Kőolaj múzeum 

Ploiești

Mai utazásunkat, amelyre most hívom önöket, egy nálam nagyobb vándornak köszönhetjük.

Charlie Ottley azaz utazó, aki a Románia ízei sorozat (Flavours of Romania) keretén belül járja az országot, és bemutatja annak kulturális sokszínűségét, történelmi nagyságát, és igazi értékeit. Mindezt teszi politikától és mindenféle sallangtól mentesen, így ami marad, az egy olyan varázslatos világ, amelyet szinte el sem lehet hinni.

Én pedig már régóta terveztem, hogy egyszer a Kárpátok túlsó oldaláról fogok írni önöknek, de valahogy mindig akadt valami fontosabb. Most viszont fogtam a bakancslistámat, jól összekevertem rajta az elemeket és elindultam felfedezni Románia eddig ismeretlen tájait.

Számunkra, magyaroknak, mindig is kicsit fájó dolog marad, de úgy gondoltam, hogy ideje egy kicsit félre tegyük magyarságunkat és gazdaságkutatóként tegyük fel a kérdést, hogy mi kell egy ország születéséhez?

Ha pedig úgy érzik, hogy 2022-ben már nem elég kielégítő válasz mindössze az, hogy elvették a magyaroktól Erdélyt és meggazdagodtak rajta, akkor a legjobb hely, ahol a kérdéseinkre kereshetjük a választ, az a Ploiești-i kőolaj múzeum.

A kőolaj rövid története

Már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is ismerték, gyógyszerként, kozmetikai termékként, épületek falaihoz használták, olajlámpákhoz, illetve balzsamozáshoz.

Feltételezhetően harci jelentősége is volt, hisz már időszámításunk előtt 500 évvel feltalálták a Görögtüzet, amely olyan tűz volt, amelyet vízzel nem lehetett eloltani. Ezt pedig később a Bizánci Birodalom nagy szeretettel használta a tengereken, szó szerint felgyújtotta a tengert csata közben.

Majd évszázadok teltek el, az olaj nyugodtan pihenhetett a földben, egészen az ipari forradalomig.

Ekkor viszont hirtelen megnőtt a kereslet az olaj iránt. Használták a gépek is, viszont az sem elhanyagolható tény, hogy a gépek bármilyen napszakban tudnak dolgozni, akár napfényben, akár sötétben. Az ember viszont nem képes sötétben termelni. Hirtelen az ember lett a leggyengébb láncszem a termelésben, ezért  ki kellett világítani a gyárakat, az utcákat, városokat.

Persze ezt a célt később az elektromos áram veszi át, de jó marketing lehetőség volt az petróleum számára, hogy szélesebb körben elterjessze az olaj fontosságát.

Azonban faramuci módon mégsem sikerült az orrunkig sem látni, így gyakorlatilag úgy gyalogolt bele az egész világ az első világháborúba, hogy azt se tudtuk, hogy ez a háború miről fog szólni. Ekkor még mindenki azt hitte, hogy meg lehet vívni a háborút kardokkal és puskákkal, meg ágyúkkal. Ha pedig mozgatni kell a hadsereget, akkor ott egy szénnel működő gőzmozdony, felrakjuk a hadsereget a vonatra és a frontra szállítjuk.

De az első világháború megmutatta, hogy a régi doktrínák mit sem érnek, új módszereket kell alkalmazni, ha nyerni akarunk. Ennek a háborúnak a szüleménye a tank, a tengeralattjáró és a repülőgép is. Ezek pedig nem kőszénnel működnek.

Gyakorlatilag azé volt a győzelem, akinek több gyára és több erőforrása volt. S immáron az erőforrások listájában top pozícióra törhetett a kőolaj.

Történt ekkor még egy esemény a kőolaj körül, ami mellett nem szabad elmenni. Ugyebár Oroszországban forradalom tört ki, amely forradalomnak egyik alapmozgatója a siralmas körülmények között dolgozó kőolaj munkások voltak, így az orosz kőolaj exportjából származó pénzek elvesztek. Lenin viszont tudta, hogy erre a pénzekre szüksége van, így nem volt mit tenni, felkérte a világ nagy kőolaj vállalatai, hogy segítsék újra beindítani a kőolajtermelést hazájában.

Értik a lényeget? Ideológiai csatát vívunk a világ ellen, de fel kell kérjük az ellenfelünket, hogy segítsen megoldani a gazdasági problémáinkat. Eszme kontra erőforrás? Az eredmény az, hogy az erőforrás győz.

Azt hinnénk, hogy az első világháború, a sok millió halott, elég jó lecke volt, hogy végre megtanuljuk, hogy mindig az erőforrások a legfontosabbak, de erre rögtön rácáfol a második világháború.

Ha pedig a második világháborút két szóban akarnánk leírni, akkor valahogy így lenne a vázlata:

Hitler tudja, hogy nincs elég erőforrása egy hosszú háborúhoz, ezért kifejleszti a villámháborút. Elmegy Sztálinhoz, kap elég élelmet és kőolajat a villámháborúhoz, annak okán, hogy meg nem támadási szerződést kötnek. Gondol egyet, és a szerződés ellenére megtámadja Oroszországot a kőolajkészleteiért. Az oroszok távozás előtt felrobbantják a kutakat. Hitler kőolaj nélkül marad. Véget ér a háború.

Na de ideje hagyni a világtörténelmet, és belépni a Ploiești-i kőolaj múzeumba.

Kőolaj és Románia

Ha szükségünk lenne egy kis emlékeztetőre Románia történelméből is, akkor röviden: 1859-ben Havasalföld és Moldva közös fejedelmet választ, majd 1862-ben egyesül. Létrejön Románia, amely a török birodalom autonóm tartománya. Ezután Románia 1877-ben Oroszország oldalán belép az orosz–török háborúba és sikerül kivívnia a függetlenséget. Majd ugyebár ezután sikerül Erdélyt is beleolvasztani az országba.

Szóval most, hogy már minden szükséges adatot tudunk, mind a kőolajról, mind Romániáról, ideje a kettő kapcsolatát vizsgálni, amelyre keresve sem találhatnánk jobb helyet, mint a kőolaj múzeum.

A múzeum rengeteg, mintegy 11 ezer tárgyi darabbal rendelkezik, amely mind-mind a kőolaj kitermeléséhez köthető. Ezek szépen fel is vannak címkézve, igaz leginkább csak román nyelven, így elengedhetetlen, hogy ismerjünk pár szót románul, vagy használjunk egy fordító appot.

Na de ha történetesen semmi eszközünk sincs, akkor is kellemes élményt nyújt a múzeumlátogatás, mert bőven van mit nézni.

Mint megtudtuk, a románok élen jártak a kőolaj kitermelésében, több “leg”-et is bezsebeltek. Bár az ilyen legelső évszámokat mindig fenntartással kell kezelni, de a lényegen ez semmit sem változtat.

Szóval kezdjük is el!

Bákó megyében van Mojnest nevű város, amelynek része Lucăcești. Az első említések pedig innen származnak 1440–1442-ből. És 1837–1840 között megjelentek az első, romániai, ipari méretű lepárlók itten, így azt mondják, hogy ez volt a világ legelső kereskedelmi kútja.

1856-ban pedig nekiállnak Ploiești-en a „Gázgyár” felépítéséhez, amelyet nagyon gyorsan, 1 év alatt fel is építenek. És úgy tartják, hogy ez volt a világ legelső kőolaj finomítója. Ettől az évtől, azaz 1857-től, számítják a romániai kőolajipar kezdetét.

Ráadásul a kezdetek-kezdetétől vannak statisztikai adataink, így tényleg tudjuk azt is, hogy jelentős mennyiségű olajat termelt ki Románia világviszonylatban is.

Az első világháborúig a fejlesztésekre szánt pénz 75%-a német, brit és holland, míg a románok részaránya mindössze 8% volt. Ez pedig azt jelenti, hogy nem csak a román nemzeti érdekeknek volt fontos egy erős ország létrejötte, hanem azoknak az embereknek is, akik pénzt fektettek a kőolaj kutakba.

A múzeum egy egész termet szentel Lazăr Edeleanu emlékének. Az 1861-ben született kémikus volt az első, aki szintetizálta az amfetamint, és feltalálta a nyersolaj finomításának modern módszerét.

Az 1900-as évek elején leírja, hogy hogyan lehet a kőolajból folyékony kén-dioxiddal különböző anyagokat kivonni. Módszerét első alkalommal Romániában alkalmazták, majd az egész világon elterjedt.

Mindezen adatok ismeretében úgy tűnik, hogy Románia megszületésében jelentős szerepet játszott a tény, hogy egy olyan nyersanyagforrás exportőre lehetett, amelyre nagy volt a kereslet, de kevés olyan szereplő volt, aki kielégíteni tudta volna ezt.

Még egyszerűbben jókor volt a jó helyen.

Na de nem sok időnk akad ezen feltevés igazságtartalmának megvizsgálására (sem azt állítani, hogy Románia kőolaj nagyhatalom volt),  mert a múzeum második fele, az 1900-as éveknek szentelt rész, rengeteg izgalmas elemmel vár már minket. Ugyanis itt már a gépeké a főszerep.

Szerintem a legtöbb ember soha életében nem látott olyan írógépet, amely kb. 1 méter széles papírra tud írni. Sem szoba nagyságú számítógépeket és földrengésmérőket sem.

Ehhez képest a szekrény nagyságú telefonközpont nem is olyan izgalmas, de mindenképp romantikus tétel.

A teherautóra szerelt mobil fúrótorony is pazar látvány, na meg a tanker hajót is szívesen nézegetik a gyerekek.

Ezenkívül maketteket láthatunk finomítókról, infógrafikákat a kőolaj feldolgozásáról, az abból származó termékekről.

A múzeumi kiállítás az udvaron folytatódik, ahol régi kutak és vezetékek darabkái láthatóak. Ez a rész már kicsit viseltes, ráférne a felújítás.

Felújítási tervek lettek volna is, de a világjárvány elkaszálta. Viszont ami késik, nem múlik!

Zárszó

Mai utazásunk következtetése egyszerű. Amióta ember az ember, s amíg ember lesz a földön, a harc mindig is az erőforrásokért fog zajlani. Birodalmak születnek és buknak egy-egy erőforráson el.

Ha pedig nem tanuljunk meg tisztelni saját erőforrásainkat, ha kapzsi módon kizsákmányoljuk azokat, hogy pénzre válthassuk, akkor a sorsunk elkerülhetetlen.

Tiszteld a földet, amelyen élsz!