Uz Bence sírja

Pál S. Dénes sírja

Hogy hogyan igen, s hogyan nem, azt magam sem tudom, de valahogy mindig sikerül a dolgok közepébe csöppennem erdélyi utazásaim során.

Ha pedig velem tartanak, akkor ígérem, hogy nem csak velem együtt csöppennek bele Nyírő József regényének világába, de úgy bele is ragadnak, mint a mackó pajtás a lépes mézbe.

Nyírő József Székelyzsomboron született 1889. július 28-án, és volt ő katolikus pap, politikus, országgyűlési képviselő, de mindenek előtt erdélyi magyar író.

Hát tartsanak most velem az egyik legismertebb regényének a világába, avagy ha úgy vesszük, akkor Székelyvarságra.

Ki volt Uz Bence?

Ha az iskolában a diák nem olvasta volna el sem a regényt, sem annak elemzését, de feleléskor mégis csak ki akarná vágni magát valamivel, akkor valahogy ilyesmódon válaszolna:

– Mind ismerjük Tamási Áron Ábeljét. Na Uz Bence is pont olyan, mint Ábel, csak ő Nyírő Józseffé volt.

Hisz Uz Bence nagyon jó példája annak, hogy a székely ember mindig a tréfát és a bölcsességet keverve próbál meg ügyeskedni valamit, akit mindig kell fogjon a figura azért, hogy ne tapossa el az élet a maga komorságával, sorsfordító tragédiáival. Ráadásul Uz Bence is a természettel egyensúlyban él, vadőrként, fent a zöld fenyvesek közt, ahol friss források vizét issza és az éjszakánként a csillagokat bámulhatja. Ha pedig ez nem volna elég, akkor még a vadállatok is a barátai, van egy saját medvéje, Kántor úr.

Ha valami csoda folytán, arra is emlékszik a diák feleléskor, hogy valójában ez az Uz Bence egy valós személy volt, akkor máris megvan az ötöse neki. Ez pedig azért történhetne meg, mert Nyírő József tényleg járt Székelyvarságon orvosi utasításra pihenni és gyógyulni, ahol megismerkedett az igazi Uz Bencével, nagyon jó barátok is lettek. És ahogy mondani szokták, a többi már történelem…

Persze tudjuk, hogy egy kitalált karakter, nem életrajzi regény, így Uz Bence sem egyedül Pál Sári Dénesből áll, de mivel tőle merített a legtöbbet az író, így az ő sírja felett olvasható az, hogy itt nyugszik Uz Bence.

Azt hiszem, sok mindent láttam már Erdélyben, amit régen magam se hittem volna. Így most azt mondom önöknek, hogy még az az idő is eljöhet, hogy a diák azt mondja majd, hogy tanárnő kérem, látogassuk meg Uz Bence sírját az egyik magyar órán, és a székelyudvarhelyi középiskolások buszra ülnek, és kimennek Székelyvarságra, hogy megálljanak Pál Sári Dénes sírjánál és ott olvasnak fel egy részt a regényből.

De addig is, amíg erre várunk, megosztanám a kedvenc részemet a regényből, amelyből film is készült 1938-ban Jávor Pál, Bordy Bella és Szilassy László főszereplésével. Szóval:

Odalépett hozzám, és azt mondotta:
– Most istentiszteletet tartunk!
Csak bólintottam, hogy jól van, de ő rám sem nézett, hanem bekiáltott az erdőbe.
– Imádkozunk!
Vártam, hogy mi lesz, de nem mozdult semmi. Uz Bence visszafordult a kalyiba felé, becammogott az ajtón s kisvártatva látom, hogy egy embermagasságú keresztet hoz a hátán, aminek a vége meg van hegyezve. Úgy hozta meggörnyedve, hogy önkéntelen Krisztusra kellett gondolnom…
– Te mit akarsz? – lebegett a szó a nyelvemen, de nem tudtam kimondani,
csak néztem, hogy a Jézuskép nélküli durva, egyszerű cserefa-keresztet felemeli két kézzel, s a hegyes felével keményen beleüti a földbe.
A kereszt szilárdan állott. Bence – kissé talán türelmetlenebbül – újra bekiáltott az erdőbe:
– Kántor úr, hol vannak?
Erre az erdőben valami száraz gally megreccsent. Odanéztem, és láttam,
hogy komor, nehéz fejingás-sal előjön a medvénk, és egyenesen a keresztnek tart. A tövében felegyenesedett, és szelíden morogva leült. A másik oldalról ünnepi pofácskával a rókák óvakodtak elő nesztelen járású fiókáikkal, s egyszer csak hallom, hogy a messzi távozott őzek is robognak át az erdőn, és lihegve megállnak a cserefa Jézus előtt. Mint két szelíd apáca, úgy állottak ottan szemlesütve. A medve szelíden morgott (tudtam, hogy ezért nevezte Uz Bence kántornak), a rókák szeme a keresztre tapadt, s az őzek szeme fényben úszott. Magam sem tudtam, hogy le kell-e térdelni vagy fel kell állni. Uz Bence is mintha megzavarodott volna. Odalépett hozzám, és megkérdezte:
– Nem végezné el az istentiszteletet?
– Végezd csak te! – súgtam vissza, hogy az állatok áhítatát ne zavarjam.
– Igen, de – restelkedett Bence – én még a Miatyánkot sem tudom… Most mit
csináljak?
– Csináld úgy, mint máskor!
Uz Bence kissé még küzdött magával, de aztán elszánta magát. Valami különös fény villant át az arcán, kemény léptekkel odament ő is a cserefakereszthez, a tövében leült a medve mellé, és ráfüggesztette szemeit ő is a keresztre.
Egy árva szó nem sok, annyit se mondott egyik se, csak nézték a keresztet: Uz Bence, a medve, a rókák, az őzek, az erdő, a füvek, a fák, a virágok, a sziklák, az ég, a nap, a bogarak, a madarak, egyszóval minden, de minden.
A kereszt pedig visszanézett rájuk. 

Lakodalom Székelyvarságon

Ha az ember életében egyszer eljut Székelyvarságra, akkor már szerencsésnek érzi magát. De ha történetesen egy lakodalomba hivatalos, akkor az garantáltan örök élmény marad.

Megállíthatatlanul rohanó világunkban észre sem vesszük, hogy mi mindennel lettünk szegényebbek, mi minden kopott már ki az életünkből, mennyi hagyomány, szokás, és mindenféle hasznos tudás. Ezért ha elmegyünk egy székelyvarsági lakodalomba, akkor igazi időutazókká vállunk.

Nem fogom tudni felsorolni mindennek az okát, de lássuk a legemlékezetesebb pillanatokat:

Nem csak a vőlegény háza van ágakkal és virágokkal feldísztve, na meg az elmaradhatatlan Isten hozott táblával, de fel van díszítve a templom bejárata, a templom kapuja, a szolgálati lakás kapuja, a kultúrotthon előtti parkoló, a kultúrotthon bejárata. Amerre megy a menyasszony a jeles napon, virágok kísérik útját. Hát nem ezt mondja minden férj? -Édesem, a világ összes rózsáját neked adnám!

Na de mit érnek a nagy szavak tettek nélkül? Ezért a varsági ember nem rest bizonyítani is a jeles napon.

A katolikus esküvő nagyon szép, de nagyon hosszú. Azt hiszem ezzel nem mondtam újat. Viszont én magam is most láttam életemben először olyant, hogy a lánynak bekötik a fejét egy szép, fehér kendővel. Voltál eddig lány, immáron asszony leszel. Régi hagyomány ez. Persze annyit változott, hogy nem kell a feleség élete végéig kendőt viseljen, de megmaradt a lány nővé válásának pillanata a számára. Ez pedig nagyon fontos dolog, mégha nem is értsük a lényegét!

A lakodalmi est nyitó mozdulata pedig nem abból áll, hogy a Dj a maximumra tekeri a hangerőt, hadd rázódjon bele a nép a buliba, hanem abból áll, hogy feláll mind a 400 ember, középre kiáll a pap és közösen imádkoznak: Jövel Jézus, légy vendégünk…

És a záró mozdulat se mindennapi. Ha egy asztal népe, vagy asztal-rész épp haza indul a lagziból, akkor nem csak úgy kiszotyognak a kijáraton. Megvárják, hogy mindenki visszaérjen az asztalhoz a mosdóból, egyszerre állnak fel, és a tök ismeretlen, másik félnek is kezet nyújtanak és megköszönik a társaságot, hogy együtt ünnepelhettek.

Lassan búcsúzkodnom kellene önöktől is, de nem fogok! Mert Székelyvarság az a hely, ahova mindig mindenki visszavágyik, így reményeim szerint eljön annak is a napja, hogy a negyedik cikkemet is megírhatom a tanyavilág szépségeiről.

És Uz Bencétől sem búcsúzok, mert itt hagyok egy linket önöknek, hogy tovább folytathassák az ismerkedést: youtube.com/watch?v=uUGYiqUqV1s

Tartsanak velem legközelebb is!