Gábor Áron síremléke

Azt hiszem, hogy nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, és önök közül is sokan kívánják azt, hogy ha már életüket nem is tölthették el a szeretett szülőföldjükön, legalább egyszer örökre hazatérhessenek.

Én magam is szoktam mondogatni barátaimnak, hogy én nem kívánok mást az élettől, csak annyit, hogy Agyagason legyen majd egy kopjafám. (Agyagas az alsósófalvi református temető népies neve, amely egyben földtani szerkezetét is jelöli.)

Habár megrágott és kiköpött magából engem a falu, azt mondta, hogy eredj, neked máshol van dolgod a világban, én mégis úgy gondolom, hogy rosszakarója, kártevője senkinek se voltam. Így kell, hogy járjon nekem egy maréknyi föld. Na de majd kiderül ez!

Az viszont már biztos, hogy az erdélyi és a magyar történelemnek volt egy nagyon fontos személyisége, akinek sajnos ez a kegyelet sem adatott meg, annak ellenére, hogy bajtársai és barátai megpróbálták. Neve viszont örökre fennmarad és minden magyar tudni fogja mindaddig, amíg minden március 15-én énekeljük:

Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.
Indulnak már a tüzérek messze a határba.
Nehéz a rézágyú, fölszántja a hegyet-völgyet,
Édes rózsám, a hazáért el kell válnom Tőled.

Na de ki volt Gábor Áron valójában? Hogyan élt? Elmesélem miközben közösen meglátogatjuk síremlékét Eresztevényben. Tartsanak hát velem!

Gábor Áron élete

Gábor Áron 1814. november 27-én született a Kézdivásárhelytől 13 km-re fekvő, erdélyi kis faluban, melynek Bereck a neve. Szülei Gábor István és Hosszú Judit voltak.

Mivel apja Bereck főjegyzője volt, nagyapja pedig, Gábor József a szenátorok testületének tagja, így nem is volt kérdés, hogy Gábor Áron is iskolázott ember legyen.

A berecki alsó iskola után következik a kantai ferences nevelőintézet, majd 1828-tól csíksomlyói gimnázium. 1831-ben pedig úgy dönt, hogy az iskola helyett inkább bevonul a háromszéki határőr ezredbe.

Először Gyulafehérváron kap ágyúkezelői kiképzést, majd Budapestre, illetve Bécsbe kerül. Ez utóbbi városban még az ágyúgyárban is szolgált. Szeretett volna a seregben maradni, és felfelé haladni a ranglétrán, de kérelmét nem fogadták el, így kénytelen volt leszerelni.

1842-ben viszont eléri azt, hogy újra bevonulhasson katonának az öccse helyett. Viszont még ez sem volt elég, hogy komolyan vegyék, így 1845-ben megint leszerelt.

Na de ha nem megy nyugat irányába, akkor menjünk keletre, gondolta magában és így történhetett meg, hogy Moldvában találkozik a szerelemmel Velcsuj Jusztina személyében.

A forradalom híre is itt éri, de még mielőtt hazasietnénk vele ágyút önteni, fontos megjegyezni, hogy a civil életben is talpraesett asztalosmester volt, aki asztalossága mellett házakat és malmot is tervezett. Na meg egy aratógépet is, amely 12 ember munkáját volt képes kiváltani.

Ágyúöntő szolgálatait már az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen felajánlotta, de az emberek nem nagyon akarták elhinni, hogy képes lenne rá. Na de ő nem hagyta magát, és addig-addig mondta a magáét, hogy végül 2 hónappal később csak elfogadták a javaslatát.

De nem csak ágyúkat öntött, hanem képezte az ágyú kezelőket is, bátorította a katonákat, személyisége legalább annyira fontossá vált a fronton, mint maga az ágyúk jelenléte.

Gábor Áron rézágyúja

Gábor Áron legelső ágyúit 1848. november 28-án mutatták be Sepsiszentgyörgy főterén. Előzőleg azt nyilatkozta, hogy ha ágyújával nem tud pontos lövést leadni, akkor a második golyó elé ő maga áll célnak. Szóval izgatottan vonult az őt körülvevő tömeg a sepsiszentgyörgyi rétre, hogy lássák mi lesz. De az egyik lövés sikeres volt (talán a harmadik ágyúból leadott lövés), így az emberek fellelkesültek és meg kezdődhetett az ágyúgyártás.

Gábor Áron ágyúinak száma 70-90 közé tehető, és habár mindenki Gábor Áron rézágyúját énekli meg, azt is jó tudni, hogy a legelső ágyúk vasból készültek.

Mivel gyorsan kellett haladni szűkös lehetőségek mellett, azt találták ki, hogy fából kifaragták az ágyú alakját, majd kettévágták. Ezeket a feleket pedig agyag rámába rakták. Kiszárították, összerakták, és bele vezették az olvadt fémet. Amikor pedig kihűlt, szépen eltávolították, ami nem kellett oda, és elkészítették az ágyú többi részét.

Mindössze egyetlen ágyú maradt fenn az utókornak. Ennek az ágyúnak az volt a szerencséje, hogy sose vitték el a csatába, így az öntöde közelében találták meg 1906-ban. Először Kézdivásárhely főterén állították ki, majd 1923-tól a Székely Nemzeti Múzeumban. 1970-ben Bukarestbe kerül, a Nemzeti Történelmi Múzeumba, és raktári portéka lesz belőle. Mindössze 40 évvel később sikerült elérni, hogy újra visszakerüljön a székelyekhez a szimbolikus jelentőségű ágyú.

Azóta viszont éli életét, legutóbb a Székely Nemzeti Múzeum felújítása okán indult vándorútra, és bejárta már Magyarország legnagyobb városait.

Na de meséljek még valamit önöknek!

Abba most nem szeretnék belemenni, hogy a 48-49-es szabadságharcot hányszor és hogyan rontottuk el, kezdve onnan, hogy ki sem kellett volna törjön a forradalom, lehetett volna békésebb megoldás is. És azon sincs miért sakkozzunk, hogy mi lett volna ha Gábor Áron egyből támogatást nyert volna és elkezdhette volna az ágyúgyártást minimum 2 hónappal hamarabb.

Viszont nem lehet elmenni amellett, hogy a magyar emberek közötti széthúzás miatt, nem hallunk egy szót sem Gábor Áron rakétáiról.

Igen, jól hallották! Rakétákat mondtam. Történt ugyanis, hogy miután 1849 április 13-án megszületett Gábor Áron fia, akit szintén Áronnak neveztek el, Gábor Áron Kolozsvárra, Nagyváradra és Debrecenbe utazott. Találkozott Kossuth Lajossal is, akitől hatvanezer forintos segélyt kapott, hogy tovább tudja gyártani az ágyúkat, illetve neki tudjon kezdeni a Congreve-féle rakéták gyártásának.

A Congreve-rakéta, avagy Congreve-röppentyű brit találmány volt, amelyet Sir William Congreve tervezett 1804-ben. És jól szolgáltak már a napóleoni háborúk és az 1812-es háború idején is. Több méretben és többféle robbanófejjel is készültek, a legnagyobb típusok 11 kg-osak voltak.

A háromlábú állványról indítható rakéták kiváló harci eszközök voltak hegyvidéki terepen, a katonák szerették azokat, és azt is tudjuk, hogy használták is az 48-49-es szabadságharcok során. Ez az eszköz effektíve kiküszöböli azt a problémát, amelyet mindannyian ismerünk, hogy nehéz a rézágyú, felszántja a hegyet völgyet.

Viszont arról nincsenek hiteles információink, hogy egyáltalán sikerült-e Gábor Áronnak kiharcolnia azt, hogy neki kezdhessen ő is a rakéta gyártásnak, illetve hogy készültek-e Háromszéken Congreve-rakéták mielőtt július 2-án Uzon és Kökös között őt magát is utolérte a végzet.

Gábor Áron síremléke

Bár szülőföldjétől mindössze 50 km-re esett el, és az őt tisztelő emberek úgy döntöttek, hogy végakaratának eleget tesznek, mégiscsak 12 km-t sikerült előre haladniuk és megálltak Eresztevényben, amely manapság Maksa része.

Azért kellett megállniuk, mert attól féltek, hogy a közeli oroszok el akarják rabolni a holttestet. És mivel az elkövetkező napokban sem érkeztek kedvezőbb hírek, így nem volt más mit tenni, a helyi református temetőben temették el.

A sír évekig jelöletlen volt, majd később, amikor már politikailag lehetséges volt, akkor kopjafát állítottak emlékére. A Gyárfás Győző tervezte emlékmű mindössze 1892-ben készül el.

Gábor Áron emlékét manapság több iskola is őrzi: a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ, a szentegyházai Gábor Áron Líceum de Magyarországon is találunk róla elnevezett iskolákat. Alakja fellelhető az irodalomban, a képzőművészetben, a zenében és táncművészetben is.

Személyének fontossága a szabadságharcban megkérdőjelezhetetlen. De ki volt Gábor Áron? Milyen ember volt valójában?

Miért hátráltak ki az őt segítő mesteremberek az első ágyúk elkészítésekor? Miért nem segítették őt a rakétagyártásban Nagyváradon? Miért bukott el a kolozsvári gyár ötlete? Miért csak Gábor Áron rézágyúiról hallunk, holott tudjuk, hogy nem ő volt az első ágyúöntő Erdélyben? Van egyáltalán van bármi köze a Március 15-ei Gábor Áronnak, ahhoz a Gábor Áronhoz, aki ő volt?

Gábor Áront nem értette meg igazán saját korosztálya sem, de az utókor sem foglalkozik sokat a kérdéssel. Viszont a jó hír az, hogy amennyiben Eresztevényben megállunk a sírja előtt, akkor egyes egyedül az ő emléke előtt tisztelgünk.

Egy kis út menti parkoló vár minket, mellettünk az autók száguldoznak, emlékeztetve arra, hogy sem 1849-ben sem most nem áll meg az élet. Egyedül a mi felelősségünk az, hogy hogyan élünk, kinek mit hiszünk el, és merre vezéreljük életünk szekerét előre.

Hát ehhez kívánok most sok sikert, hogy tudjunk bölcsen navigálni Erdélyben, és minél többet megérteni belőle. Tartalmas kirándulásokat mindenkinek!

Gábor Áron hagyatéka

Gábor Áronra számos helyen emlékezhetünk, emlékét több szobor és emlékmű is őrzi Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Szerencsére akadt egy fiatal, aki csokorba szedte ezeket, így ajánlom figyelmükbe a következő videót:

A székely ágyúöntő szabadsághős:  Gábor Áron