A Korondi Likaskő



Mivel az előző két alkalommal ”kemény” túraterepeket mutattam be önöknek, s attól félek, hogy nem bírnának követni a kedves olvasók, ezért most kiránduljunk egy olyan helyre, amely igazából nem is mondható úticélnak.

Inkább csak egy megállónak az utazásaink során, ahol meg lehet pihenni, elfogyasztani egy szendvicset, majd rendet hagyva magunk után, tovább indulni, hogy felfedezzük Erdély meseszép tájait.

Szóval pihenjünk meg egy kicsit, mert van Korond mellett egy olyan likas kő, amelyet azért neveznek Likaskőnek, mert tündéri legenda övezi azt.

Kalandra fel!

A Korondi Likaskő legendája

Úgy tartják, hogy midőn Isten a földet megteremtette és az embernek megengedte, hogy benépesítse a gyorsan csobogó hegyi patakok partját, a dús erdők szélét, és az óriás legelők földjét, azaz egyszóval a nagyvilágot s vele együtt Erdélyt, akkortájt nem csak emberek éltek a földön. Hanem biza az emberek mellett tündérek is.

Az egyik tündérkisasszony, név szerint Firtos, a Sóvidék egyik magaslati pontján telepedett le. Jóságos tündér volt ő, és nagyon szerették az emberek is. Ezért elhatározta tündér társaival, hogy várat építenek e helyen, és boldogan élnek az emberek közt.

Viszont volt neki egy testvére, Tartód, aki irigy volt nővérére, és arra, hogy mennyire szeretik az emberek. Az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, amikor meghallotta, hogy várat épít a testvére.

Ezért rettenetesen megharagudott és azt mondta, hogy még ma szebb várat építek nálad, és a te várad sarokkövét is elhozom a váramba még reggel előtt.

Tartód és Firtos vára is csak hamar elkészült. Firtos várában a tündérek már épp ünnepeltek, amikor megjelent Tartód a tündéreivel, hogy elvigye a sarokkövet. Egy vasrúddal átszúrták azt és vitték is már Tartód vára irányába.

De midőn Korond felett repültek át, egy korondi kakas megszólalt, jelezvén, hogy itt a reggel. A kakasszóra pedig még a varázserejű vasrúd is kettétört, a kő lezuhant, Tartód fogadalma elbukott, s vele együtt a vára is a föld alá sülyedt.

A likas kő pedig azóta is ott van Korond határában, mintegy örök emléket állítva a történteknek, és figyelmeztetésként az embereknek, hogy a harag, az irigység mennyire rossz út az életben.

A Korondi Likaskő tudományos magyarázata

A Korondtól a Kalonda-tető fele található konglomerát-kő eredetét a tudósok is mesterségesnek vélik. De nem tündér legendákkal, hanem csillagászattal magyarázzák.

Ugyanis ha nappal nézünk a lyukba, semmi érdekeset nem látunk rajta keresztül, viszont éjszaka a Sarkcsillagot látni benne és a Sarkcsillag körüli csillagképeket: a Nagy Göncölt, Kis Göncölt, és a Cassiopeiat.

Ugyanakkor az is érdekesség, hogy a kő természetes eredetű, nincsenek megmunkálásról árulkodó jelek a lyukban.

Ebből arra lehet következtetni, hogy pont ugyanúgy alakulhatott ki, mint a Maros-völgyi fatörzsbarlangok, amelyeket szintén nem rég látogattunk meg. Ez utóbbiak, közúti távolságon, mintegy 100 km.-re találhatóak.


A tündérek létezése és jellemzői Erdélyben

Bár szép a Korondi Likaskő legendája, amolyan esti meseként elmeséljük a gyerekeinknek, és a Székelyföldi Legendárium jóvoltából még számos hasonló mondát mesélhetünk nekik, de adódik a kérdés, hogy vajon mi az igazságtartalma az egésznek?

Már gyerekként is érdekelt a tündérek létezésének kérdése, de később, amikor kezdő kertészként néprajzkutatósdit játszottam a faluban (Ezen munka eredménye az www.alsosofalva.eu weboldal), sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel.

Azt tudni kell, hogy a falusi emberek nem a tündérek szót használták, hanem a szépasszonyokat. És nem is annyira a legendák foglalkoztatták, hanem nagy szeretettel mesélték a saját életük kontaktusait vagy vélt kapcsolatait a szépasszonyokkal.

A szépasszonyok leírása minden alkalommal ugyanaz volt. A semmiből jelentek meg egy átjárón keresztül egy másik világból, körtáncot jártak a földön vagy a földtől pár centire lebegve, látszólag nem törődtek a mi világunkkal, nem akarták befolyásolni azt.

Kérdésekre nem válaszoltak, illetve üzeneteket se adtak át, úgy tettek, mintha nem is vennék észre az őket néző férfiakat. Érdekes módon, szinte mindig férfiakkal találkoztak.

Ha az illető férfi bátrabb volt és közel ment hozzuk, megragadták és megtáncoltatták, vagy egyébb csintalanságot követtek el vele. Majd ahogy megjelentek, úgy el is tűntek.

Tehát ez az, ami közös minden történetben, a többi pedig személyes élmény, ha szabad így nevezni.

Alsósófalva és Parajd találkozásánál, a Haromalatt, azaz ahol a Parajdi Wellness is található, van egy Szépasszonyok Kútja nevű forrás. Erről azt tartották, hogy ha férfi ember déli 12-kor vagy éjfélkor iszik a kútból, akkor a szépasszonyok megragadják és áthúzzák az ők világukba.

Mi kipróbáltuk, de még itt vagyunk.

Volt egy nagybátyám, aki fiatal korába juhász volt. Egy alkalommal Felsősófalváról a Felsősófalvi kilátó irányába tartott, és amikor már a falu utolsó utcáiban járt, akkor meglátta táncolni a szépasszonyokat egy gazda kertjében. De azok, ahogy lenni szokott, észre se akarták venni, majd eltűntek.

Volt akit álmából ragadtak el a szépasszonyok és reggel egy másik faluban egy ember borospincéjében ébredt széttört korsók között.

Ez csak pár történet a számosból, amelyet egykor meséltek az öregek.

A legszomorúbb viszont az, hogy ez a több száz éves tudástár, szájhagyomány, vagy nevezzük bárminek a jelenséget, az elmúlt 20-30 évben lassan kihalt. Ma már nem mesélik ezeket a meséket a gyerekeknek, leginkább azért, mert már nincs aki mesélje. Meghaltak a mesélők, senki se viszi tovább a történeteket.

Szóval ha megállunk a Korondi Likaskőnél pihenni, úgy álljunk ennél a kőnél, hogy nem csak egy történetet mesél el, hanem egy egész nép élete van benne évszázadokon keresztül. És így nyer értelmet a mondás, hogy bezzeg ha a kövek mesélni tudnának…

Ezért kutassuk hát Erdélyt szüntelen, járjunk be minden talpalatnyi földet, gyermeki kíváncsisággal vizsgáljunk meg minden bokrot, fát, fűszálat.

Sose tudhatjuk, hogy mit hoz a következő kanyar, mit suhog nekünk a szél, mit csiripelnek a madarak.

És persze, ha tetszett a mesém, és ha tehetik, tartsanak velem legközelebb is, mert mi is csak megálltunk a Korondi Likaskőnél egy kis pihenőre, és már készül is a következő kirándulási helyszín anyaga.

Kellemes kirándulgatást mindenkinek!



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: igen
Nehezítő körülmény: füves domboldal

Adatok frissessége: 2023.04.08


Gyakori kérdések

Melyik a Korondi Likaskő legendája?
A Korondi Likaskő legendája nem más, mint Firtos és Tartód várának legendája. A legenda szerint itt repültek Tartód tündérei, amikor megszólalt egy kakas Korondon.

Mi a Korondi Likaskő tudományos magyarázata?
A tudomány álláspontja szerint csillagászati kő volt, amolyan irányjelző, amely a Sarkcsillag felé mutatott. Külön érdekesség, hogy a kő természetes eredetű.

Milyen idős a Korondi Likaskő?
A kő feltételezett keletkezésmódja szerint több millió éves is lehet.

Merre található a Korondi Likaskő?
A Korondi Likaskő Korondtól Székelyudvarhely irányában elindulva, félúton a Kalonda-tető fele található.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

A Korondi Likaskő
  • ƒ/22
  • 18 mm
  • 320
  • 1/40
  • Canon EOS 100D
A Korondi Likaskő
Korondtól Székelyudvarhely irányában található
  • ƒ/5.6
  • 103 mm
  • 200
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

Korondtól Székelyudvarhely irányában található

Tényleg likas a Korondi Likas-kő
  • ƒ/5
  • 18 mm
  • 500
  • 1/30
  • Canon EOS 100D

Tényleg likas a Korondi Likas-kő

Firtos és Tartód vára legendájának helyszíne
  • ƒ/5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D

Firtos és Tartód vára legendájának helyszíne

A Korondi Likaskő legendája szerint itt jártak, amikor megszólalt a kakas
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

A Korondi Likaskő legendája szerint itt jártak, amikor megszólalt a kakas

Családi sírhely a Korondi Likaskő szomszédságában
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 100
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 100D

Családi sírhely a Korondi Likaskő szomszédságában

Látkép a Korondi Likaskőtől
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Látkép a Korondi Likaskőtől

Csillagászati iránytű volt a Korondi Likaskő
  • ƒ/5
  • 18 mm
  • 4000
  • 1/30
  • Canon EOS 100D

Csillagászati iránytű volt a Korondi Likaskő

Látnivalók a Korondi Likaskő környékén:

Korondi madárkertKorondi madárkert +2.5 km
Korondi ajándéküzletek sokadalmaKorondi ajándéküzletek sokadalma +4.0 km
Korondi borvízforrásokKorondi borvízforrások +5.1 km
CsigadombCsigadomb +5.3 km
A Fenyőkúti tőzeglápA Fenyőkúti tőzegláp +6.6 km
Jézus szíve kilátóJézus szíve kilátó +7.3 km
Tamási Áron síremlékeTamási Áron síremléke +8.4 km
A Fiastető kilátóA Fiastető kilátó +9.4 km
FelsősófalvaFelsősófalva +9.6 km
Kincses Kodáros barlangjaKincses Kodáros barlangja +9.8 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Korondi Likaskő közelében:

-0.97 ℃ fok 04:21-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.