Óramúzeum

Ploiești

Hihetetlennek tűnik, de az összes eddigi utazásomban, legyen az egy barlangtúra, egy múzeum látogatás, falusi vagy városi séta, mind-mindben van egy közös pont. Ez pedig az idő!

Mindig ugyanazok a kérdések merülnek fel: Mikortól? Meddig? Milyen szerepe volt az idők során? Van-e jövője?

Önmagunk keresése közben is folyton csak az idővel foglalkozunk! Vajon hasznosan töltöttem-e el az eddigi időmet? Amikor pedig meghal valaki, akkor azt mondjuk, hogy neki már lejárt az ideje.

Épp ezért az ember legfontosabb eszköze az évszázadok során az óra lett, hogy mérni tudja az időt.

Ráadásul ez a modern világban annyira fontos lett a számítógépek miatt, főleg az, hogy a nagy informatikai rendszereket működtető órák szinkronban maradjanak és egyazon módon mérjék és mutassák az időt, hogy ha valamiért ez az egyensúly hirtelen felborulna, és ezek az órák össze-vissza jeleznék az aktuális időt, akkor az az egész földi civilizáció bukását okozhatná.

Ebben a megvilágításban pedig azt hiszem, hogy itt a legfőbb ideje és meglátogassunk egy óramúzeumot, hadd tudjunk merengeni mi is egy kicsit az időn!

Mi pedig történetesen meg is tettük a Ploiești-i kirándulásunk során, hisz a városnak egy nagyszerű óramúzeuma van, amelyet kár kihagyni.

Fussunk hát versenyt az idővel!

A Luca Elefterescu Ház

Már maga az óramúzeumnak helyet adó épület sem akármilyen épület, így kezdjük egy kis ismertetővel.

Bár maga, Luca Elefterescu, Bukarestben született 1853-ban és nem Ploiești-en, mégis élete egyik legfontosabb részét itt töltötte. 1881-ben bíróként kerül a városba, majd később törvényszéki főügyész és prefektus lesz. Szerepet vállal a Konzervatív Pártban és alelnök a Román Olajexportőrök Szövetségében is.

Úgy tartják a krónikások, hogy Elefterescu vidám, társaságot kedvelő ember volt, és őhozzá jártak bulizni a város elitjei. Házában bálokat rendeztek, bécsi keringőt táncoltak, de ami a legérdekesebb, hogy itt rendezték meg a város legelső szilveszteri partiját is 1903-ban. Igazi, pezsgő élet folyt a házában!

Az első világháború után a házat az utódai eladják, egy angol olajipari üzletember veszi meg, így a ház szerepe teljesen átalakul. Az eddigi bálok helyett, most üzletek folynak a házban.

Emberünk viszont, akit mellesleg Thomas Masterson-nak hívtak, hű volt saját hazájához és így a németek ellen kezdett szövetkezni, aminek az lett a vége, hogy szépen hazapakolták Nagy-Britanniába. A házat pedig Alfred Gerstenberg rendelkezésére bocsátják, aki megszervezi az itteni olajkutak és finomítók légvédelmét, de a sors 11 év orosz fogsággal jutalmazza.

A kommunizmus korában is használták a házat, a tőlük megszokott módon, épp aminek kellett a hely.

A ház szerencséje, hogy 1972-re ide költöztetik az ekkora már 9 éves óramúzeumot, így a ház némileg gondozásban marad, de állapota folyamatosan romlik.

Visszaérkezve a jelenbe, elmondhatjuk azt is, hogy 2011-re kerül pénz a felújítására, így ma egy nagyon szép épület várja a látogatókat.

Lépjünk is által az ajtaja küszöbén!

A Nicolae Simache Óramúzeum

A ploiești-i óramúzeum, mint már mondtam 1963-ban jött létre Nicolae Simache-nek köszönhetően.

Az 1905-ben született tanár, történész és muzeológus bizonyára valamit megértett az idő fogalmának mivoltjából, mert a Wikipédia szerint, élete során nem kevesebb, mint 12 múzeumot hoz létre. S közülük a leghíresebb az óramúzeum.

Amire méltán lehet büszke mindenki, hisz a több mint ezer darabot számláló óramúzeum számos érdekességet tartogat a számunkra.

Elmerenghetünk azon, hogy hányféle órát talált fel az ember az évszázadok során: homokóra, napóra, vízóra, ingás óra, zsebóra, toronyóra, ékszeróra és sorolhatnánk.

Az is dicséretes, hogy mily sokféle módon próbálták beépíteni a ház belső tereibe: bútorként, szoborként, képrámába rejtve, kandalló díszként.

Sokféle módon próbálták kiegészíteni egy óra funkcionalitását is: hőmérő, iránytű, naptár, csillagnaptár, zenélőórák, órák, amelyek jeleznek egy adott időpontban. Gondolhatunk itt akár ágyúlövésre, nem csak a közismert kakukkos órákra.

A múzeum legöregebb órái 1544-ből és 1562-ből valók és a holland Jakob Acustodia készítette. De számos, híres romániai és európai ember óráit is összegyűjtötték, mint például Alexandru Ioan Cuza órája, I. Károly és I. Mihály király órái vagy épp II. Sándor cár órája.

Ha pedig kezdünk belefáradni a több termen keresztül tartó óra nézegetésbe, akkor az utolsó terem egy igazi meglepetést tartalmaz.

Ugyanis ez a terem a zenének van szentelve. Láthatunk itt ősrégi zenedobozokat, zenegépeket, mechanikus madarakat és babákat, gramofont, de meg automata zongorát is, amelyet pianolának kell nevezni.

Azt hiszem, hogy az óramúzeumban órákig el tudna időzni az ember, viszont nekünk nem adatott ilyen sok időnk. Hisz csak véges ideig vagyunk a földön.

Menni kell tovább, előre, felfedezni a világot amelyben élünk. Hát kalandra fel!