Bár hó alig van, de ennek ellenére idén is megérkezett a Mikulás Marosvásárhelyre, és közös visszaszámlálás után, felgyúltak a fények a főtéri karácsonyfán. Habár hó nem volt, hideg azért igen, de ez nem szegte kedvét a marosvásárhelyieknek, hogy idén is részt vegyenek a számukra oly fontos eseményen.
Az idéni karácsonyi vásár különlegessége, hogy a színháztéren egy mobil korcsolyapálya áll, amely szintén hangulatosabbá teszi a téli időszakot. Illetve egy másik korcsolyapálya a Marosvásárhelyi várban került felállításra.
Útjára indult a Mikulásbusz is, amelyre szintén bárki felszállhat, hogy a Mikulással közösen buszozva ismerjék meg Marosvásárhely szépségeit.
Külön kiemelném azt, hogy az esemény román műsorvezetője gyönyörűen beszélt magyarul, jól eső érzés volt hallgatni.
Kellemes adventi várakozást kívánok és ha tehetik, látogassák meg a Marosvásárhelyi Karácsonyi vásárt.
Na meg maradjanak velem, mert terveim szerint nem ez az egyetlen karácsonyi vásár, amelyet idén le szeretnék fotózni önöknek.