A Torockószentgyörgyi vár


Amióta Marosvásárhelyre is elért az autópálya, azóta a környék lakói számára is megnyílt a lehetőség, hogy kényelmes, egynapos kirándulásokat szervezzenek a Nyugati-Kárpátokba.

Ezért legfőbb ideje volt letesztelni az elméletet, és kitalálni magunknak egy kis kirándulást. Erre pedig mi más lett volna alkalmasabb így télnek idején, mint meglátogatni a nyugati hegyek egyik legszebb várát.

Irány a mindenki által ismert Torockó vidéke, azon belül is Torockószentgyörgy. Kalandra fel!


A Torockószentgyörgyi vár rövid története

Az alábbiakban mindössze morzsákat fogok elejteni a Torockószentgyörgyi vár történetéből, ugyanis nem lenne szakszerű olyan dolgokról bármit is állítani, amely még a szakavatott tudósoknak is fejtörést okoz. A történet ugyanis azzal kezdődik, hogy a szomszédos Torockónak is volt egy vára, így sokszor nem lehet tudni, hogy a régi írások és oklevelek pontosan mikor, melyik várról beszélnek.

Továbbá az sem könnyíti meg a magamfajta utazók dolgát, hogy egy 1800-as évek beli, félig olvashatatlan emléktáblán kívül semmilyen tájékoztatót nem találni a vár mellett. (A vár körüli további hiányosságokról kicsit később beszélek).

Szóval, amit biztosan állíthatunk, hogy a vár a Thoroczkay családdal köthető össze, akik Ákos nemzetségéhez tartoztak egykor. Talán Torockai Ehellős lehetett az a legelső személy, aki a vár birtokosa volt, és az 1300-as évek elején erdélyi alvajda is volt egyben.

Amit még meg lehet állapítani, hogy a vár 3 részben épült. Először az 5-6 emeletes lakótorony épülhetett meg (talán 1253 és 1272 között), amelyet Orbán Balázs bástyaként határoz meg. Majd később ehhez csatlakozhatott a vár déli része az erkélyeivel és lovagtermével. Na és valamikor építettek még egy tornyot a sziklás részre is. Azért valamikor, mert nem biztos, hogy ez a helyes kronológiai sorrend a vár bővítésében.

Engem viszont sokkal jobban foglalkoztat az, hogy milyen emberek lehettek a Toroczkaiak?

Az biztos, hogy a politika és a történelmi események aktív részesei voltak.

Thoroczkay Vencel volt az, aki 1285-ben a Székelykő várát ostromló tatárokat visszaverte, s ennek jutalmául kezdhettek a vidék benépesítésébe a Toroczkaiak.

1467-ben Mátyás ellen lázadnak az erdélyi nemesekkel, László és Ehellős volt közülük benne a dologban. Míg elsőnek megkegyelmez Mátyás király, addig a másodiknak nem. Így el is vesztik a várat, meg nem is, a Toroczkaiak pedig nekiállnak, hogy „jogi úton” szerezzék vissza a várat.

1514-ben, a Dózsa György vezette parasztfelkelés alkalmával, fordult a Toroczkaiak szerencséje, ugyanis Torockai Ferenc alaposan felnagyította az eseményeket, az állította, hogy a várat elfoglalták, felgyújtották, mindene odalett, megsemmisültek a családi iratok.

1516-ban meg is kapja II. Lajostól az új adománylevelet, amely annyira sikeres lett, hogy vele együtt 10 települést is neki ítéltek. Na ebből megint lett kalamajka, ahogy mondani szokták.

A Rákóczi-szabadságharcnak is támogatói voltak a Toroczkaiak, amelynek végzetes következménye lett. 1704-ben Tiege báró osztrák csapatai ostrom alá veszik a várat, elfoglalják, majd kivonuláskor felrobbantják azt. És ezzel véget is ért a vár története.

A fenti csetepatékon kívül, hogy egy kicsit modern szóhasználattal éljek, még számos buliban benne voltak a Toroczkaiak, a vár 5 évszázados története alatt sok mesélni való összegyűlt még.

Egy dolog viszont biztos. Ránk hagytak egy nagyon szép műemléket.

Kirándulás a torockószentgyörgyi várhoz

Amennyiben Torda irányából közelítjük meg Torockót, akkor át kell haladnunk a Berkesi-szoroson (Cheile Borzești).

A szorosban sűrűn kapkodná felfelé a fejét az utazó, hogy a gyönyörű, útmenti sziklákat bámulja, de mégis azt javasoljuk, hogy inkább az utat bámulják mind, ahányan ülnek a járműben.

Ennek pedig az aszfaltút az oka, amelyet évtizedekkel ezelőtt olyan tartósra készítettek, hogy még azóta sem gondolták úgy, hogy alaposan fel kellene újítani. Na nem azért, mert annyira tartós!

A történet attól csavaros, hogy az úttesten merőleges hasadások sokasága keletkezett, amelyet kátyúzás módszerével próbáltak orvosolni. De ez annyira jól sikeredett, hogy helyenként 10 centivel magasabb a betömött rész az úttestnél, így amolyan láthatatlan fekvőrendőrt képeznek olyan szakaszokon is, ahol másképp semmilyen sebességkorlátozás nincs előírva.

Tehát mondjuk ki kereken! Az útszakasz életveszélyes! Egyetlen figyelmeztető jel, hogy egy bátor vállalkozó fehér csíkot festett az adott helyekre nagybetűs RUȘINE (szégyen) felirattal.


Torockószentgyörgyön a református templomnál kell eltérni. Egyéb útbaigazítást nem szükséges közölnöm, ugyanis a Google Térkép utcanézeti módjával nem csak a szükséges része járható be a falunak, hanem egészen a várig is felkapaszkodhatunk. Így jól kirajzolódik a turista útvonal is, amelyet majd bejárunk.

Azt viszont senki se mondaná meg, hogy mindössze 5 km.-re vagyunk a turizmus egyik legnagyobb erdélyi fellegvárától, azaz Torockótól, és semmilyen szolgáltatásra nem számíthatunk. Nincs egy parkoló, ahol a kocsikat elhagyhatnánk, nincs egy nyilvános wc. Jobb híján a gazdák földjeit veszik igénybe a turisták mind parkolás, mind egyéb dolgokra, amelynek következményeként jogos, ha bosszúsak a gazdák.

Na de ezeken az apróságokon meg sem lepődik a gyakorlott kiránduló, mert mondhatni ez az általános, erdélyi körkép! Szóval induljunk is neki a hegynek.

A falu végétől mindössze 1-1,5 km-t kell sétálni, és egy nagy nyújtott jobbra kanyarral megkerülni a várat. Mezei úton haladunk, az esetleges sáron kívül egyéb nehézségekre nem kell számítani. De ez is csak esős időben lehet akadály.

Illetve megemlíthetnénk nehézségként a juhászkutyákat, ha nem lennének szintén az erdélyi körkép részei.

Egy másik útvonal, ha a Torockószentgyörgyi várat toronyiránt közelítjük meg, de ez igencsak meredek, és veszélyes is lehet. Így inkább azt javaslom, hogy a mindenki által használt útvonalon haladjunk.

A várrom közül pazar látvány tárul elénk. Legeltetjük a szemünket a Székelykő sziklás barázdáin, amely nem is látszik ennyire szépen, ha közvetlen közelről tekintünk rá.

Felülről csodálhatjuk Torockószentgyörgyöt is. A szem nem bír gyönyörködni a lineáris tagoltságában a tájnak, amely abból adódik, hogy sok kicsi gazda próbálja megművelni a földeiket.

Viszont ha hoztunk magunkkal egy messzelátót, vagy egy jobb objektívet, akkor elég közelről megcsodálhatjuk a Köközi-szorost is.
Bevallom, hogy minket is csalogat a Köközi-szoros látványa, ezért hamar vissza is fordulunk,  mert mára még egy kis torockói séta volt tervbe véve, és nehogy megbánjuk, hogy nem másképp terveztünk.

De mielőtt lejönnénk a várdombról el kell meséljem önöknek, hogy találkoztunk egy földmérő szakemberrel, aki épp méréseket végzett. Mint megtudtuk tőle, tervben van a vár felújítása, és ehhez szükségeltetnek a mérések. 318 év alvás után vajon feléled a vár Torockószentgyörgyön?

Ezért azt javaslom önöknek, hogy ha a romos várakat szeretik, akkor most látogassák meg a Torockószentgyörgyi várat. Ha pedig a felújított várat szeretnék már látni, akkor kövessék az oldalamat, hátha egy nap erről is beszámolhatok önöknek.

Addig is tartalmas kirándulásokat mindenkinek! Kiránduljunk minél többet Erdély földjén.


Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval + gyalog
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: nem
Elektromos autó töltőállomások a közelben: ro-evmap.ro

Adatok frissessége: 2023.08.04


Gyakori kérdések

Hol található Torockószentgyörgy vára?
Torockószentgyörgy vára a Nyugati-Kárpátokban, Tordától mindössze 35 km-re található Fehér megyében.

Mióta romos a Torockószentgyörgyi vár?
A Torockószentgyörgyi várat 1704-ben robbantották fel. Azóta várja, hogy újra szebb napok következzenek.

Hogyan lehet megközelíteni a Torockószentgyörgyi várat?
A Torockószentgyörgyi várat saját autóval lehet megközelíteni. A falu határától pedig 1-1.5 km-es gyalogsétával lehet célba érni.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

A Torockószentgyörgyi vár
  • ƒ/4.5
  • 84 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D
A Torockószentgyörgyi vár
A Torockószentgyörgyi vár megközelítése közben
  • ƒ/5
  • 109 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

A Torockószentgyörgyi vár megközelítése közben

Torockó és Torockószentgyörgy várainka említése összemosódik az iratokban
  • ƒ/5.6
  • 227 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D

Torockó és Torockószentgyörgy várainka említése összemosódik az iratokban

Így nem egyértelmű, hogy mikor épült a torockószentgyörgyi vár
  • ƒ/5.6
  • 216 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Így nem egyértelmű, hogy mikor épült a torockószentgyörgyi vár

Viszont azt tudni, hogy három részben épült
  • ƒ/3.5
  • 20 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Viszont azt tudni, hogy három részben épült

Torockószentgyörgy látképe
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D

Torockószentgyörgy látképe

A Torockószentgyörgyi vár legépebben megmaradt tornya
  • ƒ/3.5
  • 22 mm
  • 100
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

A Torockószentgyörgyi vár legépebben megmaradt tornya

Torockószentgyörgy vára 1704-ben semmisült meg
  • ƒ/4
  • 55 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Torockószentgyörgy vára 1704-ben semmisült meg

A Thoroczkay család vára - emléktábla az 1800-as évekből
  • ƒ/5.6
  • 110 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

A Thoroczkay család vára - emléktábla az 1800-as évekből

A Köközi-szoros Torockószentgyörgyről nézve
  • ƒ/5.6
  • 76 mm
  • 100
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

A Köközi-szoros Torockószentgyörgyről nézve

Floppy kutyánk kirándul a várba
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Floppy kutyánk kirándul a várba

Látnivalók a Torockószentgyörgyi vár környékén:

Székelykő túraSzékelykő túra +2.6 km
TorockóTorockó +3.2 km
A Tordai-hasadékA Tordai-hasadék +18.8 km
A Túri-hasadékA Túri-hasadék +23.2 km
A Tordai SóbányaA Tordai Sóbánya +25.9 km
HavasnagyfaluHavasnagyfalu +45.2 km
Sztyeppei bazsarózsa rezervátum – MezőzáhSztyeppei bazsarózsa rezervátum – Mezőzáh +47.9 km
MezőzáhMezőzáh +48.2 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Torockószentgyörgyi vár közelében:

0.77 ℃ fok 03:12-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.