasra költötte a pénzt. De amikor kettesbe marad a kakassal, hát láss csodát, az megszólal és azt mondja, hogy egyet se búsulj, édes gazdám, megoldom én a ti bajotokat.

Azt azért megengedem önöknek, hogy személyesen kérdezzék meg Szász Emiltől, amikor meglátogatják, hogy mit mondott neki az a bizonyos szárnyas, amelyet először hazavitt magának. De ha velem tartanak, akkor elmesélem, hogy mily sokféle madár van a Korondi madárkertben, mert megérdemli a Korondi madárkert a mesélést.

Irány újra a Sóvidék!

A Korondi madárkert története

Korondon járunk, a Sóvidék délkeleti részében, nem messze a korondi kerámiával és mindenféle látványossággal teli főúttól. Itt található a Korondi madárkert, amely viszonylag egy nagyon új történetnek tűnik, mert idén nyitotta meg először a kapuit a nagyközönség előtt. De valójában nem az.

Ezt pedig rögtön észre is veheti az ember, ha rájön, hogy egy családi ház udvarán közel 50 madárfaj él. Ezt pedig nem lehet egyik napról a másikra megalkotni.

Ha pedig éppenséggel lenne is egy aranytojást tojó tyúk is a közelben, az sem lenne elég. Hisz minden pénznél fontosabb a szakmai tudás, amely nélkül a madarak elpusztulnának és amelyet csak tapasztalat útján lehet megtanulni.

Ezért Szász Emil is évek óta tanulja a madarak tartásának fortélyait, eladja a szaporulatot, hogy fenntarthassa a tenyészetet és új fajokat szerezzen be.

Így található meg megannyi faj az udvaron, köztük fácán fajok, páva fajok, foglyok, gerlefélék. A kis tó körül lúdfajok, récefajok. A papagájházban pedig mindenféle színben pompázó, trillázó kis madarak.

Ha térkép szerint akarnánk azonosítani őket, akkor biza egy világtérképet kellene a kezünkbe vennünk, mert fel kell soroljuk az Amazonas folyót, a Nílust, a Himalája vidékét.

A madarakról kétnyelvű leírást olvashatunk magyar és román nyelven, de vezetett sétával várják a látogatókat, ahol mindent elmesélnek az egyes állatokról, amit tudni érdemes.

Mivel ez az első éve a madárkertnek, még várat magára, hogy kialakuljon az, hogy hűtőmágneseket és egyéb ajándékokat vásárolhassanak maguknak a látogatók. Viszont a bejárat közelében található egy szép, festett doboz.

Na ezt ne felejtsék el alaposan szemügyre venni. Ugyanis jelenleg a madárház látogatása teljesen ingyenes. Viszont ily módon kifejezhetjük hálánkat azért, amit láthattunk.

Kirándulás a Korondi madárkertben

Mivel megvan az a jó szokásom, hogy látogatásaimat soha nem jelentem be előre senkinek, s ezt okkal teszem, így megtörténnek az olyan apróságok mint például, hogy Szász Emil nem tartózkodott odahaza, és így nem tudott ő maga mesélni önöknek.

Viszont az édesanyja nagyon nagy szeretettel vezetett körbe minket, mesélte a különböző madarak érdekességeit. Segített a fotózásban is, hogy felálljanak a madarak és közelebb jöjjenek.

Mint megtudtuk tőle, a madarak sokkal érdekesebb állatok, mintsem elsőre gondolná az ember.

Példának okáért nagyon jól titkolják, ha betegek. Ez a természetben egy védekező ösztön, hogy ne tudják a ragadozók kipécézni maguknak a könnyebb prédát. Ezért kell hát nagyon jól ismerni a madarakat, mert csak a legapróbb szokásbeli változásokból lehet észrevenni valamit.

Aki pedig járt már életében tyúkudvarban, az minden bizonnyal hallotta a következő kérdést, vagy tapasztalta annak hiányát, hogy elmulasztotta feltenni.

– Hát a kakas szökős-e? Vigyem-e magammal a seprűt?

Megnyugtatásul elmondom mindenkinek, hogy a korondi madárkert lakói nem szökősek, nagyon szelidek, csendesek. Bár igaz, hogy akadt olyan lakó, akit egész egyszerűen el kellett adni, mert nem bírt kijönni sem az emberekkel, sem a madár társaival.
Minden esetre ne etessük saját fejünk után a madarakat, azzal ami a kezünkben van épp, hanem kérjük ki a gondozók engedélyét, tudjuk meg, hogy melyik madárnak, mit szabad adni. Hisz nem szeretnénk, ha a mi lelkünkön száradna egy több ezer eurót érő madár eleste.

Inkább hagyjuk meg ezt a lehetőséget a rókának, amelyből szintén sok van a Sóvidéken is, és sajnos egyszer tényleg rátalált a kincseket rejtő kertre pár éve.

Ellenben igazán üdítőleg hat, hogy a madárkertben, annak is a kis tó körüli részén, nyuszik is találhatóak, amelyeket meg lehet simogatni. Kis cuki pofák és mindig rágcsálnak valamit.

Viszont ottjártunkkor találtunk egy Bichon kiskutyát, akinek ez volt az első hete a farmon, és gyönyörűen hófehér volt. A súlya pedig egy pávatollal vetekedett, olyan könnyű volt.

A kis cuki gombóc történetéhez az is hozzátartozott, hogy épp akkor volt megfürösztve, mert belefeküdt a szép magyar szóval kimondott ganyéba. De annál nagyobb kedvel vettük ölbe.

Tettük ezt azért, mert Floppy kutyánkat nem mertük elhozni a madárkertbe. Hisz közte és egy róka közt mindössze annyi a különbség, hogy Marosvásárhelyen a gyerekek gyakran felkiáltanak az utcán, hogy ne a néni sétáltat egy rókát!

Szóval pont egy róka hiányozna a madárkertből, amelyet Szász Emil nem pályázatok árán, hanem saját fizetéséből alapított meg és fejleszt évek óta.

Egyébként az ilyen helyek látogatását manapság egy trendi szóval szokták emlegetni, amely úgy hangzik, hogy ökoturizmus. Jelentése pedig nem más, mint felelősséget vállalni utazás közben, megőrizni a természeti és kulturális értékeket, és hozzájárulni a helyi lakosok jólétéhez.

Tehát amíg a nagyszüleink idejében elfogadott dolog volt, hogy ha bemész a szomszéd udvarába, akkor elfogadod az ő szabályait is ottan, addig manapság úgy adjuk el a normalitást, azt, ami alapelvárás kellene, hogy legyen, mintha valami misztikus dolog lenne, amelyet csak bizonyos emberek érhetnek el.

Pedig a képlet egyszerű ám! Ott van minden székelykapura felírva, mint valami mantra: tágas a jószívűnek, szoros a rosszlelkűnek.

Ezért hát nem is szaporítom tovább a szót, hanem azt mondom önöknek, hogy vizsgálják meg önmagukat, és ha úgy érzik legbelül, hogy képesek a szeretetre, akkor menjenek el Korondra és látogassák meg a madárkertet. Mert megérdemli a Sóvidék, hogy a parajdi Trópusi lepkeház után egy korondi, világ madarai kerttel is bővüljön.

És, hogy mennyire van szükség az önök támogatására a madaraknak? Annyira, hogy idén mindössze két újságcikket találunk a keresőkben, amely foglalkozott a korondi madárkert sorsával. Pedig a madaraknak élelemre van szüksége! Azaz önökre is.

Kiránduljunk hát sokat, s okosan! Minden jót, tartsanak velem legközelebb is!