A Gyilkos-tó

Lacul Roșu

Az ember egyik legkülönösebb tulajdonsága, hogy a saját születését veszi az időszámítás kezdetének, és onnantól tartja számon a világot is. Ha valami pedig az ő időszámítása előtt történt, az már évmilliós történelem, és ha valami több évig tart, mint ameddig hiszi önmagáról, hogy élni fog, az már örökkévaló, annak már léteznie kell a világ végezetéig.

Ezért nosztalgikus érzés fogja el, ha ráébred, hogy valami mindössze pár száz éves, és nem többmilliós. Ha pedig úgy érzi, hogy egy váratlan, rossz esemény még az ő életében bekövetkezik, akkor igyekszik megakadályozni, s ezáltal áltatni önmagát, hogy ő is tovább élhet eme jótett okán.

Amennyiben azt kérdik most tőlem, kedves olvasóim, hogy mi köze ennek a mindenki által ismert Gyilkos-tóhoz, akkor gyorsan meg is válaszolnám.

A Gyilkos-tó mindössze 184 éve keletkezett 1837-ben és a tudósok úgy tartják, hogy 2080-ig teljesen el fog tűnni, azaz már 60 éve sem maradt hátra.

Ez pedig teljesen új megvilágításba helyezi a tavat, amely megette már élete kenyerének háromnegyedét, nekünk pedig a maradék egy-negyedből maradt, amennyi maradt, hogy csodálhassuk szépségét. Ama szépséget, amelyet természetes völgyzáródásnak neveznek és amely igen csak ritka jelenség az egész világon.

Hát tartsanak velem, mert nem akármilyen időpontot választottunk a tó meglátogatásához. Október közepe az az időszak, amikor a legszínesebb, legelkápráztatóbb a természet, de ezért a szépségért meg is kell szenvedni, hisz az eső és a köd akár óránként képes váltani egymást a hegyek közt.

Kalandra fel, irány a Gyilkos-tó!

A Gyilkos-tó keletkezése és legendája

Erdélyben a legendák világa és a valóság között oly keskeny a válaszfal és oly vékony üvegből van az építve, hogy sokszor az ember maga sem tudja eldönteni a saját oldaláról átbámulva a másik oldalra, hogy melyik oldal a valóság és melyik a káprázat. Aki pedig ismeri a titkos, láthatatlan ajtókat ezen a válaszfalon, az kénye-kedve szerint járhat át egyik világból a másikba, és gondolkodhat el közben az élet nagy kérdésein. Időnként pedig választ is kap egy-egy olyan kérdésre, amelyre másképp egész életében kereshette volna a választ és mégsem találhatta meg soha.

Ezért, ha egy erdélyi legendát olvasunk, akkor mindig kellő odafigyeléssel tegyük azt, hisz sose tudhatjuk, hogy mikor gyúl ki bennünk is egy kis lámpa, a megértés fénye, egy kis ragyogás a lelkünk sötét, óriásfenyőkkel szegélyezett erdeiben.

Történt azért egyszer, hogy egy gyönyörű lány élt Gyergyó-vidékén. A lány neve Fazekas Eszter volt, és amit még ennél is fontosabb elmesélni róla, hogy szépségének nem volt párja. Haja fekete volt, szemei szürkészöldek, karcsú az alkata.

Egy napon a gyergyószentmiklósi vásárban egy erős, daliás legénnyel találkozott, és pillantásuk egyetlen találkozása elég volt, hogy egymásba szeressenek. A fiú selyemkendőt vásárolt a lánynak, szív alakú tükrös pogácsát, és megkérte, hogy legyen a párja. De a sors csakhamar közbeszólt és a legény katonának kellett menjen mielőtt összeházasodhattak volna.

Eszter hű maradt a legényhez és egyre csak azt várta-várta, hogy haza térjen a szerelme. Minden este kiment vízért egy közeli forráshoz és hosszú sóhajtások közepette bámulta, amint újra lebukik a nap a hegyek mögött és az ő szerelme még mindig nem jön.

Egy nap pedig egy zsiványvezér vette észre a magányos lányt, gondolkodás nélkül elragadta, és vágtatott vele vissza a tanyájára, amely a Kis Cohárd sziklái között volt.

Mindenét az elrabolt lánynak ígérte, aranyát, ezüstjét, ígéretet tett, hogy palotát építtet neki, de a lány szerelmét nem tudta elnyerni az evilági javakkal. A lány pedig végtelen magányában a fáknak panaszolta el bánatait, a madarak vitték tovább sóhajait, a sziklák őrizték a titkát.

Egy napon viszont elfogyott a zsivány türelme, és erőnek erejével akarta kényszeríteni a lányt a házasságra. De a lány felsikoltott, és a sziklák megértették, hogy ez nem mehet így tovább, közbe kell avatkozni. Hatalmas viharral válaszoltak, záporral, mennydörgéssel, majd a földindulás maga alá temette a zsiványt is, a lányt is, mindent elnyelt.

Nem szégyen az, ha most önöknek is az első szerelmük jutott eszükbe, amikor még nem kellettek szavak, amikor még ökölbe szorított kézzel esküdöztek önmagukban, hogy érte bármit, s örökkön-örökké… De térjünk vissza egy kicsit a valóságba!

Esetünkben a valóság is vitatható, mert két évszám is fennmaradt az emlékezetben. Egyesek azt állítják, hogy 1837-ben keletkezett egy nagy vihar után, mások szerint egy 1838-as földrengés mellékterméke.

Persze tény az is, hogy egy tó nem egy nap alatt telik meg vízzel, hanem sok idő kell hozzá, és sorolom: Cohárd-patak, Likas-patak, Vereskő-patak, Lóhavas-patak, Juh-patak. Volt azért víz forrása is a tónak. Ezért kiegyezhetünk egy döntetlenben, de mégis az 1837-es dátum a valószínűbb.

Már maga Orbán Balázs is ellátogatott ide, és igazából neki köszönhetjük a Gyilkos-tó nevet, mint a Gyilkos-havasokból gyors folyással letörtető Gyilkos-patak és a Likas-patak találkozásánál elterülő tó. A Gyilkos-havas pedig még sokkal előbb kapta a nevét, amelyre már 1773-ből van írásos emlékünk a Lázár grófok birtokaként.

Ezért már nem is annyira meglepő, hogy legjobb tudomásunk szerint egyetlen gyilkosság vagy haláleset sem történt a tó keletkezésekor. A román megnevezése, a Lacul Roșu, Piros-tavat avagy Vörös-tavat jelent. És bár egy másik legenda szerint juhászok legeltették a nyájukat, amikor a katasztrófa megtörtént, és őket is maga alá temette a hegy juhaikkal együtt, mégis a sokkal hihetőbb magyarázat az, hogy a Vereskő-patak, Veres-patak vize színezte a tó medrét vörösre, és ebből ered a tó igazi neve. A vörös szín pedig a gyilkosság szimbóluma, így egyenes az út a román elnevezéstől a magyarig. Mégha épp semmi alapja sincsen az egésznek.

Egyébbként eme feltételezést erősíti Herbich Ferenc geológus is, aki Orbán Balázs előtt 5 évvel, 1859-ben járt a tónál, így a keletkezése után két évtizeddel minden bizonnyal reálisabb képet tudott alkotni, mint mi magunk.

Kirándulás a Gyilkos-tóhoz

Most, hogy minden szemszögből megközelítettük a Gyilkos-tó keletkezését és nevének eredetét, ideje vándorbotot ragadni és meglátogatni magát a tavat.

A Gyilkos-tóhoz Gyergyószentmiklós irányából kapaszkodik fel az út, és manapság, száraz időben bárki meg tudja közelíteni saját autóval. És teszik is ezt évente százezernél is többen, mert látnivalókban igen csak gazdag ez a szakasz.

Már az 1256 méter magas Pongrác-tetőn is kedve támad megállni az utazónak, de a Gyilkos-tó után a Békás-szorosban tátva marad minden utazó szája. Ha pedig sikerül valahogy összecsuknia azt, akkor tovább Békás után a Békási-víztározó található, amelyen sétahajókázni is lehet.

Azt, hogy a Gyilkos-tó egyszer feltelik a patakok által hordott anyagokkal, már réges-rég tudták, ezért már a 60-as években építettek két üledékfogó gátat. De a képlet nem ilyen egyszerű.

Részben azért mert ezek a gátak már lassan megteltek, részben pedig azért, mert amint a képeimen is láthatják nem csak a két fő patak mentén kerül hordalék a tóba. Hisz most is látni új fákat kidőlve, amelyek gyökerestől fordulnak a tóba.

Ahhoz, hogy teljes valójában felfedezzük a tavat, érdemes megkerülni azt. Amennyiben a tóhoz érkezve balra indulunk el, akkor könnyed séta vár ránk, és csak a végén van egy kis kaptatója.

Amennyiben viszont nem szeretnénk megkerülni a tavat, akkor jobbra induljunk el, mert az üvegből és fémből készült kilátóhoz mindenképp érdemes felkapaszkodni.

A turizmus hozadékaként Gyilkostó üdülőtelep ma már egy falu is Romániában, ahol nem csak szállások sokszínű választéka várja az utazókat, de számos étterem, kürtőskalács árus és egyéb ajándékárus is. Na meg programokból se panaszkodhatunk, hisz bringázástól a csónakázásig, sok minden lehetséges.

A Gyilkos-tó jövője

A turizmus a Gyilkos-tóhoz is elhozta a saját gondjait, amelyeket meg kell oldani általában. Mint például: szemetelés, szemétgyűjtés, de a hotelek és panziók építésével már a vízellátás és kanalizálás is felmerül. A mindig csak növekvő turistaforgalomnak újabb és újabb parkolókat kell létesíteni. Helyet kell adni az árusoknak, különböző szolgáltatóknak. Megjelennek a kóbor kutyák, a hangoskodó emberek, és máris oda az egésznek a varázsa.

Amennyiben fellapozzuk az interneten a Gyilkos-tóról megjelenő újságcikkeket, rövid képet kaphatunk arról is, hogy mennyire nehéz és mennyire sok pénzbe kerül bármiféle Gyilkos-tó megmentő akció.

Joggal fogalmazódik meg a kérdés hát bennünk: meg kell menteni a Gyilkos-tavat? Ha igen, akkor kinek és mi célból? Vagy talán jobb lenne gyönyörködni benne, mint ahogy a hullócsillagokban is tesszük pár másodpercig, majd azzal el is tűnik. Majd hagyni, hogy eltemesse a föld a tó nyomait is, az emberekét is…

Persze azoknak a személyeknek, akik a szolgáltatásokból élnek, azoknak létfontosságú, hogy létezzen Gyilkos-tó, ezért megértem és elfogadom az ingenlő válaszukat.

De nekem, mint egyszerű földön átutazó vándor, aki jó eséllyel meg sem fogja élni a történet végét, számomra már kevésbé kristályos a kép. Az én válaszom a nem tudom… Vajon mi a természet igazi rendje?

Miután visszatértünk a hegyekből, Ditróba voltunk hivatalosak vacsorára. A vacsora mellett is felhozódott a kérdés. Mire a vendéglátónk a székelyek szűkszavuságával csak annyit felelt: talán majd lesz másik Gyilkos-tavunk, ahogy lett magától ez is!

Hát ezzel a gondolattal búcsúzom most önöktől, és biztatok mindenkit, hogy látogassanak el a Gyilkos-tóhoz, hisz tudják a dalt: legyen mit mesélni, majd az unokáknak, hogy ha körbe állnak…

Élményekben gazdag kirándulást mindenkinek!