Valea Izvoarelor
Ha legutóbb keletnek indultunk el Marosvásárhelyről, akkor most nyugatnak, ha legutóbb egy autópálya mentes falut látogattunk meg, akkor most ideje volt egyet, amelynek saját autópálya feljárója van. Majdnem.
És mivel a szállítási miniszterünk rég elmondta, hogy miért nem éri meg a romániai embereknek, hogy autópályák épüljenek, így nekem csak az maradt, hogy elmondjam, hogy miért éri meg a búzásbesenyőieknek az, hogy mégis épültek.
Ha kíváncsiak arra, hogy milyen az élet az autópálya tövében, vagy arra, hogy Floppy kutyánk, hogyan kergette meg a fácán madarat, akkor tartsanak velem.
Ismerjünk meg egy újabb erdélyi települést közösen!
Búzásbesenyő rövid története
Marosvásárhelytől délnyugatra indulunk el, hogy megérkezzünk a tőle 21, vagy ha az autópályát választjuk, akkor 22 km. távolságra fekvő Búzásbesenyőbe. De mivel még 2023-ban is az újdonság erejével hat az autópálya, természetes, hogy ez utóbbit választottuk.
Besenyő első írásos említése 1349-ből való Beseneu néven, majd megjelenik még pár névalakja, mint Besenew, Besenye vagy Bessenyeo. A falu neve arra enged következtetni, hogy a besenyő néppel volt valami kapcsolatuk, akik török nyelvű, nomád, lovas emberek voltak. A Búzás előtag mindössze az 1700-as években ragad a falu nevéhez.
Azt legnagyobb valószínűséggel sosem fogjuk kideríteni, hogy besenyő volt-e a falu legelső lakója, viszont azt tudjuk, hogy a falu középkori lakói sem hagytak alább a virtusból. Történt ugyanis, hogy az 1700-as években egész mini vallás háborút vívtak.
1724-ben ugyanis a katolikusok visszafoglalták egykori templomukat a reformátusoktól, azon a címszó alatt, hogy az egykor az övék volt. Hét nap múlva a reformátusok is felfegyverkeztek és visszafoglalták a templomukat a katolikusoktól. Három napig tudták tartani, majd megint a katolikusok foglalták el.
De ekkorra híre ment a dolognak, és igazságot kellett tenni, így a templom a reformátusoknak maradt. A katolikusok pedig 61 év múlva saját kápolnát építettek. Majd az 1800-as évek végére helyébe templomot építettek. Végül pedig 1976-ban kibővítették, hogy mindenki elférjen benne.
A reformátusok kezdetben Kerelőszentpálhoz tartoztak, de 1657-ben anyaegyházzá váltak. Templomának még az 1800-as években is fa haranglába volt, a torony mindössze 1909-ben készült el.
Nos a templomépítési versenybe még a történelem is beszállt a faluban.
Ugyanis a faluban románok is éltek, akik görögkatolikus vallásúak voltak. Amikor pedig az első világháború után Erdélyt Romániához csatolták, első dolga volt az új hatalomnak, hogy Búzásbesenyőben is román templomot építsenek. Így épült fel 1927-ben a görögkatolikusok temploma is.
A történelem viszont hozzuk sem volt kegyes, mivel 1948-ban a kommunista hatalom megszüntette az egész görögkatolikus egyházat, így ők muszájból ortodoxok lettek. Tehát a faluban egy ortodox templom is található, s így összesen három temploma van a településnek.
A falu múlt századi életéről még sokat lehetne mesélni, mint pl. hogy miért látható egy bizonyos Pajka Károly neve a falu emlékművén, de most evezzünk egy kicsit más vizekre.
Kirándulás Búzásbesenyőn
Épp, hogy elhagyjuk a vásárhelyi repteret, máris átbújunk az autópálya alatt, hogy Búzásbesenyőbe érkezhessünk. Áthaladunk a falun, hogy első utunk egyből a falu határába vezessen.
Na de miért?
Nagyapám mesélt egy lelkipásztorról, aki ezelőtt 100 évvel, ha család látogatni ment, először nem a házba ment be, hanem a pajtába. Akarta tudni, hogy az állatok rendben vannak-e tartva. Ez amolyan indikátor volt, hogy milyen a család élete, mekkora a békesség vagy épp a baj a családban.
Nos ugyanilyen jelzés lehetne egy falu életéről, hogy a határ rendben van-e tartva, és Búzásbesenyő ebből a szempontból minden bizonnyal 10-esre vizsgázna. Földjei megművelve, virágzik a repce, friss a levegő, igazi tavasz van.
A mi indíttatásunk viszont más jellegű, sokkal egyszerűbb.
Floppy kutyánkat egy kicsit sem érdekli a történelem. De az, hogy már az autópálya alatti átjárónál egy fácánnal találkoztunk. Na az sokkal izgalmasabb!
Ezért hát teszünk egy sétát a természetben. Még az erdőbe is bemerészkedünk, pedig itt is jár a medve. A repce csodás sárga virága nagyon szép májusban. Le is fotózzuk.
Majd, amikor az utolsó repcést is elhagyjuk, Floppy megint csak egy fácán hangjára lesz figyelmes. Szaglászik egy kicsit, majd megiramodik, és egészen addig szalad, amíg a fácánt utol nem éri.
De a fácán sem várja meg Floppyt. Felszáll, be a repcésbe, majd elnémul. Floppy várja, hogy érkezzünk meg mi is, szája fülig ér a boldogságtól, még piheg egy kicsit, majd kérdően néz:
– Na mi van, nem megyünk utána?
Persze, nekünk nem akarózik összetörni a repcét, ezért Floppynak is mondjuk, hogy gyere már.
De ő csak azért is bevágtat a repcésbe. Alacsony termete miatt jól tud kacskaringózni a magas repce szárai között. De a fácánt így sem lelte meg, és jobbnak látta visszajönni hozzánk, mielőtt jobban megszidnánk, amiért elszökött.
Így érünk vissza a faluba, ahol egy kicsit lehangolónak találjuk, hogy milyen sok beton felhasználásával építettek utakat és sáncokat.
Viszont ha közelebbről megvizsgáljuk a dolgokat, akkor csakhamar rájövünk, hogy ennek oka van, és azzal is összefüggésben van, hogy sok portánál nyitva találjuk a nagykaput is.
Ez az ok pedig nem más, minthogy a faluban nagyobb termetű traktorok és munkagépek is dolgoznak, így a falu utcái meg kell bírják a terhelést. Ami pedig a nagykapukat illeti, hála Istennek, hogy még léteznek ilyen települések, ahol nem kell mindent 10 zárral bezárni s 5 kamerával ellátni.
Ami pedig az autópályát illeti, az nem csak arra jó, hogy könnyen ki lehessen vinni a faluból a terményt, vagy hogy könnyebben lehessen ingázni a közeli városba, hanem arra is, hogy könnyebben haza lehessen jönni Budapestről is.
Mert mindössze pár kilométer hiányzik a teljes összeköttetésből, így elég gyakran tud hazajárni az az egykori besenyői is, akivel én magam is a budapesti kirándulásom során ismerkedtem meg.
De nem csak család látogatni jár haza, hanem egyúttal idehaza szervizeli az autóját is. Hisz ez is lehet egy tudatos döntés az ember életében, hogy a saját falubelije hírnevét öregbítse.
Azt is megtudtuk, hogy amikor épp nem zúgtak a történelem nagy viharai, az emberek tiszta jól megtudtak élni egymás mellett a faluban. Nem számított nemzetiség és vallás. Nem volt meglepő az sem, hogy ha halott volt, akkor mindhárom templom harangjai megszólaltak, hisz a halott a falu halottja volt. Csak ennyi számított.
Vagy pl. az sem gond, ha a család tagjai különböző felekezet tagjai, hisz a templomok egymáshoz közel vannak, így együtt indulhattak el a misére. De az is megtörténhet, hogy egyik héten az egyik templomban, a másik héten a másikban van az egész család.
Persze ki nem hagyhattam feltenni a legnagyobb kérdést, annak az embernek, aki sokáig Magyarországon volt tanár, és a jelenlegi munkahelye megengedné, hogy egy hűs, falusi ház csendes mélyéről dolgozzon. Szóval az örökös, nagy kérdés:
-Haza tér-e valamikor a vándor?
A válasza pedig megerősített abban, amit amúgy is minden vándoron érzek.
Azaz, hogy fiatalabb korában könnyebben, messzebb vándorol az ember. Viszont, ha a vándorlás során többet kezd időzni egy helyen, akkor már nehezebb tovább állni. Ha pedig már az új család is köti valahova, akkor már nem is biztos, hogy tovább akar vándorolni az ember.
De a földre lehullt levelet megragadja a szél, felkapja, forgatja, játszik vele és tovább repíti, így olyan messzeségbe jut el a legvégén, ahova a fa kötöttségében nem tudott sosem eljutni. És ugyanígy tud játszani velünk a sors szele is, ha lengedezni kezd, és repíti a búzást a búzás földbe, a sófalvit a sóhegy alá. Nekünk csak játszani kell a gondolattal, és kirándulni minél többet Erdélyben.
Tartsanak velem a következő kóborlásomban is! Jó kirándulást mindenkinek!
