A Vajdakamarási Falumúzeum

Muzeul satului, Vaida-Cămăraș

Oly örömmel és izgalommal, mint amilyennel a szomszédból szaladhat haza egy kisgyerek, aki épp két ropogós, nyári almát kapott, úgy számolom én is a hazafele vezető km-eket a kocsiban. Türelmetlenül várom, hogy mikor érünk már haza, mikor mesélhetem el önöknek, hogy micsoda helyen jártam, és mit találtam ottan.

Megszakítom az útinaplóm megszokott kronologikus sorrendjét, előre posztolom a kedvenc képem, szinte minden bejáratott eszközömet félretolom a laptop kijelzőről, mert most írnom kell önöknek. Írnom kell egy #Térjhazavándor-ról, egy legényről, akinek az élete, pont úgy alakult, ahogy a népmesékben lenni szokott, és aki valami olyant hozott létre, amelytől önöknek is tátva marad a szájuk.

Fogadjunk? Akkor tartsanak velem Vajdakamarásra!

A Vajdakamarási Falumúzeum története

A Mezőségen járunk, Vajdakamaráson, félúton 2010 és 2020 között. Egy fiatal legény, aki még csak alulról súrolja a 18-at, elindul szerencsét próbálni a nagyvilágba. Ha az Üveghegyeken-túlra nem is elég a tarisznyába csomagolt tepertős pogácsa, de arra éppen elég, hogy Kolozsvárig, azaz Erdély legjobban fejlődő városáig eljusson, és némi élettapasztalatot meg zsebpénzt szerezzen.

És midőn az a mesékben is lenni szokott, hogy a nagyvilágban szerzett tapasztalat semmit se ér, ha nem mutatjuk meg odahaza, így ez a történet is ott folytatódik, ahol kezdődött. Tehát induljunk el Kolozsvárról keletre, és mindegy bő 30 km. megtétele után meg is érkezünk a településre.

Nagy Ferenc Norbert, azaz Zsikuly, 1999.-ben született, és ha a tapasztalati úton szerzett szakmáit kellene felsorolni, akkor muzeológus, néprajzkutató, restaurátor, néptánc tanár, de mindenekelőtt gazdaember is. Érkezésünkkor örömmel konstatálja, hogy pont jókor érkezünk, mert pont most végzett a sajtkészítéssel.

Magángyűjteményének legelső darabjai a családból kerültek ki, majd a szomszéd néniknek, rokonoknak kezdett udvarolni. És így kezdte gyűjteni, megvásárolni a múzeumának legelső darabjait.

Persze a szülei kicsit ferde szemmel nézték, hogy mit akar ez a legény, ő pedig vicces kedvű ember lévén, még meg is tetézte azzal, hogy ha kellett a varrógép elé is leült azért, hogy megtanulja megjavítani az elszakadt holmikat.

A gyűjtemény pedig nőt nappról-nappra, óráról-órára, percről-percre… És ahogy nőt a gyűjtemény, úgy nőt a híre is a világban. És valahogy így jutott el hozzánk is.

A Vajdakamarási Falumúzeumban sok mindent megtudhatunk a vajdakamarási ember világából, házának és ruházatának díszítéséről.

Pl. a vajdakamarási ünnepi vetett ágyhoz vágásos fehér párnahajakat használnak. A párnahaj más szóval párnahuzat, és kilenc nagy párna meg három kicsi párna kell a vetett ágyhoz. A hétköznapi vetett ágy cifra párnahajakból áll. Egy fiatal lány vetett ágya akár tizenkét nagy párnát is tartalmazhatott és három kicsit természetesen.

A múzeumban gyakoriak az évszámmal ellátott darabok is. Leginkább a 70-80 éves évszámok, de több évszám egészen a múlt század elejéig röpít vissza minket az időben. A cifra kendőkkel körbeölelt dísztányérokon pedig egész mondatokat is lehet olvasni.

Én nem is kívánnék többet szólni az itt látható ruhákról, meg egyéb használati tárgyakról, hisz nem is tudnék kellően szakszerű ismertetőt írni. És amúgy sem lehet pár mondattal elintézni a dolgot, hisz ezt látni kell.

De azért még egyetlen dolgot megemlítenék. Van a múzeumnak egy nagyon értékes Bibliája is, amelyet azért, hogy átvészelje az első világháborút, annak idején elástak. Sajnos az idő vasfoga kikezdett kicsit rajta, de a múzeum hideg szobája egyelőre elég konzerváló hatású lehet.

És még egy nagyon fontos tárgyra hívnám fel az önök figyelmét a múzeumban, és egy nagyon fontos kéréssel fordulok önökhöz…

Ahogy belépünk a falumúzeumba, bal oldalt egy asztalon megpillanthatnak egy nagyon szép, kis, tulipános fadobozt. Aminek a tetején azért van egy lyuk, mert az valójában egy persely. Nagy Ferenc Norbert meg annyira szerény ember, hogy még egy köszönjük az adományokat feliratot se helyezett ki (reméljük, hogy ebben változtat), így azon nyomban el is felejtettük a dobozka rendeltetési célját. És nem csak ezt, hanem a vendégkönyvet kérni is.

Szóval, arra kérem önöket, hogy ne kövessék példánkat, és mielőtt teljesen elvarázsolná önöket is a vajdakamarási falumúzeum szépsége, járuljanak hozzá, hogy sokáig fennmaradhasson ez a kuriózum. Én pedig közben megegyeztem Norbival, hogy másképp fogom törleszteni az adósságomat.

És ha bemennek a belső szobába és 360 fokban jól körültekintenek, akkor gondoljanak bele még valamibe…

Ha egyetlen borsszem nagyságú minta kialakításához mondjuk kell egyetlen másodperc, akkor tekintsünk körül, hogy hány milliószor millió másodperc gyűlt össze ebben a házban? Mennyi akarat, türelem, elszántság kellett a megalkotásához? Hány ember kellett szülessen és meghalljon az elmúlt 150 évben csak azért, hogy ezek az apró minták létrejöjjenek? Ugye, hogy hátborzongató ebbe belegondolni is?

Ezért nem is szaporítanám a szót, jöjjenek a fényképek…

Zárszó

Én azt kívánom a Vajdakamarási Falumúzeumnak, hogy sikeresen tudjon bővülni, legyenek támogatói, akik segítenek a konzerválásban, digitalizálásban, rendszerezésben, gyűjtésben, javításban és legfőképp, hogy mindig legyen Nagy Ferenc Norbert mellett 2-3 ember, mert mint ahogy azt a sok kézimunkát se egyetlen ember varrta, úgy ez a feladat sem egyetlen emberes.

Önöktől pedig nem nagyon búcsúznék, mert a kedves vendéglátóm nem csak a vajdakamarási falumúzeummal ismertetett meg, de körül is vitt a faluban, meg a környéken egy kicsit, így mondhatom még lecövekelek itt pár cikk erejéig.

Tartsanak velem legközelebb is!

U.i. Ajánlom figyelmükbe: Vajdakamarás – Mezőség népművészete III.