Kategória: Tájképek

Brassópojána telegondolával

Brassópojána telegondolával

A Keresztényhavas-csúcsig Mivel egy jó cikket el kell tudni adni, ezért írhatnám azt is bevezetőként, hogy az elsők között vizsgáltuk meg, hogy milyen új, óriási távlatokat nyit az erdélyi turizmusban az új Brassói reptér, vagy mondhatnám azt is, hogy micsoda nagyszerű érzés, hogy a fellegek közül tekintettünk le Románia harmadik legmagasabb építményére. De mivel nekem […]

Bözödi levendula mező

Bözödi levendula mező

Pár éve még ritkaságnak számított, ha meglátogattunk egy levendula mezőt, de manapság úgy bejött divatba, hogy az ember már csak azért is elmegy és meglátogat egy levendulást, hogy ne maradjon szégyenben. És valljuk be! Mikor tölti a székely ember az idejét fotózkodással a karácsonyi fotó elkészítésén kívül? Most pedig mást sem hallani: igen drágám, szép […]

Római fürdő - Feredőgyógy

Római fürdő – Feredőgyógy

A napsütéses Itáliából nehéz-páncélos katonák érkeznek Erdély területére. A napon sütkérezés helyett, végtelen erdők és mocsarak fogadják őket, az erdők óriás medvékkel vannak tele és emberre vadászó farkasokkal. Ők pedig csak mennek-mennek előre a Római birodalomért harcolva esőben, sárban, hóban. Az egyik erdő mentén megpillantanak egy melegvízű forrást, egy kis természetes tavacskát, valamit, ami szeretett […]

Homoródi iszapvulkánok

Homoródi iszapvulkánok

Kicsi is, büdös is, de legalább a miénk! Azt hiszem, hogy a fenti mondatot olvasva, nem épp arra gondolnának, hogy egy csodálatos természeti látvány leírásaként írtam, mert megannyi kontextusban lehetne használni ezt a mondatot Erdélyben, de valójában ez a cikk a homoródi iszapvulkánok fortyogó sárfoltjairól fog szólni. Mert biza jutott nekünk is a teremtéskor eme […]

Iszapvulkánok

Iszapvulkánok

Milyen érzés lehet egy működő vulkán tetején állni? Ráadásul egy olyan vulkán típus tetején, amely sokkalta ritkább, mint egy klasszikus, magmás vulkán? Hogyan jönnek létre az iszapvulkánok? Ezekre a kérdésekre keressük a választ legutóbbi utazásunk során, és azt már most előre bocsátom, hogy nem, ezek a vulkánok nem képesek a kitörésre. Így nincs amitől félni, […]

Szinaja telekabinnal

Szinaja telekabinnal

Most, hogy a nyári, elviselhetetlen hőség alábbhagyott, ideje, hogy mindannyian előbújjunk a csigaházainkból és kiránduljunk egy jót. Viszont, ha családi kirándulást szeretnénk szervezni, akkor már kissé nehezebb összehangolni az igényeket. Hisz olyan kalandokat kell keressünk, amely mindenki számára élvezetes, de senki számára nem megterhelő. Szerencsére ez nem okoz gondot azoknak, akik Románia egyik legismertebb hegyi […]

Cserefalva hősi halottai

Kishegyszőlőtől-Cserefalváig

Mivel a Marosvásárhely körüli főbb túraútvonalakat már szinte teljesen körbejártuk, ideje hát, hogy felkerekedjünk és az utolsó szakaszt is megtegyük. Igaz, hogy ez a szakasz a leghosszabb, ezért a legkevésbé forgalmas, de ez azt is jelenti, hogy itt van a legnagyobb esélyünk vadállatokkal találkozni. Persze azért igyekeztünk a medvét elkerülni, de az őzeket szívesen fotóztuk […]

Harcó Árpád-kori református temploma

Harcói séta

Az, hogy milyen indíttatásból, hova és hogyan kiránduljunk Erdélyben, annak számos válasza van. Viszont ezúttal sikerült több évnyi vándorlás után is meglepnem saját magamat, és találni egy új választ az előbbi kérdésre. Ha pedig velem tartanak, akkor azt is elmesélem, hogy mi a legjobb módja annak, ha Erdélyben szeretnének kirándulást szervezni saját maguk, illetve barátaik […]

Cinege-tető - Marosszentgyörgy

Cinege-tető

Marosszentgyörgy Úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk, hogy van-e farkas Marosvásárhely erdeiben, ezért a marosvásárhelyi Somostetőről egészen a marosszentgyörgyi Cinege-tetőig sétáltunk el, amely táv 14 km. oda s vissza. Aki pedig lemaradt volna róla, azért kiálltok farkast, mert nemrég egy elszabadult kutya miatt, legalább 150-170 ezer embernek küldtek riasztást az állami Ro-Alert telefonos rendszeren keresztül. Ennél pedig […]

A Székelyvéckei kilátó

A Székelyvéckei kilátó

Akik most kapcsolódnak be erdélyi barangolásaimba, azt hihetik, hogy én sose jártam egy igazi kilátóban. Azok is hasonló módon gondolkodhatnak, akik velem tartottak és meglátogatták Erdély talán egyetlen völgybe épített kilátóját, a Sasfészek kilátót. De hát tudhatják! Én szeretem a nem mindennapi dolgokat, az eldugott kis zugokat, ahol az ember egy kicsit egymagában lehet. És […]