Oly gyorsan indul neki Nyárádszeredából az ember a Sóváradra vezető útnak azért, hogy mihamarabb lásson egy falatka Erdélyt, dombostól, havastól, hegyestől – de mindössze az autóból – a Bekecs alatt, hogy észre sem veszi, hogy elhalad egy faluban, egy kanyar közepén egy igencsak szép szobor mellett.
Pedig a Nyárádszeredától mindössze 6 km-re található falucskában egy nagyon értékes szobor áll!
Engem pedig oly régóta vonzott a gondolat, hogy egyszer megállok itten és lefotózom önöknek. De most gondoltam egyet, és célirányosan érkeztem Székelyberébe azért, hogy ne csak lefotózzam, de szóljak is pár szót a Bekecs alatt lakó emberek életéről.
Szóval ha kíváncsiak arra, hogy kinek a szobra vitt rá, hogy a Nyárád-mentén barangoljak, és arra, hogy miért különleges ez a szobor, akkor tartsanak velem.
Mindjárt elmesélem!
Székelybere két szóban
Minden bizonnyal nem mondhatjuk azt, hogy a Nyárádmente ezen szakaszának legöregebb települése, mert mint a katolikus évszázadokban, mint utána a reformáció idején a falu hívei Berekeresztúrhoz tartoztak.
Majd építettek egy haranglábat és egy fatemplomot is maguknak. Mai temploma pedig mindössze 1842-ből való.
A falu neve 1899-ig mindössze Bere volt, azóta pedig Székelybere. 2004-ig pedig Nyárádmagyarós községhez tartozott. 2004-ben viszont kivált belőle és új községet hoztak létre.
Így Székelybere községhez tartozik Berekeresztúr, Kendő, Mája, Márkod, Nyárádszentimre és Seprőd is.
A vidék lakói ma is leginkább önellátó, részben önellátó életet élnek, azaz mezőgazdasággal, állattartással foglalkoznak. De a gyümölcstermesztésnek is van múltja és keletje. Harcolnak hát a gyümölcsre bejáró medvékkel és mérgelődnek a gabonára rájáró őzek miatt is.
Bár nagyon közel járunk a sóvidéki turizmus vonzáskörzetéhez, hisz a gyógyfürdőiről híres Szováta is mindössze 24 km-re van, mégsem sűrűn áll meg az utazó Székelybere községben.
Ezért most megpróbálkozok csokorba gyűjteni, a teljesség igénye nélkül, pár látnivalót, amelyet megéri megtekinteni, ha idejük engedi.
Székelybere község látnivalói
Nyárádszentimre református temploma és haranglába olyan szép a maga egyszerűségében, hogy ahhoz nem férnek szavak. A temploma a 13. században épült. A templom előtt Szent Imre herceg mellszobra, amelyet születésének 1000. évfordulóján állítottak, azaz 2007-ben.
Berekeresztúr református templomát már sokkal többen csodálják meg. Igaz, hogy ezt is csak a Sóvárad felé tartó útról, de pazar látványt nyújt a dombra szúrt templom, az előtte elterülő rétekkel.
Ugyanakkor bűn lenne nem meglátogatni legalább egyszer. Ezt a templomot is falképek díszítik belülről. Külső falán pedig rovásírások találhatóak.
Márkodról viszont már hallani lehet a közösségi hálókon. Ugyanis vállalkozó kedvű, helyi emberek létrehoztak egy kis virágos domboldalt, és évek óta meghirdetik a Tulipán-szüret nevű közösségi eseményt, amelyre bárkit szeretettel várnak.
Kendő református templomának tornya szintén fából van. Igaz, kicsit jobban hasonlít egy templom és egy harangláb találkozásához, de azért a maga nemében szépnek és egyedinek mondható.
De a madárszárnyon tett kirándulásunk után térjünk is vissza Székelybere közepébe, mert ideje, hogy megálljunk egy szobor előtt. Egy szobor előtt, amely összefogja nemcsak a Nyárád-mentén élő embereket, de az egész magyarságot is, éljünk bárhol a világon.
Árpád fejedelem szobra
Árpád fejedelem szobrát Gyarmathy János szobrászművész készítette el, 2012-ben avatták fel és külön érdekesség, hogy Erdélyben először Székelyberén avattak szobrot Árpád fejedelem tiszteletére.
Megállunk hát egy szobor előtt, amely olyasvalakinek állít emléket, akiről szinte semmit sem tudunk, de mégis egész népünk múltja, jelene és jövője függ az ő döntéseitől. Hát nem fura dolog az élet?
Árpád fejedelemről leginkább csak annyit tanítottak nekünk, hogy ő volt a honfoglaló magyarok vezére és tőle származnak nagy királyaink, az Árpád-házi királyok.
A tudósok sem járnak sokkal előbbre. Nevének eredete, családfája, élete, mind-mind olyan kérdések, amelyben több a kérdőjel, mint a mondat végi pont.
De mégis itt vagyunk, ahova ezer évvel ezelőtt vezetett minket. Itt vagyunk és itt akarunk élni. Csendben, békességben, egy folyamatosan és rohamléptekkel változó világban.
És mit láthatunk, ha körülnézünk Árpád vezér szobra körül?
Franchise rendszerben működő kisboltot, amely már szinte minden magyar faluban ott van román nyelvű felirattal. Elektromos töltőállomást, hogy a kínai és amerikai autók is működni tudjanak. A buszmegálló padján pedig roma emberek üldögélnek és beszélgetnek csendesen.
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy az etnikai, vallási vagy gazdasági változásoknak ellen tudunk állni mi magyarok itt Erdélyben. Ez önámítás és hazugság lenne. Aki pedig a változások ellen kardoskodik, az semmit sem ért az életből.
Kezdve talán onnan, hogy Árpád-vezér korában is, de tőle egészen Szent-Istvánig, elmondhatjuk, hogy a magyar hadsereg olyan ütőképes erő volt, amely fél Európát eltüntethette volna a térképről.
Nemcsak az Ázsiából hozott harci teljesítménye múlta felül mások képességeit, de olyan szuper képességgel is rendelkezett egy akkori lovas katona, amelyet mindössze napjainkban kezdünk újra feltalálni. Egyfajta tejpor alapú élelmezéssel 2 hétig mindentől független tudott haladni előre a harci területen. Nem kellett utána terelni a disznókat, nem kellett szekereken szállítani a kenyeret utána. Hanem vágtázva haladhatott, s így sokkal nagyobb távolságon volt hatékony.
Nos ezen régmúlt kori lovas katonák vezérei rájöttek arra, hogy nem jó a magyarnak egyedül lenni a világon. Rájöttek arra, hogy jobb csapatban játszani, mint egyedül élni a füves pusztákon. Jobb másokkal közösen tanulni és fejlődni. Jobb európainak lenni, mint örök harcosnak.
Ők tudták ezt. Vajon mi tudjuk?
Két roma férfi jön az utcán felém. Lássák, hogy fotózok. Kedvesen rám köszönnek, én meg vissza. Olyan nehéz?
Vajon miért akarunk Árpád-fejedelem magányos harcosaira hasonlítani miközben ők azt akarták, hogy olyan életünk legyen, amilyen jutott nekünk? Van ennek értelme?
Minden esetre ha a Nyárádmentén vagy a Sóvidéken járnak, látogassanak el Árpád fejedelem szobrához és tegyék fel neki saját kérdéseiket. Hátha találnak egy-kettőre választ önök is.
Az egyik közeli villanyoszlopon egy gólya fészkel. Évszázados szokásuk, hogy visszajöjjenek Erdélybe. Nem zavarja őket sem a külföldi tulajdonú kisbolt, sem az elektromos töltőállomás, sem semmi. Élik a megszokott életüket a változások közepette is. Csendben, békésen.
Magam is tovább vándorlok lassan. Megannyi szobor, megannyi történet várja, hogy elmesélhessem önöknek.
Tartsanak velem hát legközelebb is.
