A maroshévízi bobpálya

Pistă de bob – Toplița

Jöjjenek is tartsanak velem Erdély leghosszabb bobpályájára, ígérem jó kaland lesz!

Ismerősen cseng ez a mondatom önöknek? Nem hiába! Hisz immáron harmadszor mondom, hogy ismerjük meg Erdély leghosszabb bobpályáját, és ahányszor csak elmondtam, mindig más-más pályára értettem azt.

Először a Gyimesfelsőloki SkiGyimes-t látogattuk meg, amely 1300 méter hosszú volt. De nem sokáig, mert ezt követte a jóval gyengébb, de 200 méterrel hosszabb Borszéki bobpálya. Most pedig az ő 1500 méterét toldotta meg kerek 500 méterrel Maroshévíz. Így most már Erdély leghosszabb bobpályája 2000 méteres.

A maroshévízi bobpálya megközelítése

Kicsit félve indultunk az útnak, mert a Google Térkép alapján nem tudtuk eldönteni, hogy mennyire megközelíthető autóval. Ezért utána is érdeklődtünk, hogy van aszfalt, vagy 3 km. gyaloglás vár ránk a csúcsig.

Szerencsére van aszfalt, bár a szélessége csak akkora, hogy két autó nehezen fér el egymás mellett. Ezért, aki nem szeretne két kerékkel leszállni róla, annak javaslom, hogy ne csúcs szezonban látogassa meg a létesítményt.

Egyébként a hely fenn van a Google Térképen Bob – Alpine Coaster Toplita néven. És, hogy biztos legyünk a dolgunkban, még oda is van írva magyarul, hogy hullámvasút.

Ha pedig megérkeztünk, akkor tágas parkoló fogad bennünket, hisz nem csak bobpálya, hanem sípálya is van, ezért kell a nagy parkoló télre.

Kaland Maroshévízen

A másik két pályával ellentétben itt instant kalandba lehet részünk. Ez pedig annyit jelent, hogy miután sikeresen jegyet váltottunk, amely egy érintős kártya, és amelyért garancia pénzt is kell adni, akkor egyből kezdődik a lesiklás.

Lesiklás közben pedig pazar látvány tárul elénk, amelyet sajnos csak részben tudtam visszaadni a fotóim által, mert tilos a pályára bemenni, és ha a pálya tetején kell várakozni, akkor nem sok minden látható onnan.

Mondhatni a pálya kielégíti a mai fiatalok igényeit, akik mindent azonnal szeretnek csinálni. De ez kissé negatívan köszön vissza a végén, hisz vissza is kell jönni a bobbal a dombtetőre.

A visszaút pedig nagyon lassú, hosszú és unalmas. Az ember pedig azon kezd gondolkodni, hogy meddig lehet még növelni egy bobpálya hosszát. Hisz lefelé nagyon vagány volt de vissza is kell jönni, és minél nagyobb a pálya, annál nagyobb ez az idő is.

Felmerül a gondolat, hogy miért nem szállhatunk ki lent a bobból, de hát akkor gyalog kellene felmászni a dombra. Szóval egy idő után feladja az ember és csak azt várja, hogy felérhessen és újra kezdődjék a kaland.

Ennek biztosítására pedig 55 darab két személyes bob szánkó áll rendelkezésre, amelyek 40 km/h-s végsebességre képesek gyorsulni.

Ami szintén nagyon vagány dolog, hogy vannak érzékelők, így szükség esetén működésbe lép a vészfék. Tehát magyarul mondva senki se tudja elütni az előtte haladót.

Na de egy annyi negatívumot is meg kell említsek, hogy teljes legyen a kép, hogy nem volt lehetőség meginni egy kávét. Ami nem is zavart volna, hisz ebédelni is ott szerettünk volna. Viszont amikor ebédelni indultunk, akkor ért a meglepetés, hogy kutyáknak tilos helyen járunk. Ez sem az interneten nincs kellően feltüntetve, sem a helyszínen. Így pedig kimaradt az ebéd is, na meg az ebéd utáni újabb körök is.

Tehát érdemes kaja-pia szempontból felkészülten menni Maroshévízre, valószínűleg ezek a problémákat is idővel orvosolni fogják. De addig is okosabb tervezni, mint meglepődni.

Mi pedig tovább utazunk olyan helyekre, ahol Floppy kutyánkat is szívesen fogadják. Hogy mi lesz a következő úti cél? Kiderül, ha velem maradnak.