A solymosi vár

Cetatea Medievală Șoimoș

Szerencse? Marketing? Tehetetlenség? Pénzhiány? Valahányszor egy romos várban sétálok, azon gondolkodok, hogy miért? Miért nincs újjáépítve? Vagy ha nincs is, miért nem látok még akaratot se legalább a vár rendbetartására? Hisz ha legalább valamilyen aprócska szolgáltatás is jutna az arra utazónak, akkor az segítené egy kis pénzzel az adott történelmi helyet, és így esélyt adna a megmaradásra. De ne szaladjunk ennyire előre.

Solymos várába úgy juthat el az utazó, ha Aradról Déva fele nem az autópályát választja, hanem a régi országutat. Maga az út minősége jónak mondható, viszont félő, hogy az autópálya által tehermentesített út ezentúl kisebb szerepet kap a szállításban, így a karbantartására fordított összeg is csökkenni fog.

Tehát Solymosvár falu Lippa mellett, Aradtól 33 km.-re, Dévától 121 km.-re található az E68 jelzésű országút mentén. A vár maga a falu keleti végében helyezkedik el. Az Ortodox templomnál leparkolva, a főútról egy sarokház mellett aprócska ösvény kapaszkodik fel a vár felé. Maga a séta nem hosszú, 15-20 percet vesz igénybe, az első szakasz kissé sziklás, meredek, de utána a zöld fűben sétálva közelíthetjük meg a várat.

A meglepetés akkor ért bennünket, amikor a vár kapujához érkeztünk. Ugyanis a vár körül valamikor várárok állott, amelyet úgy benőtt a gaz, hogy áthatolhatatlannak bizonyult. Egy kihelyezett tábla ismerteti a vár rövid történetét, majd fölötte egy másik arról tájékoztat, hogy az északnak vezető bicikli és gyalogos út ideiglenesen le van zárva. Na mondom magamba, jól állunk, a jelzésekkel ellátott ösvény nem is visz be a várba, de nem is ajánlják, hogy tovább haladj rajta, a várba bejáratot nem lelünk, akkor miért kapaszkodtunk fel a magasba? Már-már indulni készültünk volna, amikor elhatároztam, hogy én biza teszek egy próbát. Északnak indulva legalább megkerülöm a várat. És nem csalatkoztam a megérzésemben, a várárok az északi oldalon kevésbé mély, így a várba tartó ösvény itt alakult ki.

Röviden az ajánlott útvonal: a falu keleti végétől észak-keletnek tartva eljutunk a vár nyugati kapujához, ott északnak fordulunk majd a vár északi oldalától bejutunk a várudvarba. Ajánlott a túracipő, esőzés esetén síkos lehet a talaj, szúnyog elleni védelem, mert nagyon sokan vannak, és egy kis ivóvíz, mert jól fog esni, amikor a magasból bámuljuk a csendesen hömpölygő Marost.

A várat a tatárjárás után építették, mint megannyi másik várat Erdélyben, az építtetője Pál szörényi bán volt. A környék többi várához hasonlóan a török időkben volt jelentős szerepe, akiktől 1688-ban foglalták vissza kemény harcok árán. A következő száz évben még védvár szerepet játszott, a 18. század elején 130 fős katonaság állomásozott a várban, de 1788-ban úgy döntött a Bécsi Haditanács, hogy nincs szükségük tovább a várra, és elrendelte a kiürítését és felrobbantását. Azóta a vár gazdátlanul pusztul, csoda, hogy az eltelt több, mint 230 év után még állnak a falai, és kivehető valamennyire a vár alakja, hisz a várnak lovagterme és kápolnája is volt. Nagyon szép háromszög alakú vár volt egykoron.

Zárszóként még annyit, hogy tudom, hogy nem vezethet minden várba felvonó, nem emelhetünk új falakat a régiek helyére, nem lehet minden várat visszaállítani egykori dicsfényébe, de pusztulni se kellene hagyjuk őket, nem kellene hagyjuk, hogy felnője a bozót, nem kellene hagyjuk, hogy a világ tudomást se szerezzen róla, egy út menti barna, várat ábrázoló jelzés nem elég ahhoz, hogy az utazó megálljon és megcsodálja.