Mivel a Marosvásárhely körüli főbb túraútvonalakat már szinte teljesen körbejártuk, ideje hát, hogy felkerekedjünk és az utolsó szakaszt is megtegyük.
Igaz, hogy ez a szakasz a leghosszabb, ezért a legkevésbé forgalmas, de ez azt is jelenti, hogy itt van a legnagyobb esélyünk vadállatokkal találkozni. Persze azért igyekeztünk a medvét elkerülni, de az őzeket szívesen fotóztuk le.
Majd letértünk a jelzett túraútvonalról, hogy a Vácmány megművelt domboldalain átvágva megérkezzünk Cserefalvára, hogy egy kicsit közelebbről is megismertethessem a falut önökkel.
Túrabotokat a fotelek mellé tenni, ablakokat lesötétíteni és indulhat a kaland!
Kishegyszőlő
Mai túránk Marosvásárhely déli fekvésű negyedéből, a Kövesdombról indul. Ez a rész, mint ahogy a neve is adja, egy köves domb volt, és azt a célt szolgálta, hogy élelemmel lássa el a várost. Legelső írásos említése 1638-ból való. Azt is tudjuk, hogy itt állott egykor a városi akasztófa is.
Mondhatni nem sok minden történt az évszázadok alatt, az emberek kis házakat építettek, kerteket műveltek, eladták a terményeiket és jól megvoltak.
Viszont ha valahol látszólag megáll az idő, ott annál hirtelenebb jön majd a változás. Ez pedig szépen be is következett az 1970-es években, amikor is Nicolae Ceaușescu parancsára az egész Kövesdombot lerombolták azért, hogy 10-12 emeletes tömbházakat építsenek a helyére, és betondzsungellé változtassák.
Ez mindössze 50 éve történt, így esti sétáink alkalmával nem nehéz találni egy embert, aki még visszaemlékszik a régi időkre és szívesen mesél nekünk azokról.
Kishegyszőlő pedig ennek a negyednek a nyúlványa, amely szerencsés módon megmenekült a pusztítástól. Na nem azért, mert nem lehetett volna tovább terjeszkedni ebben az irányba, vagy mert sajnálták volna az emberek házait! Hanem mindössze a földben rejtőző gáz terelte más irányba a gondolatokat. Hisz a gáz értékes ha kibányásszák, de bizonytalanná teszi az építkezést, ha suvadások, kisebb földmozgások várhatóak emiatt a területen. Egyszóval gazdaságilag jobban megérte békén hagyni.
Kishegyszőlő tehát megmenekült, viszont manapság erőteljes építkezések zajlanak, és az új lakói nem földművelők vagy állattenyésztők, így a változás számára is elkerülhetetlen.
Túra az erdőben
Elhagyva Kishegyszőlőt dél-kelet irányba haladhatunk végig az erdőn, mintha csak toronyiránt Ákosfalvára szeretnénk menni. Nem nehéz az utat követni, a jelzések is elég sűrűn vannak felfestve.
De mi teszünk egy kis kitérőt és meglátogatjuk a Hagymásbodon fölötti magaslatot, ahol legnagyobb örömünkre gyurgyalagok repkedtek. Sajnos lefotózni őket szinte lehetetlen volt, de jól esett leülni az öreg fa tövébe, és megpihenni egy kicsit.
Majd ezután vissza az erdőbe, ahol több mindent tudtam fotózni önöknek: pókot, őzet, lódarazsakat. Követtük a medve nyomát, és figyeltük, hogy nehogy valamelyik bokorból ránk köszönjön.
Majd amikor már amúgy is elfogyott volna az erdő, akkor kicsit keletre tartottunk, hogy felkeressünk egy katonasírt. Szovjet katonák síremléke ez, amelyen semmi felirat sem látható, mivel úgy tűnik, hogy azt a részt, ahol lennie kellene valaminek, azt ellopták.
Ez pedig nagyon szomorú és elgondolkodtató. Elmész harcolni ismeretlen földre egy rendszerért. Meghalsz. Eltemetnek. Sírodra senki sem tesz virágot, egy erdő mélyén van, amelyet pár helybéli emberen kívül senki sem ismer.
Nincs már meg sem az ellenség, akivel harcoltál, sem a rendszer, amelyért harcoltál, és te sem. Volt hát értelme?
Cserefalva röviden
Mai utunk befejező szakaszához letérünk a túraösvényről, amely kelet irányába haladna tovább, és délnek vesszük az irányt, hogy a mezőkön átvágva Cserefalvára érkezzünk.
A közigazgatásilag Ákosfalvához tartozó Cserefalva legelső írott említése 1497-ből való. Nevét feltehetően arról kapta, hogy kiterjedt cserefa erdői voltak. A település legelső időszakáról nem is tudunk sokat, a reformátusoknak viszont már 1688-ban volt egy templomuk.
A mai templom 1784–1785 között épült és még 60 éves sem volt, amikor 1843-ban tűzvész pusztít a faluban, amelynek következtében a templom mellett 64 ház ég le. Ezt követően 1970-ben árvíz pusztít, amelynek következményeként a salétromosodás lesz a fő probléma, amellyel évtizedeken keresztül kénytelen harcolni a gyülekezet.
Orbán Balázs azt is feljegyzi, hogy a közelben húzódott a rómaiak útja is, amely valószínűleg a sóváradi erődjük irányába tartott.
Betértünk az egyik gazda udvarára megpihenni és egy kicsit beszélgetni a faluról. Leginkább az érdekelt, hogy a helyi emberek, hogy látják, milyen irányba tart a falu.
A válasz viszont nem meglepetés.
A falu kellően közel és kellően távol van a várostól, vannak fejlesztések, jelennek meg új dolgok. Mint például autóbontó vagy a Surtec barkácsbolt.
Ugyanakkor, aki emlékszik a régi időkre, amikor csak a mezőgazdaság létezett, és a legtöbb dolgot kézi vagy állati erővel oldott meg az ember, az fájlalja, hogy mennyire felgyorsult a világ, mennyire megváltozott, mennyire nem ügyelünk arra, ami régen fontos volt. Például, hogy tiszta legyen a Nyárád-pataka, ne torlaszolja el semmi, annak folyásirányát.
Hogy mi lesz Cserefalva jövője? Az a jövő titka. Ha visszagondolunk a dombtetőn hagyott szovjet katonák sírjára, majd a szépen, csendben változó falura, akkor azt mondhatnánk, hogy elmúlik minden. Így is, úgy is!
Ugyanakkor a jövőt mindig a jelen alakítja, ezért készek kell legyünk a feladatra, hogy jó irányba alakítsuk a jövőnket.
Én pedig készen állok, hogy tovább utazzak Erdélyben, és minél több szeretni való kis szegletét bemutassam önöknek. Ha önök is készen állnak, akkor tartsanak velem legközelebb is!
