Csomakőrös

Chiuruș

Ha szeretnénk hinni a meséknek, miszerint a nagy emberek nem is közülünk valóak, hanem egy hullócsillaggal esnek le az égből, akkor talán némi támpontot ad az, hogy miként a hullócsillag is véletlenszerűen ér földet valahol a horizont alatt, ugyanúgy a nagy emberek is véletlenszerűleg születnek közénk. Ki egy nagy városba, ki pedig egy kis falucskába az ország peremén.

Hát valahogy így eshetett le közénk Kőrösi Csoma Sándor is, az egykori Kőrös nevű falucskába, az a kőrösi emberke, aki több, mint 20 nyelven beszélt, aki miatt egy egész új tudományág alakult ki, és akinek hatása az egész világra kiterjed, mind a mai napig.

Tartsanak hát velem a szülőfalujába, amely az ő tiszteletére felvette a Csomakőrös nevet, és ha velem tartottak Mikes Kelemen szülőföldjére, akkor Zágontól már csak pár km.-et kell menni Kovászna irányába és máris behúzhatjuk a kéziféket.

Irány Csomakőrös!

Csomakőrös rövid története

Csomakőrös, vagy egykori nevén, csak szimplán Kőrös, első okleveles említése 1464-ből való Kewres néven. Majd még megtalálható Keoreos, Körös, Kürös neveken is.

A falu lakói híres szitakötők voltak. Na nem úgy szitakötők, mint a rovar, amelynek színpompás szárnyai vannak, hanem kézműves emberek, akik szitát kötöttek, majd eladták a portékát és ebből próbáltak élni.

Református temploma valószínűleg a 14. században épült. Így a mai templom kapuján is olvasható 1779-es szám, az jelezheti, amikor ezt a templomot felújították, átépítették. 1815-1830 között pedig megint nagyszabású munkálatokba kezdtek a templom körül.

A falu lakóssága nem sok fő. Ha egy ezrest ketté vágunk, akkor is alulról közelíti ezt a számot. De még ennyi se volt Kőrösi Csoma Sándor születésekor, hisz ekkortájt 13 házban 15 család lakott.

Amennyiben a református templomnál állunk meg, akkor könnyedén felfedezhetjük az egész települést.

A templom előtt található az utazó szobra, majd a Csömakőrösi Kultúrotthon. Kissé keletebbre található egy kopjafa és egy emlékmű, amely az 1848-49-es, 1852-es eseményeknek, illetve a két világháború áldozatainak állít emléket.

Sajnos Kőrösi Csoma Sándor emlékszobája a vírusra hivatkozva zárva volt, így azt nem tudom megmutatni önöknek, de cserébe sétáljunk egy kicsit Csomakőrös házai között és közben én tovább mesélek.

Kőrösi Csoma Sándor

Ha most arra vállalkoznék, hogy olyan részletességgel írjak róla, hogy az az ő nagyságához méltó legyen, akkor félő, hogy a kedves olvasó, gondolatban, napokig sétálhatna körbe-körbe Csomakőrös utcáin.

És bevallom, úgy se tudnám hibátlanul összeollózni az összes róla ismert adatot. Ezért engedjék meg nekem, hogy csak párat emeljek ki közülük.

Kőrösi Csoma Sándor a hivatalos változat szerint 1784-ben született, de valószínűleg 1787-ben vagy 1788-ban születhetett.

Arra, hogy ez miként történhetett meg, egy igen érdekes elmélet is van.

Lehetséges, hogy volt egy testvére, akit szintén Csoma Sándornak hívtak, de ő egészen kisgyerek korában meghalt. Majd jött ő, és szintén a Csoma Sándor nevet kapta. Apja pedig, székely határőr lévén, nem akarta fiának a katonasorsot szánni, ezért véletlenül elfelejtették papírra vetni a második Csoma Sándor születését. Ezen feledékenység nem volt ritka azon régi időkben.

Ha ez tényleg így történt, akkor elmondhatjuk, hogy nagyon jó megérzése lehetett Csoma Andrásnak a fiával kapcsolatban, vagy talán édesanyja, Gecse Krisztina anyai szeretete volt a ludas a dologban. Minden esetre Kőrösi Csoma Sándor hamar megkezdi tanulmányait a falu elemi iskolájában és 1799-től már a híres nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium szolgadiákja.

Külön érdekesség, hogy Nagyenyedre édesapjával gyalogszerrel jutnak el. A Csomakőrös-Nagyenyed távolság a mai utakon 276 km.-re tehető.

1807-ben befejezi gimnáziumi tanulmányait, majd 1815-ben főiskolai tanulmányait is. Még ezen a nyáron Németországba utazik egy angol ösztöndíjjal, és 1816-tól már a Göttingeni egyetem hallgatója.

1818 őszén visszatér Erdélybe, de a tanári és papi állásajánlatot visszautasítja, mert neki ekkor már máshol járnak a gondolatai.

Az ekkor már 7 vagy 8 nyelven tudó Csoma Sándor feltett szándéka, hogy eljusson Ázsiába és ott élő ősmagyarokra leljen.

Tesz még egy rövid kitérőt, hogy a szláv nyelvekkel is ismerkedjen, de 1819. november 23-án már útnak is indul Keletre. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál hagyja el szülőföldjét.

Ha ő is úgy gondolkozott volna, mint mi gondolkozunk manapság, azaz nem nyitunk céget pályázat nélkül, vagy egész egyszerűen nem zongorázunk, nem írunk blogot, ha az interneten nem tudunk vele adományokat gyűjteni, akkor valószínűleg ő sem ment volna sehová.

Viszont ő, ahogy saját magáról is írja, székely-magyar ember volt Erdélyből, és ha a székely valamit fejébe vesz, ki is tart mellette. Ezért mindenféle szponzorizálás nélkül indult útnak.

Így ír erről:

„Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

És innentől megállíthatatlan. Szinte egy gőzmozdony erejével robog végig a tájakon. Akármerre jár, figyelmesen tanulmányozza az embereket, a beszélt nyelvet. Egy kaméleon képességével vetekedve tud beleolvadni a környezetébe azért, hogy jelenlétével ne keltsen feszültséget és tovább haladhasson célja felé. Úgy tartja a legenda, hogy elég volt neki 1-2 alkalommal lemenni egy piacra s máris megtanulta a helyi emberek nyelvét.

Viszont azt ő maga se tudhatta még, hogy pontosan mi vár rá a Himalája lábainál.

Eredeti céljától soha semmi nem tántoríthatta el, mégis a sors úgy hozta, hogy élete legnagyobb értéke nem a magyarok megismerése volt, hanem a budhizmus és a tibeti nyelv megismertetése a világgal.

Gyakorlatilag hidat épített a keleti és nyugati világ közé. Egy olyan hidat, amelyen keresztül megismerhették az emberek egymás kultúráját, tudományát, és kialakulhatott egy kölcsönös tisztelet.

Élete során ezerszámra olvasta a tibeti könyveket, a lámák annyira segítették, hogy még külön neki is írtak könyveket. Megalkotta a tibeti-angol szótárt, illetve a tibeti nyelvtan alapjait is papírra vetette. Ebből született meg a tibetológia, mint tudományág, amely a tibeti nyelv, történelem, vallás, irodalom, gazdaság, politika, orvoslás és művészettörténet kutatására szakosodott.

Bár szeretett volna eljutni Tibet fővárosába, Lhasszába, de a malária megakadályozza ebben és 1842. április 11-én meghal.

Kőrösi Csoma Sándor nagyságát mi sem tükrözi jobban, mint az a tény, hogy 1933-ban ő lett az első európai, akit Japánban buddhista szentnek nyilvánítottak. Sírja pedig buddhista zarándokhellyé vált.

Azt hiszem, ha nem is tudunk eljutni a dardzsilingi temetőbe, mindenképp fontos, hogy legalább egyszer eljussunk Csomakőrösre, és megálljunk Kőrösi Csoma Sándor szobra előtt.

Ő is az a fajta vándor, aki sose térhetett haza, de tudjuk, hogy szellemisége körülvesz, velünk van, bennünk van, magunkban hordozzuk.

Ezért hát most én is elcsendesedek, nem írok többet, hallgatok.

Tartsanak velem legközelebb is!