Felsősófalva

Ocna de Sus

Felsősófalvára második szülőfalumként tekintek, hisz itt éltek anyai ágról a nagyszüleim, és mindig náluk töltöttem a nyaraimat, amelyről többször meséltem a személyes blogomban is. Most pedig szülőanyám is itt él. Szóval ide is haza járok, itt is otthon vagyok.

Valószínűleg aligha találunk olyan székely települést, amelyről nem mondhatjuk el, hogy romantikus hangulatú, de nincs ez másképp Felsősófalvával sem. Elég csak Kincses Kodáros barlangjára gondolnunk, amely egy mesterséges barlang, és azt tartják, hogy ide van elásva Dáriusz király aranya. Ha arany nem is, de egy nagyobb üreg biztos van a föld alatt, mert az üregben sétálva olyan érzésünk támad, mintha egy nagy dob tetején járkálnánk. Könnyen megközelíthető helyszín, az autókat a református templom környékén érdemes elhagyni és innen kell tovább sétálni pár száz métert.

Ha valaki az ön kérdésére azt válaszolja, hogy a legjobb palacsinta a csokikrémes, akkor biztos lehet benne, hogy még nem járt az illető a felsősófalvi Palacsinta Fesztiválon sem. Követhetetlen tempóban változó világunkban jó tudni, hogy van még olyan hely, ahol el tudják készíteni szeretett nagymamám kapros-ordás palacsintáját, most is előttem van az ütött, kopottas alumínium serpenyője, amelynek használati felülete tükörsima volt és a nyele is, ahol megfogtuk, de a többi része korom sötét a sok használattól. A palacsinta se volt olyan, mint a modern palacsinták. Elhitetik velünk, hogy a teflon edények a legjobbak, mert egyenletesen oszlatják el a hőt, és szép egyenletes palacsinták sülhetnek, de látták volna csak a nagymamám palacsintáit. Felszíne olyan volt, akár a hold a krátereivel. Egyik helyt egy sötétebb folt, a másik helyt világosabb, egyik helyt sűrűn lyukatosak, másik helyt kevésbé. Igazi térképészeti játék volt a kezünkbe venni egy palacsintát. Én pedig ott ültem a kicsiszéken, amely már húsz évvel ezelőtt is hatvan éves volt, és ha felfordítottuk, az aljáról le lehetett olvasni az évszámot is, és kétség se fért hozzá, hogy a világ legfinomabb dolgát tartottam a kezemben.

Akkor is érdemes elgondolkodni, ha valaki azt mondja, hogy ő tud néptáncolni. Ez megint jelentheti azt, hogy sose járt Felsősófalván, de jelentheti azt is, hogy visszatérű vendége a Székelyföldi Tánctábornak, amely épp 2019-ben élte meg a 25. évét, és már a legelején is nagyon sok embert vonzott a faluba.

Dáriusz aranya-e Felsősófalva nagy kincse, vagy a faluban lakó emberek? Szerintem mindenki tudja a választ. Ezért hát meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit ki akar szakadni a hétköznapi rohanó világból, és eltölteni pár kellemes napot a Székelyföldön.