A Székelyvéckei kilátó


Akik most kapcsolódnak be erdélyi barangolásaimba, azt hihetik, hogy én sose jártam egy igazi kilátóban. Azok is hasonló módon gondolkodhatnak, akik velem tartottak és meglátogatták Erdély talán egyetlen völgybe épített kilátóját, a Sasfészek kilátót.

De hát tudhatják! Én szeretem a nem mindennapi dolgokat, az eldugott kis zugokat, ahol az ember egy kicsit egymagában lehet. És lássuk be, akármilyen pici is legyen egy kilátó, attól még kilátó és nem kitekintőcske a neve.

Na meg ha bele gondolnak, akkor csiperke gomba szedés közben is, annak örülnek ha kicsi, fiatal gombákat találnak, mert akkor kisebb az esélye, hogy nyüves és sokkal ízletesebb is.

Ezért hát tartsanak velem, és tekintsük meg Erdély egyik legkisebb kilátóját!

Kalandra fel!


Kirándulás a Székelyvéckei kilátóhoz

Javaslom, hogy ha még nem tették meg, akkor olvassák el a Székely Golgota és az Isteni irgalmasság kápolna szóló cikkem-et, mert részletes tájékoztatást nyerhetnek, hogy hogyan lehet eljutni a kápolna dombjáig. Tudják, ez Erdély első székelykapukból alkottt kálváriája, és 14 székelykapu mellett haladhatunk el a kápolnáig kapaszkodva.

Ha pedig meglátogattuk a kápolnát, és mindenki megbeszélte Istennel az ügyes-bajos dolgait, akkor ideje kijönni, szépen visszacsukni annak ajtaját és a kápolna hátuljánál elindulni tovább, végig a domb gerincén a kilátó felé.

Nem lehet eltéveszteni az utat, hisz nyílegyenesen kell haladni és mindössze pár száz méterre van a kápolnától.

A Székelyvéckei kilátó egy emelet magas, kis kilátó, amelyre lépcsősor vezet fel. Emelett el van látva villámhárítóval is.

Elhelyezkedése kicsit furának tűnhet, mert akácfák és diófák veszik körül. De tudni kell, hogy egykoron a kápolna helyén állott, és oda pont megfelelő volt a mérete. Viszont így, hogy kicsit arrébb költözött, így most szívesen elfogadná, ha még megemelnék egy szinttel, mert hát pár év és felnövik a fák.

Na de ne elégedetlenkedjünk, és hozzunk magunkkal távcsövet, mert a kilátó nagyon alkalmas egy kis madárlesre is. Vagy a szerelmeseknek naplementét bámulni. Vagy magányos srácként kijönni ide és az élet dolgairól merengeni.

Igen, ez nem az a fajta kilátó, amelyre rátelepedett a turizmus a maga romboló erejével, és így nagy a valószínűsége, hogy egymagunk leszünk kint.

Azt hiszem, hogy én be is fogom a cséphadarómat, inkább megmutatom a fotóim által, hogy milyen szép a kilátás a Székelyvéckei kilátótól.

Ha pedig arra kíváncsiak, hogy milyen furfangos kilátóval fogok előrukkolni legközelebb, akkor kövessenek Facebookon, Instán, mentsék le könyvjelzőként az oldalamat, vagy csak egyszerűen engedélyezzék az értesítést küldő rendszeremet. Én pedig jelentkezni fogok!

Tartalmas kirándulásokat mindenkinek!



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval + gyalog
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: nem

Adatok frissessége: 2023.08.04


Gyakori kérdések

Hol található a Székelyvéckei kilátó?
A Székelyvéckei kilátó Maros megyében, Gyulakutától délre, Székelyvécke határában található.

Milyen magas a Székelyvéckei kilátó?
A Székelyvéckei kilátó kis méretű, egy emelet magas kilátó.

Hogyan lehet megközelíteni a Székelyvéckei kilátót?
A Székelyvéckei kilátót autóval, majd az utolsó 500 méteres szakaszt gyalog lehet megtenni. Érdemes a keresztúton végighaladva tenni meg a távolságot.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

A Székelyvéckei kilátó
  • ƒ/10
  • 19 mm
  • 100
  • 1/100
  • Canon EOS 100D
A Székelyvéckei kilátó
A kilátó fele...
  • ƒ/4.5
  • 84 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

A kilátó fele...

Még épp kilátszik a kilátó
  • ƒ/4
  • 55 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D

Még épp kilátszik a kilátó

Lépcsők vezetnek fel a kilátóba
  • ƒ/7.1
  • 18 mm
  • 100
  • 1/50
  • Canon EOS 100D

Lépcsők vezetnek fel a kilátóba

Nem a mi dolgunk igazságot tenni, A mi dolgunk csak igazabbá lenni
  • ƒ/10
  • 70 mm
  • 1000
  • 1/100
  • Canon EOS 100D

Nem a mi dolgunk igazságot tenni, A mi dolgunk csak igazabbá lenni

Székelyvécke látképe a kilátótól
  • ƒ/9
  • 24 mm
  • 100
  • 1/80
  • Canon EOS 100D

Székelyvécke látképe a kilátótól

Székelyvéckei tájkép
  • ƒ/10
  • 18 mm
  • 100
  • 1/100
  • Canon EOS 100D

Székelyvéckei tájkép

Az Isteni irgalmasság kápolna a Székelyvéckei kilátótól
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Az Isteni irgalmasság kápolna a Székelyvéckei kilátótól

Látnivalók a Székelyvéckei kilátó környékén:

A Székely kálváriaA Székely kálvária +0.3 km
GyulakutaGyulakuta +7.9 km
Rhédey kastélypark és kertRhédey kastélypark és kert +9.0 km
Rhédey-kastély, ErdőszentgyörgyRhédey-kastély, Erdőszentgyörgy +9.1 km
Református templom, ErdőszentgyörgyReformátus templom, Erdőszentgyörgy +9.1 km
A Bözödújfalusi-víztározóA Bözödújfalusi-víztározó +9.5 km
HétúrHétúr +9.6 km
BalavásárBalavásár +10.3 km
Bözödi levendula mezőBözödi levendula mező +11.2 km
Az Összetartozás templomaAz Összetartozás temploma +11.4 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Székelyvéckei kilátó közelében:

3.64 ℃ fok 02:37-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.