Cascada de apă termală Toplița
Van az a klasszikus mondás, hogy ha valamit el akarsz rejteni mások szeme elől, akkor tedd olyan helyre, hogy mindenki láthassa. Hát valahogy így vagyon ez a Maroshévízi Termál-vízesés esetében is, hisz olyan szépen olvad bele a város képébe, hogy aki nem tudja mit keressen, az még 50 lépésről se szúrja ki a szemével a vízesés helyét, amely a Bánffy-fürdő közelében található.
A vízesést a Maros bal partjától nem messze, a vasúti sínektől 10-15 lépésre kell keresni és jelenleg aszfaltút vezet el hozzá. A vízeséssel szemben pár pad található azért, hogy miközben a hely szépségében gyönyörködik a látogató, meg is tudjon pihenni is egy kicsit a 25-30 méteres zuhatag alatt. Maga a víz 26-27 fokos ezért télen is ritkán fagy be, de ha befagy, akkor csodaszép jégcsapáradat jelenik meg, mint valami óriási orgona. Sajnos az egyik legutolsó ilyen befagyásnak szomorú vége lett.
A leomlott vízesés
2014 tele igazi hideg tél volt, emiatt a Maroshévízi Termál-vízesés is befagyott, majd amilyen erős volt a hideg éppoly gyors olvadásba kezdett a természet. Ennek pedig az lett a következménye, hogy egy ház nagyságú szikladarab omlott le a vízesésről. Szerencsére legalább a vasúti közlekedést nem zárta el az esemény, ha már a hely szépségében nagyon nagy károkat okozott.
Nem ez volt az első omlás, az 1800-as években már történt egy hasonló eset, és valószínűleg még máskor is megtörténhet, hisz újabb repedések vannak a sziklafalban.
Ezért hát olyan kincsként kell gondoljunk a Maroshévízi Termál-vízesésre, amely ma még van, holnap talán nincs, szerencsés embernek érezheti magát aki életében egyszer meg tudja látogatni.
Ezért hát most is csak úgy búcsúzok, mint máskor: kalandra fel, jó kirándulást mindenkinek!
Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: igen, teljes mértékben
Adatok frissessége: 2023.08.04
Igaz, hogy megsemmisült a Maroshévízi Termál-vízesés?
Nem, nem igaz, hogy megsemmisült volna. 2015 januárjában egy nagyobb darab omlott le belőle, és a szakemberek szerint, a kőzetanni jelemzők miatt további omlások is várhatóak, de a vízesés áll és várja látogatóit.
Mi a termálvíz?
A termálvíz avagy hévíz olyan felszín alatti víz, amelynek hőmérséklete meghaladja a 20 °C-ot.