A Bözödújfalusi-víztározó

Erdélyben mindenki ismeri, annak a szónak a jelentését, hogy falunapozás. Ez az a nap, amikor mindenki leteszi a kezéből a kapát, a kaszát, felveszi az ünneplőruhát és várja haza a távolban, külföldön élő falutársait. Izgatott, hogy ki jön el, kivel hány év után találkozhat újra.

De van Erdélyben egy hely, ahol az emberek úgy gyűlnek össze, hogy ott vannak emlékek, vannak barátságok, vannak szép szavak, csak egy dolog hiányzik az ünnepből. Maga a falu!

Bözödújfalu múltját ma már szinte mindenki ismeri. A nagy kérdés viszont nem a miért, hanem a merre tovább…

Tartsanak hát velem ezúttal egy olyan helyre, amelyről nem szerettem volna írni, amely bár nem az én sebem, de nekem is fáj, és ami fáj, arról nem beszél az ember. De most mégis megteszem.

Bözödújfalu rövid története

Bözödújfalut a szomszédos Bözödről áttelepült családok alapították, első írásos említése 1566-ból való.

Az 1600-as években az erdélyi szombatosok felekezetének egyik fontos települése, de még ennél is fontosabb kiemelni, hogy a 1568-as tordai országgyűlés által Európában leges-legelőször kikiáltott vallásszabadság nem csak elméletben létezett a faluban.

Ha megnézzük az 1910-es adatokat, akkor is elmondhatjuk, hogy 6 felekezet élt a faluban: római katolikus, unitárius, görög katolikus, izraelita, református és görögkeleti. És ekkor is csak 679-en lakták a falut.

Azt szokták mondani, hogy az idő megszépíti az emlékeket és csak a szépre emlékezünk, de nem hinném, hogy mindössze ennyiről lenne szó, amikor a bözödújfalusi emberek Mini Kánaánnak nevezik a helyet, ahol mindenki harmóniában élhetett.

Feltevésemet az is alátámasztja, hogy midőn 1944. áprilisában és májusában Bözödújfaluból a marosvásárhelyi gettóba hurcolták a szombatos zsidókat, akkor Dr. Botskor Lóránt csendőralezredes 60 személyt szabadon engedett, s így megmentette őket a biztos haláltól.

A Bözödújfalusi-víztározó története

Erdőszentgyörgyön árvíz esetén egyszerre tetőzött a Kis-Küküllő és a Küsmöd vize, így ez utóbbi vízmennyiségét már nem tudta befogadni magába a Küküllő. 1970-ben és 1975-ben pedig két nagy árvíz sújtja Erdélyt is, amelyet megszenved a térség is.

Logikusnak látszott a lépés, hogy amint az útkereszteződésnél is irányítják a forgalmat, hogy egyszer az egyik irány, utána a másik mehet tovább, így megtegyék ezt a vízzel is. Ezért 1975-ben el is kezdtek egy gátat építeni, amelynek annyi lett volna a szerepe, hogy hirtelen esőzés idején kifogja a többlet vizet. De rá két évre leálltak a munkálatok.

Persze ez közel se jelentette a végleges elállást a tervtől. A falu lakói ezért levelet írnak Nicolae Ceauşescunak, kiválasztanak a soraikból 5 embert, akik elviszik a levelet Bukarestbe 1983-ban. De gondolhatják, hogy mi lett a vége. Süket fülekre találtak, s még meg is fenyegették őket, hogy rendszerellenes lázadást szítanak, így leginkább csak annak tudtak örülni, hogy élve megúszták az utat.

A rá következő évben, 1984-ben újra megindulnak a munkálatok és 1985-ben elkezdődik a falu kitelepítése is.

A történteknél talán csak az lehet szomorúbb, amilyen módszerrel vitték véghez az akaratukat. Folyamatos bizonytalanság és hazudozás mellett az emberek nem is tudták, hogy mit gondoljanak.

Pl. van aki úgy emlékszik vissza, hogy azt mondták, hogy egy nagy állatfarmot akarnak létrehozni és kell az állatoknak egy védfal. Csak épp azt hagyták ki a mondatból, hogy az állatok nem tehenek, hanem halak lesznek.

Nagy fizetésekkel próbálták rávenni a környékbeli lakókat, hogy a gáton dolgozzanak, majd ezzel magyarázták, hogy milyen jó ez nekik, hisz micsoda fizetést kapnak.

Vagy azt is tudni kell, hogy Romániában kevés benzin jutott a lakósságnak. Így amikor elkezdődtek a kitelepítések, akkor egyetlen teherautó fuvarnyi támogatást adtak a lakóknak, holott volt akinek 13 autónyi volt a vagyona.

A vagyonfelmérésről és a kártalanításról jobb nem is beszélni. Az emberek szabadon választhattak az Erdőszentgyörgyi tömbházlakások közül, amelyek még jóformán el se voltak készülve, vagy mentek amerre láttak. Pénzt pedig annyit kaptak, hogy volt aki az új lakásban rakatott két csempekályhát belőle, azzal el is fogyott.

Amit eddig csak sejteni lehetett, az 1988. április 29.-én az egész ország lakói számára nyilvánossá vált. Hisz ezen a napon Nicolae Ceaușescu bejelenti a „településszisztematizálási terv”-et, amelyet ma Romániai falurombolás néven ismer a köztudat, és amelynek az alapötlete annyi, hogy ha az embereket a városokban, tömbházakban helyezzük el, akkor a falvak helyét is fel lehet szántani és hasznos mezőgazdasági területeket nyerünk. Ezt megfűszerezték még azzal, hogy az embereknek is jobb lesz városon élni. Járulékos veszteség/nyereség lenne az is, hogy a különböző etnikai csoportok összekeverednek így.

Szóval 1988-1989-ben már mindenki nagyban bontotta a házakat, 1989-ben már áram se volt a faluban.

Az emberek, akiknek nem volt ahova költöztetni a házukat, jobb híján eladták a ház anyagát másoknak, hogy építkezzenek belőle, és így jussanak egy kis pénzhez, amiből élni tudjanak egy darabig.

Elkészül a gát, megkezdődik a tó feltöltése. Megtörténik aminek történnie kell. És itt érkezünk el a történet legfájóbb pontjához, hisz 1989 decemberében Romániában forradalom tör ki, és megtörténik a rendszerváltás. A Bözödújfalusi-víztározó tó pedig 1992-re telik meg vízzel.

Ugye, hogy önöknek is kattog az agya? Vajon le lehetett volna még állítani a folyamatot? Vajon megmenthető lett volna a falu? Utólag azt is tudjuk, hogy lehetett volna támfalat húzni a falu köré, így nem kellett volna elöntse azt a víz. Persze simán lehetett volna nem építeni ekkora nagy gátat. De valakik akarták a gátat.

De fordítsuk meg a kérdést… Tudjuk, hogy a gátat 4 évvel előbb kezdték építeni, mint ahogy Ceaușescu nyíltan felvállalta volna a faluromboló politikáját. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy Bözödújfalu csak egy volt a sorban. Nem nevezhetjük A kísérletnek.

De összegezzük: előbb a kísérletek (1984-ben megfogalmazódik a cél, 1986-ban már terv is van az asztalon, miszerint 3931 települést számolnak fel), majd 1988-ban a nyílt beszéd. Vajon meddig lehet játszani egy nép idegeivel? Hát már csak 1 évig.

Szóval a nagy megfordítása a kérdésnek… Nem-e van az, hogy Bözödújfalunak és társainak köszönhetjük a rendszerváltást? Hogy az ők tragédiájuk volt az, amit már nem tudott elviselni a nép?

Bözödújfalu a demokráciában

Sajnos a tragédia elkerüléséhez túl későn érkezett a rendszerváltás. Már elindult a folyamat, már elbontották a házakat, már nem láttak más utat, mint azt, amire ráléptek, rákényszerültek az emberek.

A demokrácia első éveiben a tó szépen, csendben, megtelik vízzel. Mindössze 12 ház menekült meg, és a temető, amelyet mi is meglátogattunk.

De a rendszerváltás mást is elhozott, hisz sok mindent szabad, amit addig nem szabadott. Sükösd Árpád kezdeményezésére pedig, már 1990-bent tartanak egy megemlékezést, és azóta is tartják a megemlékezést minden évben. Jönnek, lehajtott fejjel, sóhajok közt az egykori Bözödújfalu lakói minden augusztus első szombatján. És ebben idáig csak ez a fránya vírus tudta megakadályozni őket valamicskét.

1995-ben megépül a Siratófal, 1996-ban kiemelik az első világháborús emlékművet a vízből, már csak a katolikus és az unitárius templom látható a vízben. 2009-ben egy viharban összedől a katolikus templom torony, és 2014-ben pedig az a templom torony is, amelynek képe ott él mindannyiunkban. A rá következő évben pedig, 2015-ben megvalósul a kopjafatemető is, amely minden egyes háznak emléket állít.

Ugyancsak ekkor kezdődik el az Összetartozás templomának megépítése pénzadományok gyűjtésével. Történtek lépések, hogy Bözödújfalu szimbólumát megmentsük az utókornak, de sajnos a sors közbeszólt. Így új tornyot álmodtak a helyére.

2017-ben szükségessé vált a tó leeresztése, amely szintén nagy lelki lendületet adott a terveknek.

Szép számmal érkeztek adományok és sokak legnagyobb meglepetésére a román államhatalom sem gördített akadályt a tervek elé, sőt mondhatni egyedülálló módon támogatta a kezdeményezést.

De azt mindannyian beláthatjuk, hogy a vízen építkezni nem könnyű, nagyban függ az időjárástól. És ha nem lett volna ez elég, akkor itt van ez a jelenkori bizonytalan helyzet, amiben szinte semmivel sem lehet haladni.

Hát valahogy így történhetett meg az, hogy ottjártunkkor templom építő munkást egyet sem, de a templom körül halászó embert legalább 10-et láttunk, akik 5 autóval érkeztek a helyszínre.

És akkor elérkeztünk a hely másik nagy kérdéséhez.

Hogyan lett a Bözödújfalusi-víztározóból Bözödi-tó?

Bevallom, 1-4 osztályos gyerek lehettem, amikor mi magunk is flekkenezni voltunk a tó partjára. Hollandiából és Aradról érkeztek vendégeink, így elmentünk megmutatni nekik a helyet. És ha már a régi Dáciánkat erre használtuk, és mivel akkor tájt megtenni egy 30 km.-es távot oda is vissza is, nem egy órába telt, hanem egy napba, így egyértelmű volt, hogy viszünk húst és sütkérezünk a tó partján.

Utólag belegondolva katasztrófa turisták voltunk…

Persze gyerekként nem értettem, hogy a tó közepén, ahol a házak romjai vannak, hogyan mernek halászni az emberek a csónakban. Egész nap, egyik szememmel azt figyeltem, hogy mikor kezdenek el segítségért ordibálni, mert egy holttest feljött a víz felszínére a faluból (azt hittem, hogy az egész falu szörnyet halt a tóban…) Fürödni se volt kedvem a tóban…

De az éhes has nem válogat, így azért a flekken jól esett. És valószínűleg ugyanígy voltak vele azok a halászok is akkor.

És itt van valami nagy misztérium elásva, itt van egy nagy titok, amiért ezt a személyes tapasztalatot is elmesélem önöknek.

Mert, amint láthatjuk lehet akármekkora a pusztulás, akármekkora a rombolás, az élet visszakívánkozik az adott területre. A tóba a halak, a tópartra a halászok, a hétvégi házak a halászok háta mögé.

Az élet, az élni akarás úgy van belekódolva minden egyes sejtbe, minden élőlénybe, hogy nem is tudunk róla.

És ez a misztérium rátelepszik a Bözödi-tóra, gombamód szaporodnak a hétvégi házak, láttuk a területrendezési munkálatok helyét, ahol feltehetőleg idén két újabb ház épül nemsokára.

Ugyanakkor ez nagyon fájdalmas az egykori, bözödújfalusi lakósoknak. Már maga az is, hogy Bözödi-tónak hívja a köznyelv a helyet, ahol egykor nem Bözöd, hanem Bözödújfalu állott.

Tisztelettel kellene adózni a helynek és akkor talán nem kellene energiaitalos dobozt fotózzak az Összetartozás templomának eddig megépült részében. És talán nem lenne tele az unitárius templom oldalsó fala az arra jártak nevének véseteivel.

Ha elbeszélgetnénk egy bözödújfalusi emberrel, biztos, hogy a beszélgetés végén azt a jókívánságot mondaná az összes embernek, hogy élni tudjanak, ha már nekik nem hagyta a sors. De nem mindegy, hogy hogyan!

Szóval itt két dolog közt kellene megtalálni az egyensúlyt, úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Mind azoknak akik emlékezni akarnak, mind azoknak akik kikapcsolódni jönnének a tóhoz. Hát ehhez kívánok én sok sikert, hogy sikerüljön békét lelni, mint ahogy egykor a faluban is béke volt.

Önöknek pedig egy idézet búcsúzóul:

„A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”