A romániai Erzsébetváros

Dumbrăveni

Bevallom a romániai Erzsébetvárosról először egy dokumentumfilmből hallottam, amely film nagyszerű módon mutatta be a romániai romák életét még 2009-ben, és ha egy pillanatig félre tudjuk tenni az előítéleteinket, akkor ajánlom mindenki figyelmébe: Nomádok Földjén – Románia (link: youtube.com)

És hogy miért tartottam fontosnak ezen vallomásomat megtenni, az kiderül a későbbiekben, de most lássuk egy rövid kis történelemórát. Ígérem nem lesz hosszú, de szükséges.

Erzsébetváros történelme

Bár a város nevének hallatán azt hinnénk, hogy megint egy ősi magyar településről van szó, de valójában a történet ennél sokkal izgalmasabb. Ugyanis Erzsébetváros a nevét 1733-ban kapta Árpád-házi Szent Erzsébetről aki az örmény katolikus plébánia védőszentje volt. Ezen dátum előtt Ebesfalva néven volt ismert, amely név azért ragadt rá, mert a Bethlen család itt tartotta a kiváló vadászkutyáit.

Első lakói se a magyarok voltak lévén, hogy a szászok vidékén járunk, és a magyarok és románok csak később költöztek ide. 1447-től kezdődően az Apafi család uradalmi központjává válik.

Azt hiszem, nem állítok valótlanságot, ha azt mondom, hogy a fenti három népcsoport közül egyiknek se sikerült akkorát alkotni, mint egy negyediknek. 1692-ben húsz család telepszik le a településen és ez húsz család megváltoztatja a történelem folyását. Ők voltak az örmények.

Kik az örmények?

Az örmények eredetét a Kaukázusban és Kelet-Anatóliában kell keresni, hisz úgy tartják, hogy 3500 éve élnek itt. Ezért valószínűleg nem meglepő, hogy sok mindent történt velük az évszázadok során, amely megér egy külön mesét, de most kanyarodjunk vissza Erzsébetvárosba.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem több ezer örménynek ad menedéket, így mindössze 35 évvel később már 450–500 örmény lakos él a településen, majd a település megkapja a szabad kereskedés jogát a Birodalom egész területén. 1746-ban pallosjogot nyer, amely annyit jelent, hogy az összes Erdély területén élő örményt a fennhatósága alá helyezték igazságszolgáltatási, vallási és adózási tekintetben.

Az ezt követő években a város igazi pezsgő életet élt, és nagy terveiket bátor, néha túl bátor lépésekkel is fűszerezték. De mint lenni szokott, amilyen gyorsan ível egy pálya felfelé, épp olyan gyors a lejtmenet is. A wikipédiát lapozva próbálom megkeresni, hogy mi volt a lejtmenet kezdete, de nehéz feladat. Talán a 48-as forradalom, amikor a császáriak kétszer is a szabad rablás engedélyezésével sújtották a várost? Vagy a tény, hogy 1843-ban az örmény katolikus gimnázium magyar nyelvű oktatással kezdi meg működését? Majd jött az iparosodás, világháborúk, melyek változásokat hoztak egész Romániában, árvizek 1970 és 1975-ben, bőven van mit mesélniük a históriásoknak.

A jelenkori Erzsébetváros

A fentiek hallatán (és még 100 ennyi kimaradt infó alapján) azt hiszem megérné a számítógépes grafikusoknak egy szimulációs projektbe fogni és rekonstruálni a történelem alakulását, hisz azok a játékosok akik szeretik a történelmi stratégia játékok játszását, mint jómagam is, élvezettel néznék végig és elemeznék ok-okozati összefüggéseket keresve.

Számítógépes szimuláció hiányában és mert szeretek magam felfedezni helyeket, elindultunk Erzsébetvárosba. Szokásomhoz híven próbáltam előzőleg felmérni a terepet az internet adta lehetőségekkel, de nem volt túl biztató, amit találtam. A Google térkép szolgáltatás csak 3-4 utcáját járta végig 2012-ben, a felvételek alapján az utcák macskakövesek vagy kopott aszfalttal borítottak. Ez a tény pedig elég elgondolkodtató azért. Éttermet is próbáltam keresni a térképen, mindössze egyet találtam. Egy étkezésre épp elég nekünk, nem de? Na de egy egész városnak? Szóval igazi vasárnap délutáni kaland ígérkezett a számunkra. És próbáltam teljes mértékben lerombolni azt a képet, amelyet a fent linkelt kisfilm alakított ki bennem.

A Marosvásárhelyről Balavásárán jobbra, majd Kórodszentmártonon balra  térő út nagyszerű állapotban volt van, jó ütemben lehetett végig tempózni az 53 km-es távolságot.

A Gps-t nem a célpontra állítottuk be, de nem is volt szükség, hisz a célpont a Szent Erzsébet Örmény Katolikus Templom volt.

Ezen templom helyén egy kisebb templom állt, de az 1763-as árvíz, amely behatolt a templomba, arra késztette a lakósokat, hogy egy új templomot építsenek. Akkora templomot képzeltek el a helyére, hogy egy jókora vitába torkollott az egész, így 10 évre le is állt az építkezés. Ezután eldöntötték, hogy csökkentik a méreteit, és így sikeresen felépítették az új templomot. Ami pedig nagyon egyedivé és felismerhetővé teszi a templomot, hogy az egyik tornya 1927-ben egy vihar következtében leomlott és azóta se építették újra. A templomot zárva találtuk.

Közvetlen a templom szomszédságában áll az Apafi Kastély sajnos romos állapotokban. Az interneten olvastuk, hogy az egyik szárnyában múzeum található, de információk hiányában, és mivel a helyszínen se volt semmi programszerűség kitéve, így nem próbáltunk szerencsét.

A térképen jelzett vendéglő helyén csak egy temetkezési vállalkozást találtunk, de ha valaki megéhezne, akkor messze-föld legjobb helyét találhatja meg a Bistroteca Baum alatt, és akár kenguru vagy krokodil hússal is csillapíthatja az étvágyát.

Zárszóként

Nincs elveszve Erzsébetváros, a főtere szép, rendezett, virágokkal teli, körülötte színes épületek. Igaz, hogy az internetről le van vágva, de talán szükséges is ez egy újabb felemelkedéshez, hogy majd egyszer újra berobbanjon a közbeszédbe.

Addig is dolgunk van nekünk, akik az Internet sorait olvassuk és fényképeit csodáljuk, nem szabad hagyjuk, hogy megfelejtkezzen a világ Erzsébetvárosról, el kell jusson a híre az új befektetőkhöz, az újítókhoz, a tenni akarókhoz, hisz Medgyes és Segesvár között félúton van egy nagyszerű város, amelyet ha nem látogatunk meg erdélyi kirándulásaink során, akkor biztos szegényebbek maradunk.