Verebek

A világért se szeretném kirobbantani a harmadik világháborút Marosvásárhelyen, hisz a szakszerű fametszéseket, amelyeket minden tavasszal kérdőre tud vonni bármely józan gondolkodású ember, idén még azzal is megtetézték, hogy a Kövesdombon remorkaszámra állnak a levágott lombkoronákból a rakások legalább egy hónapja. Akinek szüksége volt tüzelőre, az már kiválogatta a javát, volt aki kerítést is épített belőle a tömbházlakás tövébe, szóval most már igazán el lehetne szállítani a többit.

A szomorú dolog viszont az, hogy így a kismadarak az ágak védelme nélkül maradtak, és ha mégis védve akarják érezni magukat, akkor a földön heverő ágak közé kell rejtőzzenek. Ez azzal is jár, hogy muszáj jobban barátkozzanak az emberekkel, és jobban meg kell bízzanak bennünk, hogy nem akarunk rosszat nekik.

Így gyakorlatilag ma leültem egy padra, tőlem 1-1.5 méterre pedig már a verebek uralták az egyik ágkupacot. Igaz kicsit későn érkeztem, lehetett volna több fény, de jó kis pihenés volt, egy fárasztó munkahét után.

Ilyen szépen szól a házi veréb hangja: wikipedia.com