Mocsár-Erdő Rezervátum – Szászrégen

Szerettem volna, hogy a 2022-es év legelső helyszíne valami különleges helyszín legyen, valami mágikus, ami engem is feltölt annyira energiákkal, hogy egész évben megállíthatatlanul megyek majd előre. Úgy gondoltam, hogy eme célkitűzésemnek tökéletesen megfelel, ha Románia legöregebb fáit fotózom le, amelyek ide s tova 600-700 évesek. De a sors úgy hozta, hogy a legnagyobb kitartásunk mellett sem sikerült elérni a célunkat.

Engem viszont megerősített abban, hogy mindaddig, amíg hagyjuk, hogy az Európai Unió tönkretegye országunkat, s amíg a turisztikai szakemberek a nagyvárosi irodáikból “segítik” a turizmust, mindaddig hatalmas szükség van magamfajta utazókra, akik feltárják a valóságot és le merik írni önöknek.

Ha úgy érzik, hogy annak ellenére is kíváncsiak az évszázados tölgyfák erdejére, hogy nem tudtam lefotózni a legszebb példányait, akkor tartsanak velem Szászrégenbe.

A Mocsár-Erdő Rezervátum

Szászrégen keleti határában járunk, Marosvásárhelytől 37 km.-re. Ha a Google Térképen szeretnék háromszögelni a területet, akkor egy Görgényoroszfalu- Felsőbölkény- Görgényszentimre hármast lehetne használni, de az utóbbi kettő között húzott vonal bőven átszeli az erdőt.

A 45 hektáros területen több száz kocsányos tölgy található, amelyek kétség kívül száz évnél is idősebbek. De a legöregebb fákat 600-700 évesre becsülik. Ha szabad hinnünk a fülünknek, akkor II. Géza magyar király uralkodása idején ültették őket. Épp ezért 1932 óta az egész erdő védett terület. Ezeket a fákat viszont nem könnyű megtalálni, mert az erdő nagy része fiatal erdőből áll, amelyet jóval később telepítettek a tölgyfák köré.

Mivel a mocsaras terület veszélyeztette a fákat, ezért az erdőgazdálkodás úgy döntött, hogy megszabályozza a mocsarat. Ennek okán lehet látni, hogy árkok és utak szelik át az erdőt. Így gyakorlatilag a mocsaras jellege odalett a területnek, csak a szabályozó árkok körül maradt vizesebb az erdő.

Amennyiben a Google térképen keressük, akkor a Rezervaţia Pădurea Mociar megnevezés mellett, egy Mociar (sit SCI) elnevezést is találunk.

Ez utóbbi egy 2011-es intézkedés részeként létrejött, 4.107 hektáros természetvédelmi terület és magába foglalja a Mocsár-Erdőt, a Görgényi nárciszmezőt és Régen területei mellett Alsóbölkény, Görgényszentimre, Görgényhodák, Libánfalva, Alsóidecs, Petele és Görgényoroszfalu területeit is.

Na és akkor kezdődjék is a kaland, a történet arról, hogy hogyan nem jutottunk el Románia legöregebb fáihoz.

Kirándulás a Mocsár-Erdőben

Az erdő hivatalos bejárata a görgénysóaknai eltérőnél található. Egy kis tábla és egy sorompó jelzi a bejáratot.

Bár a Google Térképet bejárva úgy láttam, hogy mindkét oldal alkalmas a parkolásra, amikor megérkeztünk, szomorúan vettük tudomásul, hogy egyik oldalt sem tudunk leparkolni. Ezért tovább haladtunk Görgényszentimre irányába, és ahogy elhagytuk az erdőt, találtunk egy alkalmas helyet, ahol meg lehet állni.

Egy kis híd vezet át az itteni vizesárkon, így be lehet menni az erdőbe. De sajnos a hídon utunkat állta egy kutya. S mivel velünk volt Floppy kutyánk is, egyértelmű volt, hogy nem tudunk átkelni a hídon.

Ezért visszaindultunk a görgénysóaknai eltérőhöz, mert előtte kicsivel láttunk parkolóhelyeket. Le is parkoltunk az egyiknél, és gyalog indultunk el az erdő igazi bejáratához.

Viszont gyalog sem sikerült elérni a bejárathoz, mert ekkorra előkerült egy gazda a juhaival, aki épp ott az erdő szélén legeltette a juhait.

Tudni kell, hogy Romániában a legeltetés december 6. és április 24. között tilos. De mivel sok gazdának nincs elég terménye, vagy nem is törekszik arra, hogy legyen elég terménye, ezért kénye kedve szerint szegi meg a törvényt. Tönkreteszi a gyepet, nem számít, hogy más területein jár vagy épp esetünkben, hogy védett területen.

Amúgy a napokban született egy precedens értékű bírósági ítélet, szóval van némi esély a változásra, de tudják… ez volt az első fecske.

Viszont a probléma már így is hatalmas. Romániában 2007 és 2019 között 46 ezer hektár gyep tűnt el. Épp ezért a Milvus Group, akik 2010 óta mondhatni élharcosai a környezetvédelemnek Erdélyben egy külön weboldalt is indítottak ebben a témában. Ajánlom mindenki figyelmébe: pajisti.milvus.ro

(Amennyiben csendestársként szeretnék támogatni az egyesületet otthonaikból, erre is van lehetőség, illetve számos, érdekes módon is lehet segíteni őket, pl. azzal ha megszámoljuk a madarakat magunk körül.)

Na de miközben mesélek önöknek, mi már tettünk is egy kitérőt, hogy elkerüljük a juhászt a kutyáival, az meg is ijesztett, mert a kutyái összeverekedtek, és mi csak a hangokat hallottuk a hátunk mögül.

Viszont újra a helyes úton haladtunk tovább, és számigáltuk, hogy mennyi időnk van. Mert ide s tova már több, mint 1 órát vesztettünk, és nem tanácsos, ha egy erdőben sötétedik ránk. Ki is jött, hogy legalább a célterület 75 százalékáig így is eljuthatunk. Tehát haladtunk tovább.

Újabb 1 – 1.5 km után viszont előttünk termett az erdő közepén két juhász kutya, akik jó messziről kóborolhattak el. Minimum 2 km-re volt ekkor már a legközelebbi nyáj.

Megszenvedtük a parkolást, negyedikre sikerült leparkolni, megkerültük a nyájat, elindultunk az ismeretlennek úgy, hogy még egy turistatérkép sincs kitéve, mindössze egy piros jelt lehet követni, és megint előttünk egy akadály. Na ez volt az a pont, amikor azt mondtuk, hogy köszönjük, elég volt, és visszafordultunk.

Azért, hogy minden kételyt eloszlassak önökben, visszamentünk a bejárathoz, hogy lefotózzam az egyetlen kihelyezett táblát, amely sem programról, sem belépti díjról nem tesz említést, illetve semmilyen tiltás sincs a kirándulók számára.

Ugyanis van Romániában egy olyan is, hogy a természetvédelmi területeket gondnokokra bízza az állam, akik pedig belépőt szednek és nyitvatartási programot határoznak meg.

Az is jó kérdés, hogy végül ebből a belépőből milyen fejlesztés valósul meg, de ami jelen esetben fontosabb, hogy a legtöbb gondnokság a turistaszezon leteltével nem tudja megfizetni azt az embert, aki a belépőt kellene szedje, ezért két variáns áll fenn: vagy azzal találkozunk, hogy van nyitvatartási program de nincs, akinek fizetni, és fizetés nélkül járjuk be a területet, vagy nyitvatartási program szerint zárva van és tilos ott lennünk.

Szóval esetünkben semmi ilyen nem állt fenn, sőt pár hete az egyik erdélyi turisztikai egyesület reklámozta, hogy menjünk, mert milyen szép…

Amúgy a leleményes emberek már rég, egyetlen tollvonással megoldották az összes problémát, amelybe mi ütköztünk. Ezt a megoldást úgy hívják, hogy terepjárós turizmus, és él és virul Erdélyben, és a terepjárókra nem vonatkozik semmilyen törvény.

Esetünkben olyannyira nem, hogy a sorompó mellett, utat törtek az árkon keresztül és kedvük szerint járkálhatnak a Mocsári-erdőben. És nem csak az erdei útakon találtuk meg a nyomaikatt, de a fák között is energiaitalos dobozok, pezsgős dugók társaságában. Kihelyezett szemetesekről és illemhelyekről nem is kell álmodni, nemhogy megkérdezni, hogy miért nincsenek…

Zárszó

Azt hiszem sikerült röpke pár óra alatt kipipálni a természetjárás legtöbb erdélyi problémáját.

Az, hogy az ökoturizmus ismeretlen fogalom az emberek számára, nem meglepő. De az, hogy ha valaki épp ökoturistát akar játszani, de esélyt se adnak neki, az több, mint szomorú.

És most arra szeretném kérni önöket, hogy ne kössék össze a kutyákat a Mocsári-erdővel, és ne szegje eme írásom kedvüket önöknek a meglátogatásában, mert harcoltunk mi már kutyákkal a Tordai-hasadékban is, a Gyilkos-tónál is, és még sorolhatnám…

És ha odafent is úgy akarják, én is visszatérek még, hogy megkeressem azokat a bizonyos tölgyfákat.

Kiránduljunk sokat, okosan, felkészülten, és hallassuk minél többet a hangunkat, mert én hiszem, hogy egyszer megértő fülekre találnak a sóhajaink.

Élményekben gazdag évet mindenkinek!